Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 23., szerda
    banner_bigBanner4

    A János vitéz 100. előadását ünnepelte a Déryné Társulat

    2023. március 21., kedd 09:39

    A János vitéz 100. előadását ünnepelte a Déryné Társulat. A jubileumra Pilisen, teltház mellett, a Csernai Pál Művelődési Házban került sor március 16-án. A társulat több meglepetéssel is készült, János vitéz alakja nem csak a színpadon elevenedett meg, hanem egy óriási léggömb installációként is. Az ünnepi eseményre a rendező Berettyán Nándor és a Déryné Program igazgatója, Kis Domonkos Márk is ellátogatott.

    A Déryné Társulat a János vitéz produkcióval indult útjára, a premierre 2020. augusztus 8-án került sor Sátoraljaújhelyen. Az azóta eltelt két és fél évben a Vándorszínház alprogramnak köszönhetően a társulat bejárta vele az országot, Petőfi klasszikusát több mint 18 000 nézővel sikerült megismertetni. Az előadást mindenütt nagy örömmel fogadták, kicsik és nagyok egyaránt a szívükbe zárták.

    „Örvendetes, hogy egy olyan előadást sikerült létrehoznunk, amelyet a kisgyermekek, a felnőttek és a nyugdíjasok is szeretettel várnak mindenhol. Lelket melengető, hogy ugyanaz a 14 színész állt most színpadra, amely a bemutatón is, nem változott a társulat. Külön öröm számomra az is, hogy épp most, a Petőfi200 emlékévben ünnepelhetjük a 100. jubileumot, ráadásul a nemzeti ünnepünket követő napon, ami Petőfi életében is fontos fordulópont volt.” – hangzott el Kis Domonkos Márktól, a Déryné Program igazgatójától.

    A Déryné Társulat rendhagyó formában, bő egy óra leforgása alatt mutatja be Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. A humorral, tánccal gazdagon átszőtt produkció interaktív formában kerül előadásra. Lendületes, fiatalos játékmódjával nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt. 

    „Ez egy 1 óra 10 perces produkció és kifejezetten azt szeretnénk vele, ha a gyerekek megszeretnék a János vitézt, megszeretnék Petőfit, és kapnának egy olyan élményt a színházról, ami miatt aztán máskor is el akarnak oda látogatni. Egyfajta beavató funkciója is van az előadásnak, van egy kis János vitéz a végén, akit az Iluskánk, Vas Judit Gigi választ ki a nézők közül és hoz fel a színpadra, hogy azt érezzék, hogy ők is lehetnek János vitézek, ők is lehetnek Iluskák.” – emelte ki a rendező Berettyán Nándor, aki szintén ellátogatott az ünnepi eseményre.

    A jubileum alkalmából ezúttal az előadás végén minden gyermek kapott ajándékot, 300 darab ’János vitéz 100.’ feliratú lufi árasztotta el a nézőteret, valamint süteményekkel is kedveskedtek a szervezők. Az országjáró turné nem áll meg, a Déryné Program misszióját követve a produkció folytatja útját: Színház mindenkinek!

    Szereposztás:

    Jancsi – HORVÁTH MÁRK
    Iluska – VAS JUDIT GIGI
    Boszorkány – LOSONCZI KATA
    Huszárkapitány – JANKA BARNABÁS
    Francia király – IVASKOVICS VIKTOR
    Francia királylány – TARPAI VIKTÓRIA (Jászai Mari-díjas)
    Zsiványvezér, huszár – SZÉPLAKY GÉZA
    Gazda, zsivány, huszár – TURI BÁLINT
    Gazdaasszony, magyar lány, francia lány – SZEMERÉDI BERNADETT
    Öreg halász, zsivány, huszár – DÁNYI KRISZTIÁN
    Török vezér, zsivány – HABODÁSZ ISTVÁN
    Zsivány, huszár, török – HAVASI PÉTER
    Szerecsen király, magyar lány, francia lány – GULYÁS GABRIELLA
    Zsivány, huszár, török – KÁRPÁTI BARNABÁS

    RENDEZŐ – BERETTYÁN NÁNDOR

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram