Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Két Lotti – Veszprémben debütált Oberfrank Pál rendezésében

    2021. december 2., csütörtök 08:00

    A nagy érdeklődésnek köszönhetően dupla premierrel mutatta be Erich Kästner A Két Lotti című művéből készült ifjúsági előadását a veszprémi színház.

    „A premier rendkívüli volt, hiszen több, mint 700 néző volt kíváncsi a kedves történetre, így 11 órakor és 15 órakor is láthatták nézőink a darabot. Nagy munka és menetelés volt, de nagyon klasszul összeért minden. Köszönöm a kitartásotokat, a munkátokat! Ennek az előadásnak a létrejöttéhez mindenkire szükség volt!” – mondott köszönetet a produkcióban közreműködőknek a rendező, a színházunk igazgatója, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész. 

    „Köszönettel fordulok a gyermekek szüleihez is, akik minden helyzetben segítették a gyerekeket, együttműködően erősítették a munkát, biztonságos háttérként álltak a gyermekek mögött” – mondta Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser a bemutatót követő köszöntőjében.

    Nagy Károly apátkanonok, lelki vezető a szeretet erejéről beszélt, majd a Ssínházunk vendége, Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész, a szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója méltatta a családi előadást. 

    Az mégiscsak furcsa, ha egy kislányról kiderül, hogy nem egy van belőle, hanem kettő. A történet éppen erről szól, Luise egy tóparti üdülőben találkozik Lottéval, aki jobban hasonlít rá, mint a tulajdon tükörképe. Egy kis nyomozás után megoldódik a rejtély: a lányok ikrek, és csak azért nem ismerik egymást, mert egyiket az apa, másikat az anya neveli. Hasonlóságuk sok bonyodalomhoz vezet, olyan egyformák, hogy talán még a szüleik sem tudják megkülönböztetni őket. Vagy mégis? A történet végére ez is kiderül, ugyanis a testvérek szerepet cserélnek… Minden helyrehozható!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram