SZFEThália SzínházTóth IldikóSzinetár MiklósArtusMészáros MártaHuszár Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2020. szeptember 27., vasárnap

    “A hivatását mániákusan szerető művész voltál” – Blaskó Péter emlékezik Sinkó Lászlóra

    2020. szeptember 4., péntek 10:42

    Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja tiszteletére, születésének 80. évfordulójára felavatták a Nemzeti Színház emléktábláját a Zápor utca 14/b alatti szülői háznál. 

    “Kedves kollégánkra a család, a barátok és tisztelők mellett, dr. Kiss László polgármester és Blaskó Péter levelének felolvasásával Nagy Mari, tásulatunk tagja emlékezett” – közöltea Nemzeti Színház.

    Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Drága Laci!

    Egész nyáron azt terveztük a feleségemmel, hogy kimegyünk hozzátok Budakalászra beszélgetni, vörösborozni, nevetni. Hányszor hívtál, hogy mikor megyünk, még a finom ételekről is szó volt, amit majd Gabi, a feleséged főzni fog. Aztán valami mindig közbejött, és elmaradt a látogatás… most már örökre.

    Az a negyvenhat év, ami ismeretségünk, később barátságunk alatt eltelt, bizony rengeteg élményben, emlékben gazdag.

    ’66-ban, amikor a főiskolára jelentkeztem, a moziban láttam egy fiatal, remek debreceni színészt a Fügefalevél című filmben, akit aztán pár év múlva a Nemzeti Színházban személyesen is megismertem. Rövid idő alatt kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk, ami az évtizedek során barátsággá mélyült. Fiatalok voltunk, sokat nevettünk. A rád jellemző fanyar, szarkasztikus humor gyakran volt nagy röhögések forrása. Mindez a Katona József Színházban is folytatódott, ahol Te alapító tag voltál, én pár év múlva kerültem a társulathoz. Az ott együtt töltött idő, azt hiszem, a Te életedben és az enyémben is meghatározó, felejthetetlen volt.

    Ahogy mondtad is: „Akkor és ott, úgy álltak a csillagok, ahogy azóta sem. Szakmai életem legszebb tizenkét esztendejét töltöttem ott el, s túlzás nélkül mondhatom, a 20. századi színjátszás legkiemelkedőbb időszakát éltük meg.” Bejártuk a világot, fesztiválról fesztiválra utaztunk.

    Volt, hogy épp csak hazajöttünk, és máris indultunk a világ másik végébe, újabb sikerek felé. Übü királyod, Versinyined vitte hírét külföldön, távoli országokba is a magyar színészet nagyszerűségének. Óriási sikerek, felejthetetlen vastapsok, ünneplések jelennek meg emlékeimben. Te, mint egy ősz herceg állsz a reflektorok fényében, egyik lábadról átteszed a testsúlyt a másikra, mosolyogsz, a taps meg még mindig csak zúg, csak zúg. Párizsban akkora virágcsokrot kaptál a Három nővér után, hogy még a nővérek is megirigyelték.

    Sinkó László (II. Endre a Bánk bán 2002-es előadásában a Nemzeti Színházban) | Fotó- Kaiser Ottó

    Úgy tudtál példakép lenni, hogy nem fitogtattad a képességeidet, alázattal, elhivatottsággal mutattál példát. Elkötelezett, a hivatását mániákusan szerető, tisztelő művész voltál, aki mindent alárendelt egy-egy szerep felépítésének, megteremtésének.

    „Sinkó Laci vagyok! Péter, hívjál vissza, ha hazaértél…” – hallom a hangod az üzenetrögzítőről… Messziről szól, nagyon messziről.

    Utolsó személyes találkozásunk a Nemzetiben: a portán futottunk össze, a titkárságról jöttél, intéztél valamit, összemosolyogtunk, megöleltük egymást, majd kimentél, és eltűnt távolodó alakod a parkoló autók között… nem látlak már soha többé.

    Nagyon fogsz hiányozni emberként, művészként, barátként egyaránt.

    Drága Laci, nyugodj békében.

    Blaskó Péter

    Forrás: Nemzeti Színház

    - Színházi pillanatok az Instagramon -