A Budapest Bábszínház irodalmi vezetője megannyi darab dramaturgja, miközben olyan meseíró, akinek különleges világát már az első sorok után könnyű felismerni. Gimesi Dórát a WMN kérdezte. Lapszemle.
Arról szólva, hogyan választotta 19 évesen a dranaturgi pályát, amiről sokan még említés szintjén sem hallanak, Gimesi Dóra kifejtette: „Valóban gyakoribb, hogy egy bölcsészdiploma után vagy azzal párhuzamosan indul valaki a dramaturgi pálya felé, én viszont kiskamaszkoromtól biztos voltam abban: a színházban lesz a helyem. 18 évesen rendezőnek jelentkeztem. Nem vettek fel, amit utólag életem egyik legszerencsésebb fordulatának látok. Mivel a második rostáig eljutottam, mégis úgy éreztem, van keresnivalóm ebben a közegben. Aztán amikor láttam, hogy következő évben dramaturgszak indul, már nemcsak beadtam a jelentkezést, de tudatosan készültem.
Közben meglepődve vettem észre, hogy sokkal közelebb áll hozzám, illetve a képességeimhez ez a szakma, mint a rendezés. Hiszen irodalommal kell foglalkozni, szövegekkel dolgozni, én pedig már sokat és sok ideje írtam a magam szórakoztatására.
Bevallom, egyáltalán nem volt B-tervem: ezt akartam csinálni és kész.”
Elsőéves koromban óriási szerencse ért, ugyanis egy akkor ötödéves dramaturg fiú megállított a folyosón azzal, hogy az évfolyam bábosztálya csinál egy vizsgaelőadást, amit ő nem tud vállalni. Nem akarok én belevágni? Rávágtam, hogy igen, pedig akkoriban éppen csak annyit tudtam a bábszakról, hogy létezik ilyen a színművészetin. A darab egy felnőtt előadás volt, Fodor Tamás rendezte, aki a Stúdió K vezetője volt akkoriban, és egy igazi mester mind az osztály, mind az én életemben.
Bevallom, gyerekkoromból a klasszikus bábról nem sok emlék élt bennem, itt pedig azonnal a kortárs bábbal találkoztam. Úgy emlékszem arra a próbafolyamatra, mintha szabályosan robbant volna egyet az agyam:
egyszerre ráébredtem, itt egy műfaj, ami mindent tud. Képes elszakadni a földtől, abszurd módon mesélni, bármit kifejezni bárhogyan, sőt láttatni a lélek legkisebb rezdüléseit.”
Azt is elárulta: „A szövegírás a bábszínházban nem lehet az előzménye a folyamatoknak, hanem már a csapatmunka része: végigköveti a rendező és a bábtervező. Utóbbi mondhatja például, hogy adott mozgást nem fogja tudni kivitelezni, ezért találjak ki valami mást. Pontosan ezt az összjátékot szeretem a műfajban a leginkább.”