Bodor Johanna táncművész, koreográfus sorait közöljük annak kapcsán, hogy az Index birtokába jutott az új kulturális törvénytervezet.

Nem tudom eldönteni, hogy a kultúra központosításának ötletgazdája műveletlen, pusztán politikai karrierista, fontoskodó vagy hiányos tudású ember.

Azt viszont tudni lehet, hogy ahol és amikor a kulturális központosítás megtörtént az elmúlt századok során: soha nem tett jót az adott ország kulturális fejlődésének, mindig álságos helyzetet teremtett és végül – de nem utolsó sorban hosszú évtizedekre lejáratta az adott politikai mezőnyt és ideológiát.

A történelem – számtalan példát nyújt erről a múltból és közelmúltból- sajnos a jelenben is.

A teljesség igénye nélkül idézek egy nagyon pontosan megfogalmazott egyszerű mondatot : “Nem a büfének van Operája” – ebből következik a nagyon egyszerű igazság: a kultúra nem a politikáé. A politika szeretné – ha a kultúra páholyt biztosítana számára… a páholy az jár. Ám a páholy nem a művészet színpadán van és különösen nem a művészet oltárán.

Rendkívül egyszerű igazság az, hogy a kulturális élet az egyetemes művészet része és azon belül – nagyon fontos – az adott ország lelkéhez – lelkületéhez tartozik.

A kulturális élet minősége és tiszteletben tartása a lelki szabadság, az őszinteséghez tartozó bátorság, a közös felelősség, a szabad gondolkodás, a szuverenitás, a tehetség, az alkotás, a szellemiség – egyben az adott ország egyedi portréja és ez által a helye a világban. A hangsúly az egyediségen van – ami mögött rengeteg tudás rejlik: az egyediséget viszont megszüntetheti a megszabottság. Rosszabb, mint a globalizáció rettegett és kártékony jelensége – mert belülről pusztít.

A kultúra központosítása – többnyire kulturális csonkításhoz vezet – még akkor is, ha nem ez volt az eredeti szándék…

Nagy akarattal és méltányosságból kiindulva, azt akarom feltételezni, hogy jó szándék vezérli mindazokat – akik ezt a programot és ötletet támogatják – ezzel a gondolattal én esélyt szeretnék adni arra, hogy lépjenek vissza ettől a rájuk nézve is – kínos ötlettől.

A központosítás, a műsorpolitika egyeztetése és engedélyeztetés kötelessége – rettenetes ötlet.

Elmesélek egy történetet. Pár éve pályáztam – kiváló szakmai csapattal együtt – a Pécsi Nemzeti Színházra.

Többen és többször megkérdeztek, miért nem keresem meg Vidnyánszky Attilát ?

Miért nem kérek tőle segítséget?

Miért nem avatom be a pályázati anyag kialakításába?

Mindenkinek kérdésekkel válaszoltam – erre van rá tanúm, nem is egy:

1.-melyik törvény írja elő, hogy a XXI-ik század Magyarországában bárki is pályázik egy színház élére – köteles lenne bejelentjezni a Nemzeti Színház igazgatójánál?

2.-miért kell feleslegesen terhelni egy Nemzeti Színház igazgatóját…?

3.-minél többféle és gazdagabb a magyar színházi élet- annál nagyszerűbb annak kvintesszenciáját bemutatni a nemzetünk Fő Színházában…igaz?

A politikai túlbuzgók és a szolgalelkűség nem tett jót soha egyetlen rendszernek sem. Igaz, hogy ezt csak azok a rendkívül elhivatott és okos emberek tudják kikerülni, akik nem felejtik el: nem egy rezsimet kell szolgálni, nem önös érdeket, hanem egy hazát és benne minden egyes embert. Őket nevezem igazi hazafiaknak.

Tisztelettel tartozom mindazoknak a művészeknek és alkotóknak – akik az évszázadok során az életüket is feláldozták a gondolkodás szabadságáért, az alkotáshoz való cenzúrázatlan jogért, az önkifejezés egyediségét választva. Nekik köszönhetjük mindazt – amiből ma is táplálkozunk. A kultúra megemelése, támogatása presztízskérdés volt számos uralkodó számára – azokban az országokban, ahol a vezetők megértették ennek fontosságát és rájöttek arra, hogy ezzel mívesebbé vált az értékük.

Azt kívánom, giccses szenvedéllyel – hogy a mai világ alkotásai is említhetőek legyenek a jövőben, lelki kapaszkodót nyújtsanak az utánunk következőknek. Tiszteletre méltó módon adjuk tovább azt amit örököltünk – és örökölhető legyen az amit mi megteremtünk.

Maradok alázatos szolgája a művészetnek és örülök- hogy bizonyos vándorok valóban templomokat, hidakat, szobrokat, festményeket, verseket, színműveket, művészeti értékeket, architekturális kincseket , regényeket, zenéket, operákat: művészetet hagytak ránk.

Bodor Johanna