Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 22., kedd
    banner_bigBanner4

    A kulturális életnek óriási veszteséget jelent a párizsi olimpia

    2024. augusztus 10., szombat 10:43

    Párizsban, a 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok idején több mint 15 millió turista látogat a városba, ami a helyi szolgáltatóiparnak, különösen a kulturális szektornak kedvező lehetőségnek tűnhet, azonban a tapasztalatok szerint a mozik, múzeumok és színházak komoly veszteségeket szenvednek el ez idő alatt.

    Sok helyszín bezár, míg mások korlátozottan működnek a megnövekedett biztonsági intézkedések és a közlekedési nehézségek miatt. A programok törlésének egyik leglátványosabb esete a Lollapalooza Paris, amelyet annak ellenére nem tudtak idén megrendezni, hogy a világ egyik legnagyobb fesztiváljáról van szó – írja a 24.hu.

    Mi vagyunk az olimpia nagy vesztesei

    – nyilatkozta Pierre-Édouard Vasseur, a független filmszínházakat tömörítő mozihálózat, a Cinémas Dulac igazgatója.

    Ő úgy kalkulált, hogy 20-25 százalékkal fog megcsappanni a látogatók száma, így nem éri meg nyitva tartani a mozit, ezért a hálózat öt legnagyobb mozijának bezárása mellett döntött az olimpia idejére.

    Quentin Bajac, a Jeu de Paume művészeti központ vezetője 600-700 ezer eurós veszteséget predesztinált az ötkarikás játékok idejére, az imént említett Emberiség Múzeumának vezetője, Aurélie Clemente-Ruiz pedig tízezerrel kevesebb látogatóra számít. 

    A kulturális szektor helyzete tehát a 2012-es londoni olimpia tapasztalataihoz hasonlóan alakul, ahol a múzeumok, galériák forgalma jelentősen csökkent a rendezvény idején.

    „Akkor a kulturális intézmények látogatóinak száma átlagosan harminc százalékkal esett vissza. A British Museum például az olimpia két hete alatt minden negyedik látogatóját elvesztette, a Nemzeti Arcképtár öt látogatóból kettőt, a londoni állatkert pedig negyven százalékkal kevesebb érdeklődőt vonzott. Az idei párizsi olimpiáról ilyen jellegű statisztikák még nincsenek, előzetes aggodalmak, majd azok beigazolódása azonban bőven: több esemény töröltek, számos mozi bezárt, a stadionkoncerteket pedig kitúrták a helyükről a versenyek” – írja a 24.hu.

    banner_bigBanner2
    banner_littleBanner1
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram