Nonverbális, fizikai bábszínházi gyerekelőadás készül az ESZME és a MU Színház koprodukciójában. A fekete gólya, fehér gólya, szürke gólya bemutatóját szeptember 14-én 11.00-tól tartják. Az előadás rendezőjével, a Staféta nyertes Nagy Orsolya dramaturggal beszélgettünk.

2015-ben végeztél színházi dramaturgként. Voltál szabadúszó, majd a győri Vaskakas Bábszínház munkatársa, most pedig a veszprémi Kabóca Bábszínházban dolgozol. Hogy kanyarodtál a bábművészet felé?

Két dolog terelt a bábszínház felé még az egyetemi évek alatt. Tanított bennünket Gimesi Dóra (a Budapest Bábszínház irodalmi vezetője – a szerk.), aki felnyitotta a szememet, hogy a báb műfaj nemcsak, hogy létezik, de él és élni akar. A bábszínházban gyakran születik adaptáció, tehát egy mesét színpadi anyaggá kell formálni, így a dramaturgi munka mellett írói tevékenységet is lehet folytatni, ami vonzott. A másik meghatározó tényező az volt, amikor az egyetemen beosztottak bennünket, dramaturgokat készülő produkciókba. Így kerültem az akkori bábosztály egyik vizsgaelőadásába, a Gothár Péter rendezte Karnyónéba, amit a bábos gondolkodás erősen áthatott. Jóban lettem az osztállyal mind emberileg, mind szakmailag. Sok bábos alkotót megismertem általuk, és velük jöttek az újabb bábos munkák is. Az, hogy közelebbről tanulmányozhattam a bábszínházat, ráébresztett a műfaj sokszínűségére, és arra, hogy szeretnék vele behatóbban foglalkozni.  

A dramaturgi munkák mellett rendezőként is alkotsz. Milyen igényt elégít ki a rendezés?

Engem a rendezésben is a „dramaturgos” rész, a koncepcióalkotás, egy rendszer felállítása érdekel, aminek a működését aztán az alkotótársaimmal közösen teszteljük. Szeretek kitalálni dolgokat, és ez néha nagyobb méretet ölt, és ez történt a fekete gólya, fehér gólya, szürke gólya c. előadással is. Ez a rendezős évadom, mert úgy alakult, hogy a Kabóca Bábszínházban is rendezni fogok a veszprémi AutiSpektrum Egyesület által kiadott Csillagbusz c. autista szemléletformáló, érzékenyítő mesekönyvből. 

2023 nyarán jelent meg egy cikk, hogy a világtörténelem során először dokumentálták egy fekete és egy fehér gólya egymásra találását az alsó-szászországi Lüderben, ráadásul nászukból szürke gólyafióka született. Milyen gondolataid voltak, amikor először találkoztál ezzel a hírrel?

Azt éreztem, hogy nagyon izgalmas az alapfelállás és ez a sztori bábszínház után kiált. Kérdezted a rendezői indíttatást, ez épp egy olyan történet volt számomra, ami elindította bennem a rendezői gondolkodást. Megtetszett az univerzalitása, egyszerű, de mindenki kapcsolódhat hozzá, mert gazdag asszociációs helyzetet teremt. Emiatt nehéz volt kiválasztani a fókuszt, végül a fekete és fehér gólya egymásra találása: közeledés, alkalmazkodás, egymáshoz való viszony definiálása, és az új minőség megszületése került középpontba. Ezek napi szinten mindenkinél tetten érhető témák. Illetve rögtön tudtam, hogy Nagy Petrával és Kovács Domokossal az előadás két szereplőjével, alkotótársaimmal szeretném létrehozni ezt az előadást. Petrával és Domival régóta dolgozunk együtt és mind a ketten sokat formáltak a bábszínházról alkotott elképzeléseimen. Nagyon szeretem, hogy koncepciózusan gondolkodnak, istenien játszanak és gyönyörűen mozgatják a bábokat. A kavicsot, ami az előadás maga, együtt csiszoltuk simára. 

Az előadás műfaja: nonverbális fizikai bábszínház 6 éves kortól.

A nonverbalitás feltételezi, hogy valami másba csatornázódnak át azok az erők, amiket amúgy a szöveg képviselhetne. Nálunk ez a mozgás, Domi a koreográfus. Olyan helyzeteket keresünk, amelyekkel érzelmi állapotokat tudunk vizualizálni. Számítunk a gyerekekre, kíváncsiak vagyunk, mit fognak szólni az előadáshoz. De a történet univerzalitása és az előadás formanyelve miatt a felnőtteknek is gazdag asszociatív utazás lehet ez a darab. 

Talán szokatlan módon két zeneszerző és két látványtervező van feltüntetve a színlapon. Hogy alakult így?

Bogárdi Aliz és Jankó Mátyás az előadás két zeneszerzője. Először Matyit kértem fel, azzal az alapötlettel, hogy valami elektronikus zenei – népzenei fúziót képzelek, így a fekete és a fehér gólya különbözőségét nem csak a látványban, hanem a zenében is meg tudnánk mutatni. Ő hívta be a projektbe Alizt, akit a népzene koronázatlan császárnőjeként aposztrofált – és azóta kiderült, hogy nem alaptalanul. Így egy újfajta zenei minőség és egymásba simulás jelenik meg a zenei világban.

Az előadásban a vizualitás legalább annyira fontos szerepet játszik, mint a mozgás. A fekete és a fehér gólya különbözőségét nem pusztán eltérő színükkel, hanem egyéb látványgesztusokkal is felerősítjük. A látványtervezők egy összeszokott alkotóduó, Maróthy Anna Zorka és Lengyel Viola, akik kiegészítik egymást, egyikőjük főként a konceptuális rész kidolgozásáért felel, a másik a kivitelezésért. Rajtuk keresztül került a produkcióba Bárány Judit, aki a jelmezekkel és egyéb textilmunkákkal foglalkozik. Ők is szerves részei az alkotófolyamatnak. A szinopszis és a látvány által behozott ötletek kölcsönösen alakították egymást. Sokat kísérleteztünk a látvány adta lehetőségekkel, amiket Váradi András fénytervező munkája fog még magasabb szintre emelni. Végül, de nem utolsósorban, sőt, meg kell említenem az előadás rendezőasszisztensét is, Szirtes Lujzát, ő minden pólust magába olvaszt, és belőle csak egy van. 

Hogyan segíti a munkátokat a Staféta pályázat?

Ha nincs a Staféta, akkor nagy valószínűséggel ez az előadás sincs. Egyébként Kovács Domi (korábbi Staféta nyertes alkotó – a szerk.) biztatott fel, hogy pályázzak. A Staféta láthatóvá teszi a projektünket, támogatottságérzetet ad, és infrastrukturális segítséget is köszönhetünk neki.  

Az interjút készítette: Bordás Katinka
Portré: Dömölky Dániel/Staféta
Imázskép: Szalontai Zoltán