A Füge Produkció szeptember 19-én mutatta be Németh Nikolett Fajankó c. színdarabját Kovács Dániel Ambrus rendezésében a Jurányi Házban. Az előadás kapcsán beszélgetett a Jurányi Latte sorozat keretében Bordás Katinka Ballér Biankával, Lestyán Attilával és Vilmányi Benettel, a Fajankó szereplőivel. 

2013 és 2018 között osztálytársak voltatok a Színház-és Filmművészeti Egyetemen Fullajtár Andrea és Zsámbéki Gábor osztályában. Hogy emlékeztek vissza, milyen volt akkor együtt dolgozni, és milyen volt most, a Fajankó próbafolyamatában? Változott valami?

Vilmányi Benett: Nekem az a magzati lét, az az inkubátorhelyzet – akkor még nem tudtam, de azóta sok mindent tapasztaltam – a legalkalmasabb színházat csinálni. Abból az egyszerű okból – amit utáltunk akkor –, hogy össze voltunk zárva. Nem tudtunk mással foglalkozni, csak egymással meg a feladatainkkal. Az a közeg, az osztály egy olyan alkotói légkört teremtett, amit az egyetem után minden munkafolyamattól vártam. Mint az első drogozásnál: ugyanazt az élményt keresed a következőnél, de nem jön el. 

A magzati lét visszaköszönt neked a Fajankó próbafolyamatában attól, hogy Bianka és Attila is ott volt?

Vilmányi Benett: Nem tudott visszaköszönni, mert nem alkalmas erre a színházi struktúra. Ez volt a vágyam az 1 V 1-ben is (Vilmányi Benett Staféta nyertes zenés stand-up alcímű monodrámája – a szerk.), de ott sem sikerült teljesen, hogy össze legyünk zárva.

Ballér Bianka: Nekünk Atival kicsit más a helyzet, mert mi már próbáltuk ezt az előadást egy másik stábbal egy nyáron át. Bár azóta megújult a szövegkönyv, a koncepció és a díszlet, nekem lett egy plusz jelenetem, valami kikerült, szóval más lett az anyag, de az alap ugyanaz. A Fajankó előtt dolgoztam Danival (Kovács Dániel Ambrus, a darab rendezője – a szerk.) a Jobb félni – avagy Egység Kétség Háromság darabban. Emiatt is nekem felszabadult volt az egész próbafolyamat. Sok mindenben egyetértek azzal, amit Benett mondott: az egyetem első félévét utáltam, a későbbiekben is voltak időszakok, amiket nem annyira szerettem, de több volt benne, amit igen, és rengeteg mindent köszönhetek az egyetemnek. A Fajankónál az is jó volt, hogy mindig, amikor újratalálkozunk az osztálytársakkal, mélységes nyugalom száll rám, nagyon jó érzés együtt lenni velük, látni, ki miben fejlődött. Amúgy is szoktuk nézni egymás előadásait, bár sajnos nem eleget. 

Lestyán Attila: Én is úgy gondolok vissza az egyetemi évekre, hogy görcsösebb voltam, nem értettem annyira, mi vesz körül, emiatt nem tudtam élvezni azt a szabadságot, ami most bennem is vágyképként lebeg. Közösségként tudtunk színházat csinálni úgy, hogy megvoltak hozzá a feltételek. Szabadúszóként nekem ez hiányzik. Projekt alapon dolgozom, így senkivel nem tud kialakulni igazán egy közös nyelv, mert szinte mindig a nulláról indulunk. 

Danival milyen volt a közös munka?

Ballér Bianka: Jólesett, hogy érdekli őt, hogy én ki vagyok, hogy gondolkodom, hogy oldok meg egy-egy helyzetet színészként. Közben persze ő tudja, mit akar látni, és arrafelé terelget, de nyitott ránk, megkérdezi, hogy jól érzem-e magam egy szituációban. Nekem ez fontos. Sokszor dolgoztam olyanokkal, akik csak azt mondták meg, hogy jobbról jöjjek be, balra menjek ki. Dani a bemutató óta is nézi az előadásokat, amiket utána megbeszélünk. 

Lestyán Attila: Szerintem ez az egymásra való odafigyelés abból is jön, hogy általában improvizációkból szokta felépíteni az előadásait. A Jobb félni-nél is így dolgoztunk.

Vilmányi Benett: A Jobb félni-ben, amit öt osztálytársammal csinált, köztük Biankával és Atival, azért is működött jól Dani világa meg színházi nyelve, mert valamennyire már ismerte az osztályt. A Fajankó előtt nagyon régen volt rendes próbafolyamatom, amiben nem egyedül voltam színész. Kicsit rossz érzés volt visszacsöppenni. 

Miért?

Vilmányi Benett: Elszoktam tőle. De persze ha kialakul a bizalom, az nagyon jó dolog. Ez most egy másik szerep. Hogy rábízom magam valakire, és elhiszem, hogy más, amit a rendező lát, mint amit én érzek. 

Szegeden volt az ősbemutató. Milyen élmény volt és milyen visszajelzéseket kaptok azóta?

Ballér Bianka: Az a tapasztalatom, hogy kétfajta nézői visszajelzés létezik. Van egy szakmai és egy nem szakmai. Nekem mindig nagyon jólesik, ha a családom, barátaim ismerőseim jönnek el egy előadásra, olyanok, akik nem színházi emberek. Az előző előadásra jöttek edzős, kangoo-s barátnőim, ők nagyon élvezték, több edzésen is emlegették a poénokat. Szeretem az olyan előadásokat, amik őszinték, személyesek és nagyon az alkotókból „jönnek”. A Fajankó Nikinek önvallomásos anyaga, szerintem ez érződik, és ez nagy erénye. Emiatt könnyű kapcsolódni, azonosulni bármelyik figurával. Több dimenziósak ezek a karakterek.

