Hagyományainkhoz híven a Színház Online szerkesztőségében is ünnepeljük a Költészet Napját. Ez alkalomból összegyűjtöttük kedvenc verseinket. Kedves Olvasó, fogadd szeretettel!

Weöres Sándor – Ha kérdik ki vagy, ezt mondd…

egynemű vagyok a széllel, folyó sodrával,
esőcsepp hullásával, madár röptével, fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?  Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél, a levegő nem szűnik meg, de szél nélkül halott.
Elhullt a madár, a teste új mezbe öltözött, száz új alakba szétívódott –
de a röpte nem maradt meg és el se veszett.
Többet nem is tudok magamról és mire tudnék,
már több leszek annál, hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész és mire az lehetnék,
már több leszek annál, hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek, nem is fogok élni:
életnél teljesebb leszek a holtom után.
Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

Nagy László – Virágzó rozson

Virágzó rozson a szél habot vert, én a szélén lehevertem.
Hallgató fülemre harmat cseppent s megcsendült a világ bennem.
Óriás szövőgyár volt az égbolt, sürgő orsó minden csillag.
Sokáig tünődni időm nem volt, köszöntött a jázminillat.
Messziről szállt, meglepte az ingem, iparkodásra biztatott.
Magamban én annyi embert vittem, mint égbolton a csillagok.

Csoóri Sándor – Nézd, Uram, ő az, akit szeretek

Milyen jó volt küzdeni érted, dühvel, haraggal, szánalommal.
Betegen is menni a hegyre, Isten elé a képmásoddal:
Nézd, Uram, ő az, akit szeretek, csupa fekete láng, ha mellém
fekszik. Ruhái kint a dombtetőn lengenek, lobognak minden estén.
Vele jártam be fél világodat, s ha elfáradtunk, csak nevettünk.
Azért indultam el, hogy ő is hazaérjen, s ragyoghasson a kósza Nap felettünk.
Nem kérdeztem soha, hogy visszaút van-e?
Az volt a jövőnk, mit tegnap megszerettünk.

Kiss Anna – Lepkék útján a lélek

Lepkék útján
a lélek,

kötésen leng
a bog,

elférünk egy
virágban,

örömre hét
virág van,

a bánat
mindig egy.

Gérecz Attila – Így bocskorosan

Így bocskorosan úgy-e megnevettek, hogy márványt törni hegynek indulok?
A számon pimasz mosolygás a jelszó, füttyöm csibészes: én is feljutok!

Nincs tömött zsákom s hegymászó botom, segítő kezet tán egy társ sem ad,
de vihart-oldó déli szél kölyökfejemre borzol lágy barackokat!

S a hegytetőn majd minden mezt lehántva, én is kacagva szélnek öltözök,
karjukra fűznek mind a fénynyalábok s eltáncolunk a fejetek fölött!

Így bocskorosan úgy-e megnevettek, hogy márványt törni hegynek indulok?
A számon pimasz mosolygás a jelszó, füttyöm csibészes: én is feljutok!

Pilinszky János – Szent lator

Törőcsik Marinak
Akkorra már belepték a legyek
túl az agónián
túl a tetanuszon,
és messze túl szögeken, sebeken
se tárgy, se test
nyilvánosan
között
se ácsorgás
(behorpadt szentségtartó),
se röpülés
barát,
barátság mindörökre.

Ranszecu Hattori – Hőmérő (Illyés Gyula fordítása)

Minden bimbóval, ami kireped
a szilvafaágon,
melegebb egy picit a kikelet.