gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    A Katona, a Víg, az Örkény, a Jurányi is befogadja a Színművészeti előadásait

    2020. szeptember 11., péntek 15:04

    Mint ismeretes, a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember 1-től alapítványi fenntartású magánegyetem lett.

    Fotó: Éder Vera

    A modellváltás erőltetett menete, a párbeszéd és az egyetemi autonómia garanciáinak hiánya miatt az SZFE hallgatói szeptember 1-én elfoglalták az egyetem Vas utcai épületét, ahova most kizárólag az egyetem polgárai léphetnek be.

    Ennek értelmében az Ódry Színpadra és egyéb játszóhelyeinkre meghirdetett szeptemberi előadásokra nem tudnak közönséget beengedni. 

    Ugyanakkor mind a hallgatók, mind az oktatók és a Színházművészeti Intézet vezetése is az előadások valamilyen formában történő megtartását szorgalmazta. 

    „Nagy örömünkre több fővárosi színház is teljes körű támogatásáról biztosított minket, azaz befogadják egyes előadásainkat.  Ennek köszönhetően szinte minden, szeptemberre meghirdetett előadásunkat műsorra tudjuk tűzni. Nagy-nagy köszönet ezért a Jurányi Háznak, a Katona József Színháznak, az Örkény Színháznak és a Vígszínháznak” – közölte az intézmény.

    Hajduk Károly, Pogány Judit / Fotó: Éder Vera
    Hajduk Károly, Pogány Judit / Fotó: Éder Vera

    Íme az előadások és helyszínek listája, játszási időpontokkal.

    SZEPTEMBER 16. 19 óra 

    ANGYALOK AMERIKÁBAN – KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ – KAMRA

    SZEPTEMBER 22. 19 óra

    RUBENS ÉS A NEMEUKLIDESZI ASSZONYOK – ÖRKÉNY SZÍNHÁZ – STÚDIÓ

    SZEPTEMBER 22. 20 óra

    FUHAROSOK – VÍGSZÍNHÁZ – HÁZI SZÍNPAD

    SZEPTEMBR 23. 20 óra

    SZAJRÉ – VÍGSZÍNHÁZ – HÁZI SZÍNPAD

    SZEPTEMBER 24. 20 óra

    AMPHITRYON – VÍGSZÍNHÁZ – HÁZI SZÍNPAD

    SZEPTEMBER 24. 19.15 óra

    AZ ÉN SZOBÁM – KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ – SUFNI

    SZEPTEMBER 27. 20 óra

    A KEZDŐ – JURÁNYI HÁZ 

    Az egyes előadásra megváltott jegyek érvényesek és felhasználatóak az új helyszíneken, az új időpontokban. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram