Március 14-én hatvanöt éves Szász János filmrendező. Erős lélektani hatású filmjeiben a bűn érdekli, de mindig annak tükrében, hogy van jó is. Egy korábbi interjúban alkotásait haditudósításoknak nevezte, amelyekben a képeknek kell sugallniuk azt, amit a történet el akar mondani.
Szász János pályájáról:
Karmester vagy pszichiáter szeretett volna lenni, amiből a zene szeretete, illetve a kíváncsiság, az emberek iránti empátia, a megértés maradt meg. A legenda szerint édesapja, Szász Péter filmrendező a falhoz vágta a makarónit, amikor fia egy ebéd közben bejelentette, hogy filmes pályára készül. Az incidens nem szegte kedvét, a Nemzeti Színházban kellékesként eltöltött négy év után, 1979-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Három évet dramaturg szakon tanult, majd 1982-től a filmrendező szakon, ahol 1986-ban végzett. Főiskolai évei alatt színészként is feltűnt kisebb szerepekben, asszisztensként dolgozott Vámos László és Harag György rendezők mellett. Diplomáját kézhez véve a Mafilm állományában lett rendezőasszisztens.
1988-ban Cseh Tamás dalaiból készített tévéfilmet Utóirat címmel, a következő évben mutatták be első mozifilmjét, a Szédülést. A lélektani kamaradráma forgatókönyvét ő írta, azóta azonban többször nyúlt irodalmi alapokhoz, illetve megtörtént eseményhez. 1993-ban Georg Büchner Woyzeck című drámáját ültette át kortalan, mégis mai atmoszférába, az erős fekete és fehér színek alkotta képi világ tovább fokozta a nyomasztó légkört, a káoszt, a kilátástalanságot, amelyben a címszereplő kisember végül gyilkos lesz. Ekkor dolgozott először együtt Máthé Tibor operatőrrel, aki azóta is legtöbb filmjét fényképezi. Az alkotás, amely saját filmjei közül a kedvence, megkapta a Magyar Filmszemle fődíját, ő pedig elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb fiatal filmesnek járó Félix-díját.
Az 1997-es Witman fiúk Csáth Géza Anyagyilkosság című novellája nyomán készült, az anyagyilkos testvérpár borzasztó történetében elsősorban a miértre kereste a választ. Ezután ismét Csáth szövegeihez nyúlt, Az Ópium – Egy elmebeteg nő naplójában (2007) feldolgozott többsíkú „szerelmi történet” a szenvedélyes beteg és az íróként is ismert, de alkotói válsággal küzdő és ópiumfüggő, érzelmek nélküli doktor viszonyán keresztül a jó és a rossz, az erőszak és a könyörületesség, a szerelem és a gyűlölet erkölcsi-filozófiai problémáit boncolgatja. Az alkotás a filmszemlén négy díjat kapott, köztük a legjobb rendezésért járót, valamint a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját, amelyet Szász harmadik filmjével harmadszor nyert el.
A Kristóf Ágota azonos című regénye alapján 2013-ban forgatott A nagy füzet a második világháború idején, egy határszéli faluban játszódik. A nagymamánál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon elnyerte a fődíjat, a Kristály Glóbuszt, a mustra 1946-ig visszanyúló történetében először kapta magyar játékfilm a fődíjat. Az alkotás bekerült a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versengő művek kilencre szűkített listájára is, de a végső öt jelölt közé már nem választották be.
Szász Jánost erős lélektani hatású filmjeiben a bűn érdekli, de mindig annak tükrében, hogy van jó is. Egy korábbi interjúban alkotásait haditudósításoknak nevezte, amelyekben a képeknek kell sugallniuk azt, amit a történet el akar mondani. Különösen Tarkovszkij és a svéd filmek voltak rá nagy hatással (a Witman fiúk forgatása előtt végignézte az összes Bergman-filmet), a magyar rendezők közül Fehér György inspirálta. 2000-ben Steven Spielberg és a Soa Alapítvány megbízásából készítette A holokauszt szemei című dokumentumfilmet, a téma feldolgozására rajta kívül négy világhírű rendezőt kértek fel.
Rendez hazai és külföldi színházakban, Európában és a tengerentúlon is. Tanított és rendezett Amerikában, három évig a Harvard Egyetem és az American Repertory Theater közös színiiskolájában volt igazgató. 2000-től az SZFE alapítvány működésbe való kényszerítéséig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelynek 2008-tól docense volt, 2018-ban pedig DLA fokozatot is szerzett.
Szász János munkássága elismeréseként 1995-ben Balázs Béla-, 2009-ben Fehér György-díjat kapott. 2001-ben érdemes művész, 2011-ben kiváló művész lett. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 1999-től az Európai Filmakadémia, 2001-től az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) a tagja.
Miután a bangladesi sziámi ikerpárt szétválasztó orvoscsoportról készített filmje kapcsán otthonában, egy több órán át tartó házkutatás során meghurcolták, családjával az Amerikai Egyesült Államokba költözött. New Yorkban, az American Academy of Dramatic Arts kötelékében tanít és rendez is külföldi színházakban.
Szász Jánosról saját szavaival:
Fantázia: A néző fantáziája sokkal brutálisabb annál, ahogy én ezt meg tudnám mutatni. Amíg van mozi, irodalom, zene, addig van befogadó fantázia. Amíg vannak mesekönyvek, vannak gyerekek, és vannak szülők, akik akarják, hogy a gyereknek fantáziája legyen, addig lesz fantáziájuk a nézőknek.
Szélsőséges: Érdekelnek a szélsőséges történetek. Eredetileg karmester szerettem volna lenni, vagy pszichiáter, és csak legutolsósorban filmrendező. Az első kettő nem lettem, de mindkettőből szeretnék profitálni: egyfelől ott a zene szeretete, fontossága, másfelől pedig a kíváncsiság, az emberek iránti empátia, a megértés. Rettenetesen kíváncsi vagyok. Úgy is, mint rendező, mint ember, mint tanár. Nekem ez a benzinem, ez hajt. Ez a kíváncsiság munkált bennem például az olyan kísérleteknél, mint a Witman fiúk vagy a Woyzeck: hogyan szánod meg, hogyan érted meg a gyilkost? A szimpátia felkeltése a rossz oldalon, hogy megszűnjön a rossz oldal maga. Több helyen kifejtettem már, hogy engem nagyon érdekel a bűn, de mindig annak tükrében, hogy van jó
Hőfok: Máthé Tibor operatőrrel nagyon összenőttünk, szinte testvéri kapcsolat a miénk. Keményen dolgozunk, és ezzel, úgy gondolom, hogy elérjük ezt a hőfokot a színésznél is. Ha megszállottságot lát bennünk, ő is azzá válik. De ismét visszatérek a kíváncsisághoz: ha a színész látja, hogy a rendező kíváncsi rá, egészen másképpen működik, mintha azt érzi, hogy a rendezőt csak az érdekli, amit ő mond a színésznek.
Színház: A színháznak reflektálnia kell arra, ami van ma, a színháznak minőséget kell teremtenie, a színháznak a közönséghez kell beszélnie.
Odaadni: Azt kell megkeresni, hogy a színész saját magát hogyan tudja odaadni. Ehhez az egyszerűség a kulcs. A filmezés nagyon nagy százalékban technika, tehát nem a lélek gyönyörű kiteregetése, hanem fizikai bevetés is. Ha a fiatal színészek hirtelen bekerülnek például egy sorozatba, azt tapasztalják, hogy egy őserdőbe kerültek, amit nekik a felvételeknél át kell vágni. Ezért fontos az oktatás, aminek az lenne a szerepe, hogy felkészítse a színészeket. Mindenütt a világon.
Változás: Ha az ember mindig beletörődne abba az élethelyzetbe, amiben van, és megelégedne vele, akkor semmi nem változna, és nem is hinne abban, hogy változhat még az élete. Ez fontos.
Meztelen a király: Nem érzem azt, hogy „ti csak csináljatok, amit akartok, mert én már eljöttem”. Odavagyok attól, ami otthon történik nagyon rosszkedvű vagyok az egésztől. Most már látjuk, hogy meztelen a király – na de mi jöhet még? Minden napomat úgy kezdem, hogy átolvasom a magyar híroldalakat. Számomra ez fontos. Nekem senki ne mondja, hogy nem vagyok magyar! Magyar vagyok és az is maradok. Otthon viszont nem kellettem. Nem azért jöttünk el, mert kriminalizálni akartak, hanem az érzés elől. Egy ponton azt kellett mondanunk, hogy elég és ne tovább. Beállhattam volna a sorba, de nem tettem. Fáj, ami otthon történik, pedig olyan jó ország lenne!
SZFE: 23 évig tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd egyszer csak átszervezték, pontosabban lerohanták és lerombolták. Összekeverve a tanítást a politikával, hazug és igazságtalan vádak érték az intézményt és az ott dolgozókat. Nem akarták, hogy elmenjek, maradhattam volna „díszpintynek”, de nem tettem. Elvették tőlem és sokunktól, hogy taníthassunk, pedig ez senkinek sem az pénzről szólt, mert például az én fizetésem egyetemi tanárként alig volt több 250 ezer forintnál. Amikor tanítottam, éreztem, hogy hasznos vagyok, szükség van rám, a fiatalokkal való együttlét oxigén volt számomra. Hiszen én is tanulhattam tőlük, ahogyan ők is tőlem. Azok, akik elorozták az egyetem irányítását, alig, vagy sosem tanítottak, többségük hataloméhes, dilettáns.
Ezernyi: Ezernyi Zoom megbeszélésnek voltam tanúja, hogy ki mit csináljon, hova menjen, de “ha maradok, akkor áruló vagyok”…. Nézni ezeket a fiatalembereket, akik gyakorlatilag ebbe tönkremennek és azt érezni, hogy ebben nem tudsz segíteni, hogy nem számítanak a mondatok, hanem az egész abszurd helyzet megfejthetetlen, érthetetlen, befogadhatatlan… Miért csinálják? De hogy csinálhatják? Fiatalokkal? Ezek a csávók, akik jönnek és elfoglalják az egyetemet…? És majd ezek az emberek fognak tanítani újabb fiatalembereket? Honnan van a morális felhatalmazásuk ahhoz, hogy tönkretegyék azt a százat, akit tönkretettek? Mert ez történet.
Marton: Elítélek mindenféle hatalommal való visszaélést, nem posztom az ítélkezés. Már úgyis mindenki megtette. Marton László bocsánatot kért. Van, aki ezt elfogadta, van, aki nem. Marton László a barátom és az is marad! Nem tagadom meg. Sokra tartom őt, én magam rengeteget köszönhetek neki, tanultam tőle, igen! – emberséget, színházat. Sok osztályában taníthattam filmes mesterséget – ahogy a mostaniban is – soha, semmiféle jelét nem tapasztaltam annak, hogy osztályfőnökük kihasználta volna helyzetét. Megszállott pedagógus, aki fanatikusan, szereti – A SZÓ JÓ ÉRTELMÉBEN! – tanítványait. Sokszor ültem óráin. Ő az a MESTER, aki nem saját magát nevezte ki, hanem a tanítványai jelölték ki Mesterüknek. Micsoda különbség!
Amerika: Itt van ez a brutális, igazságtalan Ukrajnai megszállás. Mi a mi gondunk az övékhez képest?! (…) A kisebbik fiam, Jakab imádja az iskoláját, a barátait, számára ez nehéz lesz. A legnagyobb áldozatot a feleségem, Bognár Gyöngyvér hozza, hiszen ő az anyanyelvén játszó színésznő – egyelőre – elveszíti a lehetőségeit. Mindannyiunk részéről lemondással jár ez a döntés, de erős és összetartó család vagyunk, bizakodva tekintünk a jövőbe.
Egy el nem készült film: Engem felkért egy Pataky nevű doktor, hogy lefilmezzem ezt az akciót, a bangladesi ikrek szétválasztását, ami szerintem maga volt a csoda. Valószínűleg rájött menet közben, hogy én nem vagyok egy udvari filmes, aki majd úgy csinál filmet, ahogy az neki jó. Hiszen kiderült a végén, hogy neki mi volna jó… Az a sikerpropaganda, amit magáról és az akcióról próbált közvetíteni nem szólt azokról az orvosokról, akik ezt a műtétet elvégezték (és akik utóbb mind kiálltak Szász János mellett, a szerk.)(…) Egy nap arra ébredtünk, hogy a 14 éves fiamnak írt egy komoly jelzőkkel tűzdelt levelet, amiben az állt: “tudja meg a világ, hogy kicsoda az apád”. Dermesztő volt… Azt hittem, hogy nem is igaz. Nemcsak a gyerekemnek írt, hanem a kollegáimnak, a barátaimnak is elküldte ugyanezt az üzenetet.
Házkutatás: Ami akkor történt az nem elfelejthető, nem megbocsátható. Most már a napnál világosabb, hogy ki állt emögött, hogy honnan indult ez az egész. Csókay András egy igaz ember, ő az ikrek igazi megmentője, idegsebész csapatával együtt. Andrást a hite miatt, elvakultsággal gúnyolják és vádolják. Pedig nála realistább, világosabb orvos nem volt a műtőben. A mai napig jóban vagyunk, ezt a barátságot sosem engedem el.
Éjjeli menedékhely Stockholmban: Ebben az előadásban benne vannak a saját mélypontjaim, kudarcaim is. Benne vannak az élményeim arról, hogyan csúszik le az ember egyik pillanatról a másikra, milyen, amikor úgy érzed, hogy nincs tovább, és a gödör legalján vagy. (…) A színháznak, filmnek világos választ kell adni arra a korra, amelyben élünk. Rendezőként is meg kell mutatni azt, amit gondolsz, amilyen éppen a lelked. Számomra ez a munka felért egy újjászületéssel. Az emberre hatnak a dolgok, hat a világ, hatnak a bántalmazások, sérelmek, borzalmak, de ha mindezt meg tudja emészteni – amit nem lehet, azt ki tudja köpni magából –, akkor megszabadul tőle.
Forrás: NFI, Mafab, Index, HVG, MTI, Színház Online, Nemzeti Magazin, Filmtett, Filmvilág, stb.