Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 10., péntek
    banner_bigBanner4

    A kirakART résztvevői aukciót indítanak független művészek javára

    2021. június 17., csütörtök 06:20

    2021. június 17-én indul és egy hétig tart a kirakART aukció, melyre a hónap első hétvégéjén Budapest-szerte lezajlott kirakART fesztivál művészei adományoztak tárgyakat. A befolyó összeggel a Független Előadó-művészeti Szövetség Segélyalapját támogatják a szervezők.

    Az aukció a Jurányi Inkubátorház Facebook-oldalán zajlik majd online – licitálni június 23-ig lehet.

    Szűcs Edit és Árvai György – Törésmentesítés – 200 vírusmentes szó…

    A kirakART kortárs előadó-művészeti hétvége több független befogadószínház közös szervezésében valósult meg június 4. és 6. között Budapest 25 helyszínén. A közel 70 alkotó közreműködésével lezajlott programsorozat, mely a város elhagyatott kirakatai mellett kávézók, galériák és színházak üvegablakait töltötte fel kortárs művészettel, nagy számú érdeklődőt vonzott.

    Ivácson Rebekka – Concealment

    A rendezvény sikerességén felbuzdulva a szervezők felkérték a művészeket, hogy ajánljanak fel olyat tárgyakat jótékonysági célra, melyek a kirakART performanszaiban, installációiban szerepeltek, vagy köthetők az eseményhez. Összesen 15 felajánlás érkezett, ezekre lehet majd licitálni az online aukción.

    Meg lehet szerezni többek között Rácz Nóra grafikustól a Margit-negyed virágboljában készített egyik élőrajzát, illetve az általa a JazzaJ nyitott-zenei koncertsorozat születésnapjára dizájnolt vászontáskát. A kortárs képzőművészet kedvelőinek két egyedi művet kínálnak: Martinkó MárkMesterséges zöld c. sorozatának egy fotóját, valamint Murányi KristófInsomnia c. digitális rajzát az alkotók, a Három Holló és a MyMuseum Galéria jóvoltából. Haraszti Zsolt egy befőttesüveget ajánlott fel a Bizalomkamra c. installációjából, a Noppa design stúdió pedig Ivácson RebekkaConcealment c. performance- és akvarellsorozatának egyik elemét. Korolovszky Anna grafikus két plakátját dedikálta, melyeket a Szkéné Színház Kartonpapa és III. Richárd betiltva… c. előadásaihoz tervezett. 

    Haraszti Zsolt – Bizalomkamra

    A SzínMűhely Alapítvány a Z-generációs diákok által írt, Pass Andrea vezetésével készülő bemutatójuk egyik experimentális jelenetét bocsájtja árverésre. A Narratíva Kollektíva Viktor Balázs szerepálmát kínálta fel, a kirakART-on játszott happening egyik jellegzetes kellékét. Nagy Fruzsina jelmeztervező a Lakókocsi zoomosítva című kreációját ajánlotta fel, mely eredetileg a Krétakör Színház PestiEsti előadásában szerepelt. Meg lehet vásárolni Tar TusiFájó érintésekvc. ruhaobjektjének ötlettervét, valamint egy jelmezt, mely Szűcs Edit és Árvai György Törésmentesítés200 vírusmentes szó… c. performanszához készült, és a Duda Éva Társulat tagjai viselték táncelőadásukban. A társulat egy újrahasznosított anyagból készült, emblémázott táskát is felajánlott jótékonysági célra, a Gólem Színház pedig egy frissen sütött babkával – jeruzsálemi csokis kaláccsal – járul hozzá az akcióhoz, melyet a kirakART nézői a helyszínen is megkóstolhattak.

    Gólem Színház – Babka

    A szervezők nemcsak azokra számítanak az aukción, akik ott voltak a kirakART-programokon, hanem minden, a független kortárs művészeket segíteni kívánó adományozóra is. A licit kizárólag a Jurányi Inkubátorház FB-oldalán zajlik június 17. és 23. között, a támogatást közvetlenül a FESZ Segélyalapjának utalják.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram