A címben szereplő pazarul kitekert mondat a Jógyerekek képeskönyve című rémvarietében, a mesélő, dr. Roboz szájából hangzik el. A művet decemberben mutatta be a tatabányai Jászai Mari Színház, szokás szerint nagy fába vágva a fejszéjét. A Heinrich Hoffmann frankfurti orvos rémmeséje alapján, Julian Crouch és Phelim McDermott által színpadra írt zenés történet egyszerre borzongatóan morbid és bájosan mesés. A kivétel nélkül kimagaslóan játszó művészek lubickolnak a fordító, Parti Nagy Lajos szellemes szövegében, a Tiger Lilies formáció hol lírai, hol édeskés dalai rögtön betalálnak a szívünk közepébe, mindez a mozgással és a látvánnyal összművészeti tűzijátékként tölti be újra meg újra a színpadot. A véres, ugyanakkor nagyon vicces darabbal kapcsolatos gondolatait a társulat alapító tagja, a beskatulyázhatatlan, mindig magával ragadó, Egri Márta osztotta meg velünk. 

Két lányod van, ma már az unokáidat terelgeted, hogyan nevelted őket, milyen gyerekek voltak?

E. M.: Nem volt könnyű nekik, mert amikor kicsik voltak a szolnoki színházhoz szerződtem, ahol sokat játszottam, ráadásul Tahiban laktunk. Közismert tény, hogy a színészek csak ritkán lehetnek a gyerekeikkel az esti lefekvésnél. Nagyon igyekeztem, hogy amikor együtt vagyunk, az legyen minőségi együttlét. Azt gondolom, az is nagyon fontos, hogy a szülő legyen jól, ha nincs jól, az nem jó a gyerekeknek sem. Azt hiszem sikerült megfelelő egyensúlyt találnunk, mert mindkét lányom fantasztikus felnőtté vált.

Másféle nevelési elveket látunk a Jógyerekek képeskönyvében, ahol feszt unatkozó Apusunk (Király Attila) és Anyusunk (Danis Lídia) azt mantrázza: „Nincs szvítebb home, mint az otthón”, ám csintalan porontyaik rosszaságát képtelenek megbocsátani, egaákra, például, ha szopod az ujjad, a szabó levágja; ha nem eszel levest, éhen halsz. Neked mi járt a fejedben, amikor megtudtad, hogy bemutatjátok a Jógyerekek képeskönyvét?

E. M.: Kíváncsian vártam a próbafolyamatot, láttam annak idején az Örkény Színház előadását, de csak halvány emlékeim voltak róla, ráadásul a darabot az Örkényben Ascher Tamás rendezte, a mienket pedig Szikszai Rémusz, és ők ketten egészen más személyiségek. Nagyon érdekelt merre indul el Rémusz, eleinte nem láttam tisztán mire megy ki a darab, aztán világossá vált az erős társadalomkritika. 

Szikszai Rémusz a darab dramaturgja is, aki nem először dolgozott a Jászai Színház társulatával, számotokra mi volt a durván 170 éves alapmű napjainkra is érvényes mondanivalója?

E. M.: A mi előadásunk a mindennapjaink részét képező neveletlen, műveletlen, tanulatlan társadalmi réteg felelősségére mutat rá. Azokra a dúsgazdag emberekre, akik már szereztek egy hatalmas házat, autókat, úszómedencét, aztán azt mondják: kevesen vagyunk ebben a nagy házban, legyenek hát gyerekeink is, de arról fogalmuk sincs, hogyan kell velük bánni. Világos, hogy egyetlen gyerek sem születik rossznak vagy gonosznak, úgyhogy a darab szereplői igazi sorsokat mutatnak meg. Imádok Rémusszal dolgozni, pengeagyú, energikus, szenvedélyes ember.

Az előadásban te vagy az Augusztinka által folyton visszautasított levest osztó felnőtt, a kutyát korbáccsal verő kisfiú, Frici, és a puskával feltűnő Nyúl mama is. Vagyis felnőttet és gyereket is játszol, hogy találtad ki a karaktereidet?

E. M.: Erősen fogni kellett a ceruzát a három eltérő karakter megrajzolása során, de én mindhármat kedvvel csináltam. Nem okozott gondot a felépítésük, persze sok munka és energia kellett hozzá, hiszen ők nem analizálható karakterek, hanem abszurd, groteszk figurák, akikhez meg kellett találnom a kulcsot. 

A Jógyerekek képeskönyve összművészeti produkció, a néző boldogan adja át magát a zenének, elkápráztatják Parti Nagy szenzációs szövegei, magával ragadja a látvány, a csavar, hogy a kislányokat férfiszínészek, a kisfiúkat színésznők játsszák. Színészként milyen volt ebben a különös egyben különleges világban létezni?

E. M.: Nehézségeim nem voltak, nagyon inspirálóak voltak a karaktereim. Parti Nagy Lajos szövegeit imádom, a Tiger Lilies zenéje pedig egyáltalán nem könnyű, de nagyon szép. Az egyetlen nehézséget magamnak köszönhetem, mert én találtam ki, hogy a kutyát verő, majd a kutya harapásába belehaló Frici ne énekeljen, hanem reppeljen. Kimondani könnyű volt, jó, hogy eszembe jutott, Rémusznak is tetszett, de amikor meg kellett tanulnom ezt a stílust, kiderült, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat. Szerencsére a nagyszerű koreográfus Katona Gábor, az asszisztense Nagy Viki, a zenei vezető Lovas Gabi mellett Luca lányom is segítségemre volt. 

Apropó koreográfia, a Jászai színház előadásainak markáns eleme a mozgás, ami ebben az előadásban is különös hangsúllyal van jelen, nehéz volt megtanulni? 

E. M.: Gondolhatod. Ezerrel próbáltunk, örömmel dolgoztunk, a társulatunk nagyszerű emberekből áll, mindenki maximalista, példaértékű, ahogy figyelünk egymásra, egymásból játszunk, meghalljuk azt, amit a másik mond. Ez egy igazi összeszokott, csapatmunka volt.

A beszédes, jellemzően kockás szövetekből készült ruhák, térdzoknik, a zoknitartók közös gondolkodás eredményei, vagy a kiváló Michac Gábor kreativitását dicsérik?

E. M.: Michac Gábor érdeme, hogy ilyen jól sikerültek a jelmezek, aki már az olvasópróbára kész tervekkel érkezett. Azért a saját jelmezemhez én is hozzátettem valamit. Úgy harminc évvel ezelőtt vásároltam magamnak egy lapos, fekete-fehér cipőt, amit nem nagyon hordtam, de eltettem a szekrénybe, gondoltam, majd jó lesz valamire. Most eszembe jutott, megmutattam Gábornak, akinek tetszett, úgyhogy ebben játszom. 

Imádom ezt a bizarr történetfüzért, óriási élmény volt színpadon látni, rossz érzést csak hidegrázós aktualitása hagyott bennem. Te mivel ajánlanád a nézőknek az előadást?

E. M.: A Jógyerekek képeskönyve megkerülhetetlen jelenségről beszél, nagyon fontos, hogy játsszuk a darabot, hogy minél többen lássák. Eddig csak néhány alkalommal volt műsoron, szerencsére jól fogadta a közönség. Remélem, továbbra is így marad. 

Szerző: Pavlovics Ágota