Évekig volt a Stúdió K Színház kiváló színésze, rengeteg előadásban játszott kisebb és nagyobb szerepet: táncolt, énekelt, bábozott, beszélt versben, prózában, de nem játszott még monodrámát és interjút sem készített még vele senki. Most hogy szabadúszó lett, mindkettőnek eljött az ideje. 

Magyar Boglárka:Tényleg ez lesz az első interjúd?

Sipos György: Így igaz. Bár voltak korábban próbálkozások. 

M.B.:Akkor engedd meg, hogy egy kicsit sablonos, de annál fontosabb kérdéssel indítsak. Miért pont színész lettél?

S.Gy.: Igazából már harmadéves voltam, amikor eldöntöttem, hogy színész leszek. A felvételire pedig azért mentem el, mert az akkori barátnőm is felvételizett, és egy helyre szerettem volna járni vele. Csak engem felvettek, őt pedig nem. Ott ragadtam, mert megtetszett. Előtte sokfelé jártam már iskolába, kerestem a helyem. Tanultam filozófiát, vadgazda mérnöknek is, mert rokon szakmák. Aztán Kaposváron úgy éreztem, ez egy olyan dolog, amit szívesen csinálnék. 2013-ban végeztem, majd egy év Kaposvár, és hét év Stúdió K következett.

M.B.: Melyik volt a legmeghatározóbb szereped?

S.GY.: Nem tudom, van-e nekem ilyen. A negyedik kaput nagyon szerettem és az összes zsámbéki melómat. Kárpáti Palkóval nagyon sokat dolgoztunk ott, az nekem egy saját iskola volt a színházcsinálásban. A mai napig tudok dolgozni belőlük. Aztán persze út közben  lestem el dolgokat. Nem is igazán az előadás, inkább az alkotói közeg szokott fontos lenni.

M.B.: A Peer Gynt című Ibsen darab két feldolgozásában is dolgoztál: a Stúdió K-ban és a Tér 12 Kulturális Egyesületben is bemutattátok. Mik voltak számodra a fő különbségek a két próbafolyamat közt?

S.Gy.: Nagyon sok minden, de mindkét előadást nagyon szeretem. Két teljesen különböző színházról beszélünk. Előbb volt a Stúdió K-s, azt Hegymegi Máté rendezte. Abból már lement 30, mire jött a másik,  a Tér12-s. Játszom olyat benne, amit a másik előadásban is. Az, hogy melyik szöveg van, melyik nincs, egy ideig meg-meg tréfált. 

M.B.:  Mesélnél a Stúdió K-s élményeidről? Hogy kötődsz oda?

S.Gy.: Elsősorban a barátaim által. Együtt húztunk le hét évet, és nagyon közel kerültek hozzám ezek az emberek. Ez egy olyan színház, ahol nincs műszak, mindent együtt, magunk csináltunk. Hogy Spilák Lajos kollégámat idézzem: “Összebüdösödtünk.”
A Stúdió K olyan színház volt, ami teljes embert kíván. Ha nem építetted be a díszletet, nem volt díszlet. Ha nem vetted meg a kelléket, nem volt kellék. Ha Kata nem porszívózta ki a szőnyeget, kosz volt. Ha Lajos nem mossa fel a nézőteret,  kosz volt. Ha nem tartottál rendet a raktárban, nem találtál meg semmit. Még sokáig sorolhatnám, mi mindent jelentett ez.
Nekem a K a második iskolám, és az első alkotói közösségem. Minden szempontból nagyon meghatározó marad. Például laktam fél évet a raktárban. Kaposvárról, a Csikyből párhuzamosan feljártam Budapestre játszani, viszont elég kevés előadásom volt, és ezáltal kevés pénzem is. Megkérdeztem, lehet-e aludni a raktárban. Lehetett.

M.B.: Amióta nem vagy a Stúdió K-ban, szabadúszóként dolgozol?

S.Gy.: Igen. Eddig jó, a kiszámíthatatlansága szerencsére eddig nem ért el, egyelőre van munkám elég. Ráadásul olyanok, amiket szeretek, olyan emberekkel, akikkel szívesen is dolgozom.
Most dolgozunk Farkas Ádámékkal Homburg hercegén, aminek azért örülök, mert egy  kedves barátommal játszom együtt, de az egész csapat príma figurákból áll. Aztán nemsokára kezdődik a 333 főpróbahete a Trafóban. Nagyon érdekes munka. Más minőségű jelenlétet igényelt. A lecture performance, a népmese beavató, klasszikus színházi elemek, és a meseterápia szövete. Teljesen kísérleti dolog, kíváncsi vagyok, mit fog látni, aki beül rá.
A Tér12-ben meg ott a Párker Péter, annak a bemutatója novemberben lesz. Szóval valami ilyesmi is a szabadúszó színészi lét, hogy egyszerre három próbafolyamatom van, és ezt egyeztetnem kell, mikor hol vagyok. Amitől néha vérzik az orrom, ez a legnehezebb része. Nem vagyok egy táblázatos, határidős figura. Ha egy hivatalba kell mennem időre, akkor is azt érzem, hogy vagy lázadást szítok, vagy pánikrohamom lesz. Rosszul viselem a bürokráciát. 

M.B.: Jól gondolom, hogy a Tér 12-ben nagyon összetartóak vagytok?

S.Gy.: Igen! Mert nem arról szól, hogy ilyen vagy olyan színházat akarunk csinálni, hanem a közösségből indulunk ki. Itt is olyan emberek vannak, akik szeretik egymást, akik bíznak egymásban. Persze régóta ismerjük egymást, az pedig, hogy együtt dolgozunk, abból adódik, hogy egy szakmában dolgozunk, tehát adott a színházcsinálás. Ez tart minket egyben. És az, hogy akik benne vagyunk, nagyrészt nehezen viseljük a mostani színházi struktúra kövültségét, beidegződéseit. Igyekszünk kialakítani egy olyan rendszert, amiben más légkörben alkothatunk, lehetünk együtt, beszélünk egymással. Ezt a folyamatot mindannyian még csak most tapasztaljuk, mi működik, mi nem, mi fenntartható, vagy mi nem. 

M.B.: A Párker Péter, vagy a legvidámabb redpill konten című előadásban te játszod a címszereplőt, Párker Pétert. Játszottál már korábban hasonlót?

S.Gy.: Főszerepet már játszottam, címszerepet még nem. De én kis és nagy szerep között sem igazán érzem a különbséget. Az a dolog érdekel, amit csinálok. A hogyanság, a milyenség. Attól feláll a hátamon a szőr, hogy ki kell állnom emberek elé a színpadra. Ezen pedig az segít át, hogy milyen anyaggal dolgozom, meg az emberek, akik körülvesznek az alkotófolyamatban, és ez elvonja magamról a figyelmemet. De ha nekem egyedül a színpadon csinálnom kell valamit, attól rosszbajt kapok.

M.B.: A Párker Péter egy monodráma. A első, amiben játszol.

S.Gy.: Hálás is vagyok érte, hogy nem az a címe, hogy Sipos György. Ezért örülök, hogy Viktor Balázs rendezi az anyagot nagy figyelemmel. Ha tud, ott van a próbákon Hodászi Ádám is, aki a szöveget írta. Sokat jön Burkus Dávid, aki a videós technikával varázsol. Így bár monodráma, igazából nem vagyok egyedül. 

M.B.: Hogyan tudsz azonosulni Péter karakterével?

S.Gy.: Ő egy előzmények nélküli karakter, nem tudnak róla semmit az emberek. Ez segítség. Meg alakul a szöveg meló közben, Péter is hajlik felém, én is felé. Jó érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban, szép lassan összebüdösödünk.

M.B Mennyire állnak közel hozzád a darabban szereplő összeesküvés-elméletek? 

S.Gy.: Van egy barátom, aki nagyon csipázza őket. Gyerekkori cimborám, neki sok ilyenje van. Meg vannak vallásos barátaim, és most nem a hívő, hanem tényleg a vallásos emberekre gondolok… Elhiszel dolgokat, amiket mondtak, és nem a tapasztalataidon alapszanak a dolgok, hanem azon, amit hallottál. Egyszer vitatkoztam valakivel egy butaságon, és az volt ellenem az érve, hogy de igen, mert bemondta a TV. Na, attól a szinttől én tényleg nem tudok tovább vitatkozni, hát, ha mondta a TV, akkor biztos igaz. Úgy érzem, hogy innentől az ajtó zárva, az ő világából nincsen kijárat. 

M.B.:Péter is bele van záródva a saját valóságába. Bolond – mondanák páran –  mint aki mást gondol a covidról, a politikáról, a kultúráról. Látsz ebből a bezáródsából kiutat?
S.P.: Közös valóságunk hétköznapi szinten nincs. Ha eleget beszélgetünk, a valóságról alkotott elképzeléseink folyamatosan alakulnak, idomulnak a többiekéhez. Látjuk a másik ember szemét, érezzük  a szagát, hat ránk az ő valósága. És már itt is lehet a kiút. Persze aki tényleg orvosi eset, az más. De ha egészséges pszichéjű emberről beszélünk, akkor az érzékelés folyamatos egyeztetése a többiekével sokat segít. Ugyanarról a dologról te azt mondod, csúnya; én azt, hogy szép. Az lesz a közös, hogy láttunk valamit. Például egy ajtót. De hogy hová vezet? Az mindig azon múlik, aki tapasztalja a valóságot.

Szerző: Magyar Boglárka

Az egyesület honlapja: ter12.hu 

Hodászi Ádám: Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent 
Párker Péter: Sipos György
videó: Burkus Dávid
fotó: Slezák Zsuzsi
asszisztens: Hidi Boglárka
rendező: Viktor Balázs

bemutató: 2022.11.19. – Manyi Kulturális Műhely 

jegyfoglalás:https://forms.gle/ek6CZrT9UQp5JJqC9