November 5-én 50. alkalommal tűzi műsorra a Szkéné Színház a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház és az Ördögkatlan Produkció közös előadását.

Hozott lélek című, 2015-ben megjelent kötetéből Háy János azonos címmel írta színpadra A lány, aki hozott lélekből dolgozott címűnovellát. (Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott (a teljes novellatit olvasható) »»)

Az ősbemutatóra 2018. szeptember 12-én került sor a Szkéné Színházban, ezúttal Szabó Máté rendezésében.

Az előadás során egy fiatal rendőr faggat egy pszichológust azután „nyomozva”, hogy a terápiás munka segít-e, segíthet-e abban, hogy az ember elkerülje saját sorsát. Egyáltalán: felelős-e az ember mások életéért?

„A főszereplő Nő pszichológusát alakítom, de én játszom a férjét, a szeretőt is, és időnként egy plasztikai sebész bőrébe is belebújok. A karakterek mellett nagyon izgalmas az, ahogyan Háy szereplői ide-oda ugrálnak az időben: a néző tanúja lehet a nő és a pszichológus beszélgetésének, majd hirtelen visszaugrunk a nő múltjába, ahol feleségként látjuk őt viszont, és a férjével való kapcsolatát mutatjuk meg – tehát olyan az egész, mintha a pszichológus fogadóórája közben elevenednének meg a már megtörtént események” – mondta Mucsi Zoltán a kortársonline.hu-nak egy interjúban..

Az előadás vendégszerepelt Tatabányán, Debrecenben, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Miskolcon, Pécsett és Komlón.

Pszichológus: Elhiszi, hogy szeret, minden hazugságban az a lényeg, hogy aki hazudik, elhiszi, hogy az az igazság, amit hazudik.

Nyomozó: De mért ne az volna az igazság?

Pszichológus: Mert nincs olyan, hogy igazság. Csak hazugságok vannak, amelyek hol hitelesen, hol hiteltelenül próbálnak igazságok lenni.

Nyomozó: Hogy tudja így gondozni az érzelmeket, ha nem hisz bennük?

Pszichológus: Csak így lehet, ha hinnék benne, nem tudnék segíteni. Csak az tud segíteni, aki átlát a hazugságok hálózatán.

Nyomozó: Akkor mi valójában hasonló dolgot csinálunk?

Pszichológus: Ezt hogy érti?

Nyomozó: Én is a hazugságok hálózatán akarok átlátni.

Pszichológus: Azért van némi különbség.

Nyomozó: Mi?

Pszichológus: Hogy amikor maga átlát, annak börtön a vége, amikor én, akkor csak egy marék antidepresszáns.

„Mucsi Zoltán Háy szövegeinek specialistája, szakértője. A Nehéz és A Halottember – mindkettő Bérczes László rendezésében – legalábbis ezt bizonyítja. Az önmarcangoló értelmiségi kínlódások, tépelődések, rágódások széles skáláját képes megmutatni, miközben ezeknek a nyavalygásoknak önsajnáló, nárcisztikus oldalát is érezteti. A mostani darab pszichiátere kicsit más, bár alapjában hasonló. Az előbbi értelmiségi öntudatos, mondhatni öntelt változata. Büszke arra, hogy túlteszi magát a kételyein. Azonosul a feladatával, bár nemigen hisz benne. A többi férfit pedig, akit megjelenít, a lélekgyógyász értelmezésében adja. Nem változik át látványosan, inkább csak szerepjátékkal segít a lelki bajaival hozzá forduló páciensnek a történések felidézésében.

Moldvai Kiss Andrea félénk, visszahúzódásra hajlamos, talán kissé életidegen, ha nem életképtelen asszonyt alakít, aki mégis kénytelen élni. De szinte mindent, amivel az élet jár, szenvedéssel teli feladatként él meg. Kényszeredetten alkalmazkodik a helyzetekhez, amelyekbe az élet sodorja. Kelletlenül, de követi a mintákat. Mást nem tehet, mást nem is képes tenni.

Kovács Krisztián nyomozóként jelentékeny értetlenséggel, ámuló rácsodálkozással szemléli, hallgatja, olykor kommentálja a rendőri szemmel átláthatatlan, rendőri észjárással értelmezhetetlen, megfoghatatlan, intézkedésre teljességgel alkalmatlan történéseket. Ő lenne a norma, a mérce, az ellenpélda? Inkább rezonőr, szemtanú, aki éppoly tehetetlen, mint a tragédia elszenvedői.” Zappe László, fidelio.hu

„Egyúttal mindvégig rácsodálkozhatunk Mucsi Zoltán érett jellemformáló művészetére, amelyben életismeret, emberismeret, s figuráinak olyan mélyről fakadó ironikus láttatása figyelhető meg, amely aztán az előadás legfőbb humorforrásává válik. Az a kőkemény, ám szenvtelenül hideg, szinte érzelemmentesen leíró ábrázolásmód, amely Háy művét jellemzi, Mucsi ajkán kap olyan érzékien dévaj, rezignációmentesen rideg, már-már jegesen cinikus megformálást, amely egyfajta koherens világnézet, létszemlélet lenyomatává válik. Háy az emberi viszonyokban dúló traumákról tudósít, szétzilált, kiégett kapcsolatokról, illúziótlanul komoran, szarkasztikusan. Az előadás ezt bontja ki színesen, elevenen, gyilkos humorral. Bravúros, ahogy a Mucsi játszotta figurák finom iróniával áttűnnek egymásba.” Kovács Dezső, szinhaz.net

„Mucsi Zoltán (…) az elbeszélő, nem beszél karakterhangokon, nem öltözik át, nincsenek kellékei, amitől súlytalanná válna a dráma, mégis egy-egy mozdulattól vagy hangsúlytól tökéletesen elkülönül, ki kicsoda. A váltások nem élesek, nem snittszerűek, észrevétlenségükben csodálatosak. A történet rétegei egymásra és egymásba csúsznak, a jelen és a múltak egyes keretei láthatatlanságukban is érzékelhetők.” Papp Tímea, revizoronline.hu

Pszichológus (az apa, az építkezési vállalkozó és a plasztikai sebész szerepében is): Mucsi Zoltán
Nyomozó: Kovács Krisztián
Nő (az anya szerepében is): Moldvai Kiss Andrea
Díszlet- és jelmeztervező: Ondraschek Péter
A tervező asszisztense: Bessenyei Bettina
Dramaturg: Gyulay Eszter
Fény: Mervel Miklós
Asszisztens: Fábián Ilona
Rendező: Szabó Máté