Józsa BettinaKováts AdélGyabronka JózsefTrafóSzinetár Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 4., szombat
    banner_bigBanner3

    A jelmeztervezés összetett munka – Szakács Györgyi, Ascher Tamás és Szlávik István válaszolt

    2021. szeptember 26., vasárnap 05:29

    A Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata, a Jó kérdés különleges évadnyitóval kezdte ötödik szezonját. A Színházi Kritikusok Céhe friss életműdíjasa, Szakács Györgyi pályájáról beszélgetett a jelmeztervezővel, Szlávik István díszlettervezővel és Ascher Tamás rendezővel Seres Gerda újságíró.

    Ahogy az az évadnyitó Jó kérdésen is elhangzott, Szakács Györgyi számára evidens volt a jelmeztervezés. Gyerekkorát édesanyja Váci utcai divatszalonjában töltötte, sőt még véletlenül a gimnáziumban is szabás-varrást tanult. „Ha nem lett volna ez a szakmai hátterem, nem tudtam volna később létrehozni azokat a kosztümöket” – szögezte le, majd hozzátette, hogy nagyon érdekelte őt az irodalom, a színház, a történelem, a ruhák, a művészetek, a jelmeztervezés pedig mindezt együtt tartalmazza.

    Beszélt arról, hogy bár rengeteg energia és nagy munkabírás kellett az elmúlt évtizedekhez, de sikereit a műhelyekben dolgozók nélkül nem érhette volna el. Nagy szeretettel és tisztelettel emlegette a mestereket, akik pontosan ismerték a szakma minden csínját-bínját, és szót ejtett a generációk közti tudás átadásának fontosságáról. Arról pedig szomorúan beszélt, hogyan került méltatlan helyzetbe, herdálódott el és hordódott szét a régi Nemzeti Színház felbecsülhetetlen értékű jelmezraktára. Meghalt a magyar színházművészet múltja, zárta le a történetet Szakács Györgyi. 

    Seres Gerda felidézte, hogy az előző esti díjátadón az életműdíjat átvett jelmeztervező köszönbeszédében kiemelte a jelmeztervezés háttérszakma jellegét. Ennek kapcsán esett szó az alkotói folyamatról, a rendező és a tervezők kapcsolatáról, az alkotócsapatok kialakulásáról.

    Szakács Györgyi szenvedélyes alkotómunkának nevezte a folyamatot, és úgy fogalmazott, az ő munkája szolgálja az előadást. Bár láthatatlanul van jelen a színpadon, de a ruhák által mégis megjelennek a gondolatai. Ezek viszont összetett munkában jönnek létre, hiszen kellenek hozzá azok az emberek, akik a víziókból, tervekből létrehozzák a kosztümöket. 

    Elmondta, pályáján a kíváncsiság és az alkotói vágy hajtotta, ezért soha nem teherként élte meg a munkát, akkor sem, ha nehézségekkel vagy épp a távolsággal kellett megküzdenie, vagy nagy létszámú, bonyolult előadásokat csinált. Kulcsszónak a frissességet és a kíváncsiságot mondta, míg a jó tervezői attitűdről Major Tamást idézte. Egy tervező munka közben gondolkozzon úgy, mint egy gyerek, nyitottan csodálkozzon rá a darabra, és az érzései mentén tervezze meg a ruhákat.

    Szakács Györgyi – aki alkotótársainak tekinti a színészeket is, akik a ruháit viselik – elárulta az eredményes együttműködés titkát: „Egy tervező feladata az, hogy azokkal, akikkel dolgozik, képes legyen, nem is közös nevezőre jutni, hanem megérezni a másik embert.” 

    Ascher Tamás szerint egy jelmeztervező akkor jó, ha makulátlanul jó az ízlése, ebbe pedig beletartozik az irodalmi, művészettörténeti pallérozottság, az anyagismeret, de a fantázia és a tájékozottság mellett kiemelte az érzékenység nélkülözhetetlenségét, „a hiúság megfelelő és rafinált kezelése” a színészek, különösen pedig a színésznők esetében. Pláne, ha olyan nemzetközi sztárokról van szó, mint Helen Mirren vagy Cate Blanchett, akik Ascher szerint „ennek megfelelően horribilis méretű egóval rendelkeznek”. Aki empátiával közelít, annak bizalom a jutalma, de Ascher még egy dolgot hozzátett. Azt is fontosnak tartotta, hogy egy tervező különböző rendezők között közlekedik, és az, hogy hozza-viszi az információt, megtermékenyítően hat a színházi életre.

