Jancsó MiklósVándor ÉvaJátékszínDanis LídiaRuttkai ÉvaVígszínházRadnóti Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. szeptember 27., hétfő
    banner_bigBannerPost
    banner_bigBannerPost3

    “A jó színházi fodrász teljes szívéből szereti a szakmát” – Visszavonul Bodnár György

    2021. július 27., kedd 06:22

    Bodnár György a Szegedi Nemzeti Színház főfodrásza volt.

    Letette a fésűt a főhajszobrász, aki ötven év alatt egyszer sem vágott hajat.„Életemben egyszer sem vágtam hajat” – árulta el Bodnár a szeged.hu-nak. 1971. március 1-jén, mindössze 17 évesen kopogtatott be az akkori színi direktorhoz, és elmondta neki, minden vágya az, hogy színházi fodrász lehessen. Lendvai Ferenc felvette hatszáz forintos fizetéssel. Bodnár ott leste el a szakma minden fortélyát a régi mesterektől.

    „A színházi fodrásznak a legfontosabb tudása, hogy jól tudjon fésülni, az ollót nyugodtan el is felejtheti. A kórussal kezdtem, azután évek alatt eljutottam oda, hogy a főszereplők haját is én fésülhettem. A hosszú évek alatt megtanultam, nem elég jól forgatni a fésűt, jó színházi fodrász csak abból lehet, aki teljes szívéből tudja szeretni a szakmát és a színházat is” – mondta.

    Az ötven év alatt készített frizurát és sminket Dajka Margitnak, Kishonti Ildikónak, Marton Évának, Vass Gábornak, vagy épp Gérard Depardieu-nek, amikor Napóleont alakította a Háry Jánosban hét éve a szabadtéri színpadon.

    Bár öt évtizedig a háttérben, a kulisszák mögött dolgozott, a színpad sem voltak idegen számára. Már 14 éves korától fellépett statisztaként a szabadtérin, később pedig számtalan darabban szerepelt is a színházban. „Voltam püspök, majd transzvesztita a Bánk bánban. Az élet fintora, hogy még fodrászt is játszottam a színpadon. Sándor János rendezte a Kisszínházban a London királya, avagy Kean, a színész című darabot Király Levente főszereplésével, amiben Dáriust, a fodrászt alakítottam.”

    Bodnár György, vagy ahogyan színházi körökben becézik, Gyurika hatvankét éves korában egyszer már nyugdíjba ment, de megkérte az akkori főigazgatót, Gyüdi Sándort, hadd maradjon addig, amíg ki nem tölti az ötvenesztendős szolgálatot a kulisszák mögött. Így történt, hogy végül fél évszázad alatt egyszer sem gördült fel a függöny nélküle.

    “Rengeteg szép emléket viszek magammal. Nehéz lenne néhány művészt kiemelni, akinek a haját csináltam. Szinte mindenkivel jó viszonyt ápoltam. Szerettek, mert én is nagyon szerettem őket” – fogalmazott Bodnár György.

    Forrás és még több információ: Szeged.hu

    banner_bigBannerPost2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka