A Színházi Világnap alkalmából szombaton 19 órától A kassai polgárok című Márai-darabot tűzi műsorra a NEMZETI StreamPAD. A Jászai Mari-díjas Szabó K. István rendezésében látható előadás főszerepeiben Rátóti Zoltánnal, Tóth Augusztával és Barta Ágnessel találkozhatunk.

Ajánló a darab elé:

Márai darabja a 14. századi Kassára röpíti vissza a nézőt. De tévedés ne essék, ez a múlt csak ékköve az egyetemes időnek. A város élete és sorsa már akkor is az együttélés szimbóluma volt – ahogy az is maradt. A templomépítés pedig a hité és a művészeté. Emberemlékezet óta névtelen szobrászok hada dolgozott olyan műveken, melyeket ma is megcsodálunk katedrálisok timpanonjain. És ugyanezek az átszellemült, kőbe faragott figurák tekintenek le ránk kariatidaként a magasból, amikor belépünk a templomba. Vajon ki figyel rájuk?

János mester, a kőfaragó-szobrász sorsa köré fonódik az a történet, melyben a múzsa szerepét betöltő Genovéva igen nagy szerepet játszik. Ki is ő, ez a tizenöt esztendős leány, aki a mester fogadott gyermekeként az ihlető nő piedesztáljára lép? Angyal és ördög, vagy mindkettő egyszerre? Nélküle meghal a teremtőerő, elfonnyad az alkotószellem, és a kőből nem szobor, csak dísztárgy lesz. És egy művésszel kevesebb, ha a szobrász, imádott leányától megválni kényszerül.

Mindeközben, a várost megtámadják. A király által eladott Kassa a nádor hadaitól retteg. Szembeszállni a megszállókkal, kötelesség. De János mester vajúdik: az ő dolga mindez? Hisz az ő sorsa másként van megírva. Befejezni azt a Mária-szobrot, melynek ihletője Genovéva volt. Az a múzsa, aki számára egyszerre mennyország és pokol.

Aztán, mégiscsak győz a harc. János mester a városvédők élére áll. Faragóvésőjétől hal meg a nádor is.

Mi marad belőlünk, ha a művészi késztetést bensőnkből kiirtják, és bűnösségünk árnyékában szenvedhetünk tovább? Kik azok a mindenkori támadók, akik sorsunkat ily mód megpecsételhetik? És kik vagyunk mi, akik saját közösségünk védelmére kelünk?

Kérdéseinkben a válasz: mi is csak kassai polgárok vagyunk.

Tóth Auguszta szavaival a darabról:

A közösségért kiálló János mester A kassai polgárok főszereplője, akinek felesége, Ágnes egyszerre küzd férje művészi és magánemberi becsületért, támogatja őt a vállalásában, de meg kell harcolnia egy fiatalabb vetélytárssal is. Az Ágnest alakító Tóth Auguszta szerint Márai műve rávilágít nemes emberi értékek – a hűség, a tisztaság és a becsület – mai leértékelődésére is.

Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy a darab magánéleti szálát tekintve is megtaláljuk a mával való párhuzamokat.

– A nő és férfi közötti viszony amióta világ a világ állandó és kimeríthetetlen témát nyújt az éppen aktuális kor e témával foglalkozó íróinak. A kassai kőfaragó, János és felesége, Ágnes, az általuk örökbefogadott leány, Genovéva, valamint János és Ágnes közös fia között kialakult különös viszony is lehetne akár egy mai regény tökéletes témája. Főleg ha a 21. század oly divatos életszemléletét veszem alapul, amelynek mottója a carpe diem, amelybe, mint tudjuk, sok minden belefér, ez csak nézőpont kérdése.

Mit képvisel Ágnes?

– Olyan egyszerű emberi értékeket, mint hűség, becsület, alázat. Nevének jelentéstartamával kiegészítve: nemes, egyszerű, tiszta. Okos, bölcs és nagyon zárt asszony, aki végtelen szerelemmel szereti a férjét.

A darabban szépen összeállnak a közéleti és magánéleti dilemmák: János és Ágnes tulajdonképpen kiegészítik egymást?

– Igen. Az emberek összefognak Kassáért – Jánosért. Megvédik a városukat és Jánost, a dóm kőfaragó mesterét, a művészt. János nem tagadja meg a férfibecsületet, a tisztességet, hű marad asszonyához, a városhoz és önmagához. Ágnes bölcs asszony, azt mondja a férjének: annyira szeretlek, hogy ha el akarsz menni, akkor menj. Megvárlak. Ágnes méltósággal tette, amit tett. Nem könyörgött a férjének, nem alázkodott meg. Márai ősi, tiszta tulajdonságokkal ruházta fel a két szereplőt, akik valahol tökéletesen egyek, talán még egyformák is – de olyan érzésem volt a darabot elemezve, mintha mindegyik szereplő maga Márai lenne. Mintha Márai önmagával viaskodna valamennyi karaktere által a művében… Ami számomra fájdalmas ebben az írásában, hogy a tiszta értékekért küzdő szereplők – annak ellenére, hogy látszólag minden megoldódik a maga módján, külső-belső küzdelmek árán – mégis vesztesek maradnak. Ágnesnek, aki hű, bölcs, tiszta és tisztességes, a végén mégis halnia kell… akár saját maga által? János mindent elveszít.

Mezei Mária-estjén is idéz Máraitól, és tudjuk, hogy őket titkos szerelem kötötte össze. Itt is kirajzolódik két nő vetélkedése.

– Mezei Mária halálosan szerelmes volt az íróba, aki, mint tudjuk, nős volt. Előszőr ugyan Márai mondta a színésznőnek a Krisztina téri cukrászdában, hogy nincs szüksége a szeretetére, más dolga van és el fog menni, de aztán visszajárt hozzá, és végül Mária küldte el őt. Később azt mondta az író  Füves könyvére, hogy „nem szeretem ezt a kicsi könyvet, sok-sok hazug, üres, nagyképű pufogás van benne, nagyon kevés a régi, igazi hangból”. Hektikus kapcsolat lehetett az övék, és megkockáztatom, hogy Márai kihasználta a nőket.

Kemény kritika ez a Füves könyvről – de milyen ma Márait játszani?

– Nem könnyű, mert a nyelvezete rendkívül intellektuális, úgy is mondhatnám: filozofikus. Ezért voltunk hálásak a rendezőnek, Szabó K. Istvánnak, aki megpróbálta a művet lecsupaszítani, és a lényegi mondandóját meghagyni, amitől kikristályosodhatott és leegyszerűsödhetett a darab – márais túlzások nélkül. Szabó K. rendkívül felkészült rendező, aki pontosan tudta, hogy mit szeretne majd láttatni. Márai kétségkívül nagy gondolkodó volt, kérdés, hogy úgy élt-e, ahogy – és amit – írt. Az utókorra hagyott magánéleti emlékek alapján nem feltétlenül.

Két nő vetélkedik a Macskajátékban is, amelyben ön alakítja Paulát, aki a biztosnak látszó pozícióban lévő Orbánnétól hódítja el a kiöregedett operaénekest, Csermlényi Viktort.

– Izgalmas próbafolyamat volt ez Szász Jánossal, és ennek keretében alakult Paula karaktere is. Egy olyan nőé, aki látszólag könnyed eleganciával, de pontosan kiszámítva, magától értetődő természetességgel és rácsodálkozással, egyszerűnek tűnő, de hihetetlenül rafinált módon hálózza be a férfit. Egy elegánsan számító, határozott hölgy. A kassai polgárok Ágnese a női természet másik arcát mutatja.

Forrás: NEMZETI SZÍNHÁZ