A jövő év elején mutathatják be Kovács Ákos első filmjét

2022 első felében mutathatják be a mozik Kovács Ákos A taxis című kisjátékfilmjét: az énekes-dalszerző nemcsak rendezte a filmet, de a forgatókönyvét is ő írta a saját, azonos című novellája alapján.

Ákos most a Blikknek nyilatkozva árulta el, közeleg a bemutató:

2022 első felében tervezzük a bemutatót. Reményeim szerint akár nagyjátékfilmek előtt is vetíthetik majd a mozik. Televíziós és netes bemutatója biztosan lesz

– mondta a zenész, aki azt is elmesélte, a főszereplő Papp János mellett két kisebbik lánya is szerepel a filmben.

Mint ismeretes, most ősszel jelent meg Kovács Ákos novelláskötete is, Ezt nem lehet megúszni címmel, de az interjú leginkább az olyanok miatt lehet emlékezetes, mint mindjárt az első kérdés:

„Több mint 30 éve töretlen sikereket ér el. Szokták mondani, hogy a siker kulcsa a megfelelő háttér, a kiegyensúlyozottság.”