    A beszélgetés résztvevői jó néhány olyan előadást felidéztek, amelyek az elmúlt évtizedek hazai színháztörténetében megkerülhetetlennek számítanak, köztük Ascher Tamás és Szakács Györgyi első együttműködését, a kaposvári Chicagót, egy kecskeméti Mandragórát, a Miskolci Nemzeti Színház Csiszár-korszakát, a Katona József Színház első nagy korszakából a Catullust vagy A mizantrópot, amelynek egy itthon árverésre bocsátott különleges jelmezére épp egy norvégiai munka közben licitáltatott a tervező. 

    Nem lehetett kihagyni a Három nővért, amelynek látványát Szakács Györgyi és Szlávik István jegyezték. Ascher Tamás visszamenőleg is izgalmas jelmez- és díszletelemzést tartott, az alkotók pedig privát emlékeket is idéztek. Szlávik István mesélt arról, hogy a világot bejárt előadásban a tömegben ő is színpadra lépett szereplőként, Szakács Györgyi pedig nemcsak azt mondta el, hogy bár később is tervezett ehhez a darabhoz jelmezeket, de más Három nővért nem tudott megnézni. A jelmezeit, miután fel-felbukkantak főiskolai előadásokban, megvásárolta Azóta ezt az opciót szerződéseiben is kiköti.

    Ha nem vette volna meg, nem láthattuk volna együtt a Prozorov lányok ruháit az OSZMI kiállításán. Az érzelmi-szakmai kötődés erős, Szakács Györgyi elmondta, a Katona előadása számára minden tekintetben a csúcspontot jelentette. Egy olyan zeneműhöz hasonlította, amelyben az érzelmek rezdülésétől a mozgásig minden tökéletes volt. Nem véletlen, hogy a próbák alatt a lánya, a szintén jelmeztervezővé lett Szlávik Juli ugrált a mama pocakjában.

    A névegyezés nem véletlen: Szakács Györgyi és Szlávik István nem csupán munka-, de házastársak is. Ismeretségük a gimnáziumig nyúlik vissza, ahol mindketten tudták, hogy színházzal szeretnének foglalkozni, sőt ugyanez volt az ambíciója közeli barátjuknak, Csiszár Imrének is. Együtt jártak színházba, megnézték a legfontosabb előadásokat, de az érettségi után elsodorta őket egymástól az élet – különösen azért, mert Szlávik István Leningrádban tanult díszlettervezést –; Kecskeméten, Ruszt József színházában azonban újra találkoztak. Ezt követte Miskolc, a budapesti Nemzeti Színház, majd Kaposvár, a Katona József Színház és megannyi külföldi munka Ascher Tamással, Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral.

    Nézői kérdésre világította meg Szakács Györgyi a színházi és a filmes munka közötti mennyiségi és minőségi különbséget, a Napszállta és a Hídember kapcsán pedig a korhűség is szóba került. Megtudhattuk, a jelmeztervező a színpadon puzzle-szerűen komponál egy teljes képet, a filmen viszont hiába hoz létre egy koherens világot, hiszen kiszolgáltatott a kamerának, a rendező, az operatőr és a vágó döntéseinek.

    Az alkotói hierarchia kapcsán Ascher elmondta: „Ha a rendezőnek sikerül egy jó csapatot összehozni, sokkal eredményesebb lesz a munkája, és sokkal világosabban tudja kifejezni magát a színpadon.” A rendezőn múlik az, jó útra viszi-e alkotótársait, felismeri-e kollégái előremutató ötleteit, vagy épp ellenkezőleg, ő erőszakol rájuk valami kevésbé működőképeset. Az viszont nagy ajándék, ha egy tervező megajándékozza a rendezőt egy jól kitalált térrel vagy jelmezzel. Szakács Györgyi pedig sokszor megajándékozta őt, kollégáit és bennünket, nézőket.

    A Magyar Színházi Társaság beszélgetései októberben:

    október 4. 17.00 FUGA

    Csináljunk színházat! – A színház-igazgatói pályázatok politikai anomáliái

    október 18. 17.00 Katona József Színház

    Jó kérdés – Az online színház jelene és jövője 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka