SZFEKurta NikéFekete ÁdámJózsef Attila SzínházSzinetár Dóra
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 28., szerda

    A kassai polgárok – Szabó K. István rendezése a Nemzeti Színházban

    2020. október 9., péntek 10:15

    A Nemzeti Színházban most a Márai-év és a trianoni békediktátum aláírása 100 évfordulójának alkalmából mutatták be Szabó K. István rendezésében, Verebes Ernő dramaturg átdolgozásában A kassai polgárok c. művet.

    Ajánló a darab elé:

    Mi marad belőlünk, ha a művészi késztetést bensőnkből kiirtják, és bűnösségünk árnyékában szenvedhetünk tovább? Kik azok a mindenkori támadók, akik sorsunkat ily mód megpecsételhetik? És kik vagyunk mi, akik saját közösségünk védelmére kelünk? Márai darabja a 14. századi Kassára röpíti vissza a nézőt. De tévedés ne essék, ez a múlt csak ékköve az egyetemes időnek. A város élete és sorsa már akkor is az együttélés szimbóluma volt – ahogy az is maradt. A templomépítés pedig a hité és a művészeté.

    A kassai polgárok / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Márai darabja a 14. századi Kassára röpíti vissza a nézőt. De tévedés ne essék, ez a múlt csak ékköve az egyetemes időnek. A város élete és sorsa már akkor is az együttélés szimbóluma volt – ahogy az is maradt. A templomépítés pedig a hité és a művészeté. Emberemlékezet óta névtelen szobrászok hada dolgozott olyan műveken, melyeket ma is megcsodálunk katedrálisok timpanonjain. És ugyanezek az átszellemült, kőbe faragott figurák tekintenek le ránk kariatidaként a magasból, amikor belépünk a templomba. Vajon ki figyel rájuk?

    János mester, a kőfaragó-szobrász sorsa köré fonódik az a történet, melyben a múzsa szerepét betöltő Genovéva igen nagy szerepet játszik. Ki is ő, ez a tizenöt esztendős leány, aki a mester fogadott gyermekeként az ihlető nő piedesztáljára lép? Angyal és ördög, vagy mindkettő egyszerre? Nélküle meghal a teremtőerő, elfonnyad az alkotószellem, és a kőből nem szobor, csak dísztárgy lesz. És egy művésszel kevesebb, ha a szobrász, imádott leányától megválni kényszerül.

    Mindeközben, a várost megtámadják. A király által eladott Kassa a nádor hadaitól retteg. Szembeszállni a megszállókkal, kötelesség. De János mester vajúdik: az ő dolga mindez? Hisz az ő sorsa másként van megírva. Befejezni azt a Mária-szobrot, melynek ihletője Genovéva volt. Az a múzsa, aki számára egyszerre mennyország és pokol.

    Aztán, mégiscsak győz a harc. János mester a városvédők élére áll. Faragóvésőjétől hal meg a nádor is.

    A kassai polgárok / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Mi marad belőlünk, ha a művészi késztetést bensőnkből kiirtják, és bűnösségünk árnyékában szenvedhetünk tovább? Kik azok a mindenkori támadók, akik sorsunkat ily mód megpecsételhetik? És kik vagyunk mi, akik saját közösségünk védelmére kelünk?

    Kérdéseinkben a válasz: mi is csak kassai polgárok vagyunk.

    Az előadásban színre lép: Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta, Schnell Ádám, Blaskó Péter, Barta Ágnes, Berettyán Sándor, Horváth Lajos Ottó, Szarvas József, Rácz József, Nagy Mari, Herczegh Péter, Szép Domán, Bakos-Kiss Gábor, Rubold Ödön.

    Szabó K. István rendező az előadásról:

    “Márai melankolikus, ragaszkodik a gyökerekhez, a hagyományokhoz, a polgári társadalom rehabilitációjához. A magyar városiasodás és polgári fejlődés jóval nagyobb ívű, de viszontagságosabb utat járt be a középkortól, a török hódoltságon keresztül a reformkorig, a modern polgári berendezkedés kialakulásáig.

    A XX. század eleje távolról sem egy idilli világ képét mutatta, még akkor sem, ha a kassai mikro-univerzum gyermeki szemmel egységesnek tűnt: Mátyás bácsi mesés vagyona romantikus módon összefért benne a mélyszegénység okozta cselédtragédiákkal. Bármennyire megszállottan is kereste Márai a harmóniákat, az első világháború és a nyomában keletkezett tragikus űr az idealizált polgári értékrendet is magába szippantotta. Valami elkezdődött, és a polgári világ megállíthatatlanul rohant a vesztébe.

    Azt hiszem, az 1941-es kassai bombázás végképp véget vetett az illúzióknak. A békés polgári mítoszt felülírta az agresszió valósága, az általános sötétség. Márai a XX. század mindkét halállovagjával, a fasizmussal és a kommunizmussal is szembenézett, menekült és tanúként vezekelt.

    A kassai polgárok / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Néhány hónappal a berlini fal leomlása előtt önkezűleg vetett véget életének, keserű búcsút intve szeretett Európájának. A szabadságeszme, melyben mindvégig hitt, és amely a rendszerváltást követően megvalósulni látszott, újfent illúziónak bizonyult. Itt tudok kapcsolódni Máraihoz, és azt hiszem, igaza van: ez az európai társadalomszervezési modell, mely a Jeruzsálem–Athén–Róma (keresztény hit–görög bölcselet–római jog) hármas egységet tekinti alapnak, lassan lebomlik.

    Az új poszttörténelmi modell egy fogyasztásra épülő horizontális társadalom, mely forradalmi lendülettel számol le saját identitásával. Az új ezredforduló ismét szörnyekkel incselkedik, és valóságos szellemidézést hajt végre, életre keltve a relativizmus diktatúráját. A polgári létforma már végképp nem alulról építkezik, hanem közvetlenül fölülről vezérelt, egyre inkább mellőzve a transzcendentális távlatokat.”

    Tóth Auguszta Ágnes szerepéről:

    A közösségért kiálló János mester A kassai polgárok főszereplője, akinek felesége, Ágnes egyszerre küzd férje művészi és magánemberi becsületért, támogatja őt a vállalásában, de meg kell harcolnia egy fiatalabb vetélytárssal is. Az Ágnest alakító Tóth Auguszta szerint Márai műve rávilágít nemes emberi értékek – a hűség, a tisztaság és a becsület – mai leértékelődésére is.

    A kassai polgárok / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy a darab magánéleti szálát tekintve is megtaláljuk a mával való párhuzamokat.

    – A nő és férfi közötti viszony amióta világ a világ állandó és kimeríthetetlen témát nyújt az éppen aktuális kor e témával foglalkozó íróinak. A kassai kőfaragó, János és felesége, Ágnes, az általuk örökbefogadott leány, Genovéva, valamint János és Ágnes közös fia között kialakult különös viszony is lehetne akár egy mai regény tökéletes témája. Főleg ha a 21. század oly divatos életszemléletét veszem alapul, amelynek mottója a carpe diem, amelybe, mint tudjuk, sok minden belefér, ez csak nézőpont kérdése.

    Mit képvisel Ágnes?

    – Olyan egyszerű emberi értékeket, mint hűség, becsület, alázat. Nevének jelentéstartamával kiegészítve: nemes, egyszerű, tiszta. Okos, bölcs és nagyon zárt asszony, aki végtelen szerelemmel szereti a férjét.

    A darabban szépen összeállnak a közéleti és magánéleti dilemmák: János és Ágnes tulajdonképpen kiegészítik egymást?

    – Igen. Az emberek összefognak Kassáért – Jánosért. Megvédik a városukat és Jánost, a dóm kőfaragó mesterét, a művészt. János nem tagadja meg a férfibecsületet, a tisztességet, hű marad asszonyához, a városhoz és önmagához. Ágnes bölcs asszony, azt mondja a férjének: annyira szeretlek, hogy ha el akarsz menni, akkor menj. Megvárlak. Ágnes méltósággal tette, amit tett. Nem könyörgött a férjének, nem alázkodott meg. Márai ősi, tiszta tulajdonságokkal ruházta fel a két szereplőt, akik valahol tökéletesen egyek, talán még egyformák is – de olyan érzésem volt a darabot elemezve, mintha mindegyik szereplő maga Márai lenne.

    A kassai polgárok / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Mintha Márai önmagával viaskodna valamennyi karaktere által a művében… Ami számomra fájdalmas ebben az írásában, hogy a tiszta értékekért küzdő szereplők – annak ellenére, hogy látszólag minden megoldódik a maga módján, külső-belső küzdelmek árán – mégis vesztesek maradnak. Ágnesnek, aki hű, bölcs, tiszta és tisztességes, a végén mégis halnia kell… akár saját maga által? János mindent elveszít. Folytatást itt olvashat.

    Bővebb információ és jegyvásárlás ITT.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -