Lengyel TamásSZFENagy ErvinPelsőczy RékaSodró ElizaÁgoston PéterSzabó Máté
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 2., csütörtök

    A kulisszák mögött – Ismerjék meg a Nagycirkusz dramaturgját

    2020. május 15., péntek 14:23

    A Fővárosi Nagycirkusz kulisszái mögött dolgozó szakemberek és művészek minden előadás előtt azon dolgoznak, hogy megszülessen a cirkuszi csoda. Ezúttal Pál Dániel Leventének, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgjának izgalmas munkájába tekinthetünk be.

    A cirkuszművészetben egészen új háttérszakmának számít a cirkuszi dramaturg. Hogy kerül a dramaturgia a cirkuszba?

    Amióta a világban elindultak azok a folyamatok, hogy a cirkusz más akar lenni, mint az artistaszámok egymásutánja, esetleg egy történetbe illeszkednek az artistaszámok, azóta megjelent annak az igénye is, hogy a rendező munkáját kiegészítse, segítse egy dramaturg is. Nagyon fiatal „szakma” ez, nem volt rá se tankönyv, példa se sok, főleg nem Magyarországon, autodidakta módon, a cirkuszban tanultam, fejlesztettük ki az elmúlt években.

    Már a legelején elhatároztam, hogy minden próbán ott leszek, és figyelek, lesek, tanulok, mintha egy iskolába járnék, és a cirkuszi rendező, cirkuszszakmai rendező a tanárom lenne. Választhattam volna azt az utat, hogy leadom a szöveget, letudom a melót, és aztán eljövök a premierre tapsolni, de akkor mit ért volna ez az egész?

    Tanultam, magamba szívtam, hogyan épül fel egy cirkuszi darab, figyeltem a véleményekre, újra és újra kérdeztem, kíváncsi voltam mindenre, mint egy gyerek. Vannak olyan ismeretek, mint a cirkuszi rendezés vagy a cirkuszi dramaturgia, amit nem lehet elsajátítani az iskolapadban, csakis úgy, ha az ember figyel a rendezőire, az veterán cirkuszi artistákra, koreográfusokra és szakemberekre.

    Külön szerencsém, hogy nemcsak a szándék volt meg bennem, hanem olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik a világ élvonalába tartozó cirkuszt csinálnak, és nem hajlandók alább adni, kompromisszumokat kötni. Ha eljutnék egy képzeletbeli diplomaosztóig és ott fel kellene sorolnom a tanáraimat, ilyen neveket mondanék: Fekete Péter, Graeser József „Dodi”, Rippel Feri, Kristóf Krisztián, Vincze Tünde – tőlük tanultam meg, milyen a cirkusz, hogyan működik a humor vagy a dráma, a hatás és ellenhatás, hogyan lehet jó cirkuszt csinálni.

    Mit jelent ez a gyakorlatban? Miben különbözik a cirkuszi a színházi dramaturgiától?

    A Fővárosi Nagycirkuszban az elmúlt több mint négy év során előadásról előadásra kísérleteztük ki, hogy ebben a közegben mit csinál(hat) egy dramaturg. Aktívan részt veszek a kreatív csapat munkájában, a mi cirkuszunkban a dramaturg hozzáadott értéke az adott műsor felépítése és ennek mindenféle összetevői. Ha van egy adaptált kerettörténet, akkor azon dolgozom, hogyan tudjuk számról számra fűzni, milyen hangulatok és világok kövessék egymást. Ha nincs, akkor kitalálunk-kitalálok egyet, általában a rendezővel együtt. Ha pedig eljutunk oda, hogy kezd körvonalazódni egy műsor világa, akkor ehhez karaktereket és figurákat találok ki és építek fel, szöveges betéteket írok, átkötő jeleneteket, dialógusokat, versbetéteket, eredeti vagy magyarra fordított dalszövegeket.

    A színházi dramaturg általában kap egy klasszikus vagy kortárs kész drámát, amit a rendezői koncepció szerint adaptál az előadáshoz. Húzza, nyesegeti az eredeti művet, kiszólásokat, poénokat rak bele, felhívja a rendező figyelmét a szimbólumokra, jelentésekre, háttér- és kutatómunkát végez.

    A cirkuszban ez a ritkább, általában tiszta lappal, nulláról indulunk. Van egy ötlet, hogy nagyjából miről szóljon a darab, amit apró elemekből kell felépíteni. Ez lehet két sornyi Dsida Jenő vagy Francois Villon vers, amit jó helyre illesztünk be, de lehet egy karakter megalkotása is, hogy jelenik meg először, mi legyen az esetleges alapkonfliktus, mint a Főnix – Tűzcirkusz című műsorban a szerelem – mint a világ teljességéből hiányzó esszencia – keresése.

    Különös egy folyamat, hogy hogyan kapcsoljuk az esetenként nagyon különböző világú, hangulatú és kosztümözésű számokat egymáshoz, hogy azok mégis egy egységgé, egy egységes műsorrá álljanak össze.

    Lényeges különbség még a színház és a cirkusz között, hogy a cirkusz célközönsége életkori és minden elképzelhető szempontból a lehető legszélesebb, 2-3 éves gyerekektől kezdve a százévesekig, a romantikus hétvégi programot kigondoló szerelmes sajtkészítőtől az unokáit elhozó szlavista nyelvész akadémikus bácsiig mindenki. Egy cirkusz élményvilága mindenki számára nyitott, ez a legnagyobb feladat és a legszebb kihívás a dramaturgi munkámban.

    Ezzel szemben egy színháznak megvan a maga célközönsége, egy-egy színházi feladat előtt az egész alkotó stáb, köztük a dramaturg is, pontosan tudja, hogy kik jönnek majd el hozzájuk, kikből áll az ő közönségük – amely színházanként egészen különböző is lehet.  

    Mennyire kapsz szabad kezet az alkotás során?

    Az adott műsor rendezőjétől függ, hogy a darab létrehozásának közös alkotófolyamatában mennyire fogja meg a gyeplőt, mekkora szabadságot enged nekünk. Eddig körülbelül fél tucat rendezővel dolgoztam együtt a Fővárosi Nagycirkuszban, és mindegyiküknek más volt az előkészítési- és az ütemezési technikája. Volt, akinek fél éven keresztül közös kreatív milliőre volt szüksége, heti találkozókkal, folyamatosan alakuló részletekkel, újabb s újabb ötletekkel. Aztán volt, aki a bemutató előtt már bő egy évvel pontosan tudta, hogy mit szeretne csinálni, kész forgatókönyvet csúsztatott át elém az asztalon. Más egy karakteres ötlet kitöltését kérte, és olyan is volt, aki praktikus megoldásokat és javaslatokat várt tőlem.

    Vannak olyan darabok, amik közelebb állnak a szívedhez?

    Azokat darabjainkat szeretem jobban, amelyeknél hosszú alkotási idő állt a rendelkezésemre. Most, hogy a karantén alatt hétvégenként újra elővesszük a régi előadásainkat, és szombat-vasárnap levetítjük a Facebookon, előjönnek az emlékek, a hosszú viták, a kérdőjelek, a kísérletek, beszélgetünk közben, nosztalgiázunk.

    Nagyon szerettem például az első munkámat cirkuszi dramaturgként, az Atlantisz gyermekeit – mely a maga több mint 208 ezer nézőjével a rendszerváltás utáni Fővárosi Nagycirkusz egyik legsikeresebb előadása lett. Mély vízbe voltam dobva, csak kapkodtam a fejemet, és ha mondtam egy ötletet, akkor Fekete Péter mosolyogva visszakérdezett: remek, meg tudod csinálni? Így készültek el például a videós betétek: az ötletből feladat lett a másodperc tört része alatt, és onnantól kezdve nekem kellett megoldani, az én felelősségem volt, hogy időben és a kihozható legjobb minőségben elkészüljenek a premierre.

    Lúdas Matyi a cirkuszban esetében a történetet hozott anyagból formáltuk át. Ez egy négy-öt hónapig tartó, nagyon sűrű szövésű alkotói folyamat volt, Fekete Péter rendező, Szakál László zeneszerző és én mint író sokszor éjszakákon át beszélgettünk, kerestünk, boroztunk, kísérleteztünk, s miközben raktuk össze motívumokból az egész komplex világát, a Lúdas Matyihoz kapcsolódó filozófiai-erkölcsi kérdésekről is rengeteget dumáltunk: hogy lesz egy „bosszúdrámából” a megbocsátásról szóló parabola?; hogy lesz a rajzfilm „buddy movie”-s idétlen libahaverjából A hattyúk tavából kölcsönzött régi átkot megtörő szerelmi szál?; Vagy Döbrögi korrupt magyar kisnemeséből elefánt vontatta harci szekéren érkező kozmikus keleti önkényúr (aki külsejében Ming császárt idézi meg az 1980-as Flash Gordon című sci-fi filmből)?

    Főnix – Tűzcirkusz darabot szintén azért szerettem, mert több mint félévnyi munka volt vele és olyan végeredmény született, ami a saját várakozásainkat is felülmúlta. Rippel Feri maximalista, a majdnem két és fél órás műsor minden másodpercét többször átrágtuk, megvitattuk. Ha valamivel nem volt teljesen elégedett, akkor addig motivált, amíg el nem jutottunk a létező legjobb megoldásig. Abban a műsorban a Disney-rajzfilmeket vettük alapul, az ott kikísérletezett – egyébként sok népmesei elemet használó – dramaturgiára fűztük fel a szerelmet kereső tűzvarázsló és bugyuta varázslótanoncának vándorlását és kalandjait.

    Ez a darab az elmúlt 20-30 évben az egyik legnézettebb előadás lett a tavaszi időszakban: ez talán annak is köszönhető, hogy megtaláltuk az egyensúlyt a komor és epikus nagyzenekari dráma és a humoros tükörtartás között: nem nyomták el a darabot a sötét színek, s jó helyeken oldottuk a klasszikus vagy pantomimes cirkuszi bohóc karakter helyett bevetett varázslótanonc idétlenkedéseivel.

    Nemrég találtam meg egy telefonos videót a gépem egyik mappájában, Kristóf Krisztiánnal és Maka Gyuszival együtt tanítottuk a Fumagalli testvéreket, hogy a világhíres Adj mézet, méhecske című bohózatukat magyarítsuk a Repülőcirkuszelőadáshoz.

    Egész hétvégén bent voltunk a cirkuszban, magyar közönséget elérő poénokat és szójátékokat kerestünk, fonetikus leírással és mindenhogyan segítettünk a két sokat látott olasz bohócnak megküzdeni a szép magyar nyelv fonetikájával. Vasárnap estére fájt már a rekeszizmom, annyit nevettünk, de én ott, ez alatt a két nap alatt annyi mindent megtanultam a humorról és a humor működéséről, amennyit csak lehet.

    A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nulladik napján mutatták be a Szent Boszorkány című összművészeti előadást, amelyben összefonódott a cirkuszművészet, a népzene és a néptánc. A Kalmár Ákossal jegyzett szimbolikus mesemű esetében mi inspirált a létrehozásában?

    Régebben sok darabban és performanszban szerepeltem, rendeztem és koreografáltam fizikai színházi darabokat. Aztán ez az életszakasz véget ért, pár év szünet következett, ez alatt eljutottam a doktori abszolutóriumig, és az ELTE egyetemi kiadójának a főszerkesztője voltam. Négy és fél évvel ezelőtt, amikor átléptem a cirkusz világába, az eltemetett ötleteimet újra kiástam, és elkezdtem újra összerendezgetni őket. Ahogy egyre jobban megismertem és tanultam a cirkuszi világot, a cirkuszi műsorok és újcirkuszi darabok felépítését és működési mechanizmusait, támadtak olyan ötleteim, amelyeket rendezőként szerettem volna megvalósítani. Erre nyújtott alkalmat a Staféta Pályázat, és az a szerencse, hogy Kalmár Ákossal nagyon jól kiegészítettük egymást.  

    Személyes szinten leginkább az érdekelt, hogy rendezőként hogyan viselkedem. Ebben az esetben én húzom meg a saját szövegeimet, vagy ha hiányt érzek, azt a saját munkámban érzem. Kíváncsi voltam, technikailag, hogyan lehet ezt a folyamatot megfogni, hogyan oldom meg a problémákat, legyen az koreográfiai, vagy a darab felépítésére vonatkozó. Az a bő fél év, amíg ezzel foglalkoztunk, heti szinten rengeteg munka- és próbaórát jelentett, mégis üdítő, felszabadító idő volt. Létrehoztunk egy olyan világot, amiben a magyar néptánc és a cirkuszművészet nemcsak érintőlegesen találkozott, hanem egységes és érvényes módon összeállt egy egységes, egyszerre mesei, transzcendentális és szimbolikus színházi-színpadi nyelvvé – ha valahogy el szeretném nevezni ezt a műfajt, akkor az ilyesmi lenne: cirkuszballada, népballadai újcirkusz…

    Mit csinálsz most, amíg a koronavírusjárvány miatt zárva tart a cirkusz?

    Rögtön az első napokban elkezdtünk egy jópofa, a barátnőmmel itthon kitalált ötletet: Acrobats Home Office Challenge volt a címe. Mit csinálnak a „home office” dolgozó artisták? Ennek aztán nagy sikere lett, nagyon sokan csatlakoztak hozzá magyar és külföldi artisták is.

    A „maradj otthon” mellett volt egy olyan fontos üzenete is ezeknek a videóknak, hogy tartsunk össze, figyeljünk egymásra, ne keseredjünk el, tartsuk egymásban a lelket.

    Múlt héten pedig a cirkusz kosztümtervezőjével, Polyák Eszterrel raktunk össze egy pályázatot: a képzőművészeti ihletettségű Tündértánc – Nővarázs című következő műsorunkra készülve azt kértük gyerekektől és a bolondos kedvű felnőtt cirkuszrajongóktól, hogy híres festők cirkuszi festményeit alkossák újra saját eszközeikkel, saját ötletességükkel: gyurmából, plüssökkel, szelfikkel, festékkel vagy ceruzával. Hetente újabb festményt osztunk meg, kíváncsian várjuk, mik érkeznek be.

    Ezek mellett pedig Joó Emese, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum vezetőjének a kérésére elkezdtem az eddigi műsoraink forgatókönyveit mesékké átírni, a tavaly őszi-téli Hófödte álom már készen van, szépen sorban követi majd a többi is.

    Szerző: Szekáry Zsuzsanna 

    Fotó: Urbán Ádám, Fővárosi Nagycirkusz

    - Színházi pillanatok az Instagramon -