Vilmányi Benett: A szegedi főpróbahét inkább hasonlított egy egyetemi próbafolyamatra. Ott nem volt egyéb feladat, dolgoztunk az előadáson. Nekem jó élmény volt a Thealter Fesztivál. A visszajelzésekkel én fordítva vagyok, mint Bianka. Nyilván érdekel és meghallgatom az anyukám észrevételeit is, de van a szakmából az a pár ember, akiknek a véleményére igazán adok. 

Lestyán Attila: Én csak a szakmai oldal visszajelzéséről tudok. A barátaim is a szakmából vannak. Kicsit pszichotikus állapot, hogy nem tudom, amúgy mit gondolnak az előadásaimról általában a nem szakmabeliek. Régi vágyam, hogy legyen az előadásoknak egy vendégkönyve, amibe előadások utána lehet írni. Olyan egyszerű lenne, mégse valósítottam meg sehol. Talán majd itt?

Meséljetek a karakterekről, akiket játszotok!

Vilmányi Benett: Általában azt gondolom, ha jól van megírva a szerep, a szöveg, az „megcsinálja” a karaktert, nekem nem kell sokat hozzátenni, hanem a helyzetekben, mint egy szereplő részt kell venni és reagálni arra, ami elhangzik. Sokat elemeztük a karaktereket, így Jankót is. Bennem is van zárkózottság, ezt kellett megkeresnem ennél a szerepnél. A végére egy pici nyitás azért megfigyelhető Jankónál az előadás elejéhez képest. 

Lestyán Attila: Nekem is erősen a szöveg hozta azt, amit csinálok a polgármesterben. Az én karakteremnél már a szövegben volt egy erős ajánlat ezekkel az elemelt, hosszú, kacifántos mondatokkal. Azt éreztem, elég, ha jó ritmusban elmondom, hogy megjelenjen a a polgármester.

Ballér Bianka: Margó bizonyos szituációkban elveszett, szétszórt, vidám, szerelmes, laza és fájdalommal teli egyszerre. 

Interjún kívül viccből elhangzott, hogy ti is kérdeznétek egymástól. Bianka, mit kérdeznél Benettől a Fajankóval kapcsolatban?

Ballér Bianka: Kíváncsi lennék arra, hogy az alapfelállásban veled képzelték el ezt az előadást Nikiék, fel is kértek, de akkor nem jött össze. Hogy alakult, hogy mégis benne vagy az előadásban?

Vilmányi Benett: Amikor még nem ültem az olvasópróbán, azt gondoltam, hogy hiányzik ez a fajta munka, és az nagyon sokat jelentett a döntésben, hogy ti benne vagytok az előadásban. Akartam veletek együtt lenni, sokat találkozni, és rá is értem. 

Első alakalommal miért mondtál nemet?

Vilmányi Benett: Akkor még annyira erős volt bennem az, hogy soha többé nem akarok színpadra állni. Amikor felmondtam a Radnótiban, azt éreztem, megundorodtam a színháztól úgy általában, és abban az időben minden megkeresést visszadobtam. 

Ballér Bianka: És ez azóta változott?

Vilmányi Benett: Egyébként annyira nem. Nem utálok színpadon lenni, de sajnos nem is égek annyira a vágytól. Én azt szeretném kérdezni Attilától, hogy gondolsz-e valakire, amikor a Margóval való viszony terítéken van az előadásban?

Lestyán Attila: Nem. De jó kérdés, mert erről nem szoktunk beszélni, sőt mintha tabu lenne. Régen biztos többet csináltam ezt: gondolni valakire jelenet közben, ahelyett, aki veled szemben áll. Lehet, hogy ciki, de a polgármester karakterénél se voltak konkrét, külső referenciáim. Igyekszem kevésbé egyéni fantáziából, és inkább a másikból játszani – nem biztos, hogy ez mindig sikerül is. Miért kérdezted? Úgy érezted, hogy gondolok valakire?

Vilmányi Benett: Erre voltam kíváncsi. Én néha alkalmazom ezt a módszert, de akkor sem úgy, hogy egész előadáson keresztül, hanem bizonyos jelenetekben, szituációkban vagy mondatoknál. 

Ballér Bianka: Például?

Vilmányi Benett: Amikor a Jane Eyre jelenetet csináljuk. 

Ballér Bianka: Ott mire gondolsz?

Vilmányi Benett: Az előző párkapcsolati válságomra.

Lestyán Attila: Most hogy mondod, amikor nem vagyok Biankával egy térben, de vele telefonálok a jelenetben, én is használok személyes emlékképeket. Nekem egy fura kérdés jutott eszembe Bianka felé, nem biztos, hogy meg lehet válaszolni. Bianka, ha lehetne egy plusz jelenete a karakterednek, akkor mit szeretnél?

Ballér Bianka: El tudnék képzelni egy jelenetet, ahol Margó hazamegy az anyjához, mert visszaköltözik hozzá, vagy, mert elhozza tőle a cuccait. 

Vilmányi Benett: Az tök jó lenne: az anyja a fodrásszalonban szárítja valakinek a haját, Margó meg ott ül, és kérdezgeti, hogy mit gondol arról, hogy végleg Dömsödre költözik. 

Ballér Bianka: Az már a Fajankó 2. Egy monodráma Margó életéről, amiben felkeresi az apját is, akivel gyerekkora óta nem találkozott…

Szerző: Bordás Katinka