A kellékek azok a tárgyak, amik segítik a színészt és az előadás megértését. A kellékesről azonban, aki mindezért felel, a néző szinte semmit nem tud – a trükkjeiről nem is beszélve. Jónás Ágnes Kertész Jankát, a Katona József Színház kellékesét kérdezte.

A teljes beszélgetés ITT érhető el.

A kérdésre, miért éppen ez a hivatás vonzotta, Kertész Janka elmondta: “Mindig is nagyon érdekelt a színház. Egy ideig dolgoztam a szállodaiparban, de hamar kiderült, hogy az nagyon nem az én világom. Láttam egy hirdetést, hogy a Katona öltöztetőt keres, azonnali kezdéssel. Szerettem volna jelentkezni, de úgy éreztem, nem volna fair egyik napról a másikra felmondani. Akkor elhatároztam, hogy nem dolgozok már ott sokáig, majd egy június végi napon felmondtam. Aztán igyekeztem kiélvezni a nyarat, és próbáltam nem azzal foglalkozni, hogy mit kezdek magammal szeptembertől. Augusztus elején pedig szembejött velem egy újabb hirdetés: kellékest keresnek a Katonába. Gondolkodás nélkül jelentkeztem, és engem vettek fel.”

Arról, mi a jó kellékes ismérve, kifejtette: “A kreativitás, az empátia, a jó emberismeret elengedhetetlen. Nagyon nem mindegy, hogy bizonyos színészekkel hogyan és mikor kommunikálsz, mert van, aki előadás előtt rendkívül felfokozott állapotban van. Fontos tudni, hogy ki az, akit ilyenkor békén kell hagyni. Az is lényeges, hogy gyorsan tudj reagálni vészhelyzetekben. Mondok egy példát: javában folyt egy előadás, én a takarásban álltam, és láttam, hogy a színpad túloldaláról idegesen gesztikulál nekem egy színész – hiányzott a kelléke. Átsprinteltem a takarásban, gyorsan kikerestem a kelléket, amit valószínűleg nem pont a szokott helyére tettem, és az utolsó pillanatban a kezébe nyomtam. Olyan is történt már, hogy egyik színészünknek kibicsaklott a bokája – gyorsan bekötöztük, adtunk fájdalomcsillapítót. Ez nem feltétlenül a mi dolgunk, de nálunk így alakult ki. A kelléktár közvetlenül a színpad mellett van, és a színészek bejönnek hozzánk, de nem csak akkor, ha problémájuk van: sokszor nálunk ülnek le két jelenet között is. A kellékes minden idegszálával jelen kell legyen, figyelemmel kell kísérnie az előadást, a színészek apró rezdüléseit, a kellékek útját. Az előadás közbeni változtatásokat pedig precízen és pontosan kell elvégezni.”

Arról, hogy néz ki egy napja, kifejtette: “A mi munkánk nagyban függ a díszlet- és jelmeztervezőtől. Többnyire a díszlettervező az, aki kitalálja a kellékeket. Van, hogy megtetszik neki a próbakellék, amit beadunk, de legtöbbször konkrét elképzelése van. A Katonában sok alapkellék megtalálható a bőröndöktől kezdve, az orvosi eszközökön, műételeken és kitömött állatokon keresztül a fegyverekig. Vannak tárgyak, amiket hagyatékként adományoztak a színháznak. Hogy milyen kellékekre lesz szükség a készülő előadásban, azt egyrészt a szövegkönyvből tudjuk, másrészt próbáról próbára alakul ki. Kipakolom a szükséges kellékeket, figyelem a próbát, és mindent feljegyzek. A munkám azonban korántsem csak ennyi: olyan kellékigény is felmerülhet, amit nem találunk meg a raktárban, így ezeket kelléktáron kívül kell „vadászni”. Juci, a kolléganőm [Tölli Judit kelléktárvezető – a szerk.] már jó ideje a szakmában van, megvannak a forrásai, és fantasztikus a beszerzésben, míg nekem rengeteget kell még tanulnom ezt. Szerintem nincs olyan kellék, amit ne tudna előteremteni. Ő segít, ha jó lelőhely kell. Persze próbálom kellékes szemmel járni a várost és a bolhapiacokat – igyekszem kiszúrni azokat a tárgyakat, amik kellékként értékesek lehetnek és jól megjegyezni azokat a helyeket, ahol nekünk való kincseket lehet találni. A próbák előtt egy, az előadások előtt két-három órával kezdem a kellékek előkészítését, kipakolását. Van olyan előadás, ami nagyon igénybe vesz, mert sok a változás: kitolnak egy asztalt, meg kell teríteni, vagy kijön a színész, kezében gitár, és már megy is vissza átöltözve egy másik kellékkel. Ilyenkor az öltöztetővel karöltve iparkodunk, hogy ez valóban pár pillanat legyen” – mesélte Kertész Janka.

A teljes beszélgetés ITT érhető el.