Életében, sőt halála után is a botrányairól, házasságairól, válásairól, legendásnak gondolt gazdagságáról szóltak a cikkek a sajtóban. De valójában ki az igazi Gábor Zsazsa, melyik arca a valódi? Ann Silberberg életrajzi szövege alapján Létay Dóra írta meg, s játssza el Zsazsa történetét. Két nő, két színésznő, olykor összekapcsolódó sorsok. A Spinoza Színház Én, ZsaZsacímű előadása kapcsán beszélgettünk a művésszel.

Létay Dóra: Amikor Czeizel Gábor rendező felhívott, hogy játsszam el Gábor Zsazsát, gyakorlatilag kikértem magamnak. Ugyanaz az előítélet működött bennem is, mint oly sokakban vele kapcsolatban, hogy miért érdekes ez a gyémántgyűjtő, férfifaló celeb. 

A csupán botrányai miatt ismert Zsazsa kép csak itthon, Magyarországon teremtődött meg, vagy ugyanígy gondolkodtak róla Amerikában is?

Létay Dóra: Amerikában is nagyon ellentmondásos volt a megítélése, az ő botrányait nem bocsátotta meg Hollywood, míg többeknek, például Liz Taylornak megbocsátott. Pedig ugyanúgy kilenc férje volt, mint Zsazsának, ugyanúgy imádta a gyémántokat, mégis más polcra helyezték.

Azért, mert Zsazsa bevándorló volt Kelet-Európából?

Létay Dóra: Nem hinném. Hollywoodban akkoriban mindenki bevándorló volt. Ahogy most is, nagyjából. Ez nem számított. Zsazsa tizenhét évesen ment férjhez egy török attaséhoz, majd a házasságuk megromlása után egyedül vándorolt ki egy három hónapos, viszontagságos hajóúttal Amerikába. Nem bevándorló volt, hanem menekült a nácik által megszállt Európából. Ráadásul rögtön férjhez ment Conrad Hiltonhoz. Ő sokkal előbb lett celeb, mint színésznő.

Az ő karrier-történetében, mint ahogy a két testvére színészi pályáján is, az édesanyjuk állt a háttérben. 

Létay Dóra: A mama kulcsfigura ebben a történetben, nagyon erőltette a lányait a sztárság és Hollywood felé. Amit a saját életében nem ért el, azt velük akarta megvalósítani. Kemény volt gyerekeivel, volt, hogy összeverekedtette őket, és amikor már folyt a vér, csak annyit mondott a döbbent férjének: „Meg akartam nézni, el tudnak-e menni a végsőkig.”  Ez maga a szadizmus. Mégis, a lányai élete végéig „Anyukán” függtek, neki akartak megfelelni.

Zsazsa hiteles történetét, életét akartátok megmutatni az előadáson keresztül, amiben megidézed két magyarországi interjúját is, melyeket Vitray Tamásnak és Friderikusznak adott. Milyen forrásokból dolgoztatok?

Létay Dóra: Sándor Anna írta Gábor Zsazsa életrajzi szövegét, amit végül én írtam színpadra. Amikor Czeizel Gábor felkért, és nem hagyott elmenekülni, elkezdtem gondolkodni azon, mi közöm van nekem Zsazsához. Többszáz oldalnyi életrajzot elolvastam, minden létező interjút és filmbejátszást megnéztem. Közösen jöttünk rá arra, hogy ez a produkció csak akkor lehet érdekes, ha személyes, vagyis, ha rólam is szól. Így születtet a döntés, hogy én írjam meg a színpadi szöveget, nem véletlenül az a címe, hogy Én, Zsazsa.

Sokkal rétegzettebben, mélységében is látszódhatott, milyen volt Gábor Zsazsa igazi arca?

Létay Dóra: Nagyjából minden tévhit vele kapcsolatban. Nem volt aranyásó, nem is szorult rá, egy nagypolgári, gyémántkereskedő családból származott, nem azért ment Amerikába, hogy gazdag férjet fogjon magának. Ráadásul a leggazdagabb férjei bántak el vele a legrondábban. Viszont elképesztő önreflexiója volt, felismerte például, hogy nem színésznőként tehetséges, hanem olyasvalakiként, aki önmagát adja, és ezzel a saját brand-jét teremti meg. Minden szempontból megelőzte a korát.

A díszlet egy rózsaszín szobabelső, benne kedvenc plüss állataival, diadémjaival, bohókás kedves tárgyaival. Ez a hollywoodi díszlet, a „Babaház” egyfajta álomba menekülés, vagy a valósága volt?

Létay Dóra: Zsazsa a valóságban is ebben a Barbie-s enteriőrben, egy csodálatos házban élt. A díszlet Czeizel Gábor ötlete volt. Itt, a Spinoza színpadán Zsazsa olyan, mintha egy felhőn üldögélve beszélne. Hiszen ő egy örök ikon. Bármikor belebeszélhet a mába.

Amióta eljöttél a József Attila Színházból, kevesebbet látni színpadon. E tekintetben is fontos lehet Zsazsa szerepe.

Létay Dóra: 2019-ben jöttem el, akkor kaptam Jászai-díjat, és úgy alakult, hogy az volt ott az utolsó évadom.

Mennyire volt gyors döntés, hogy a József Attila struktúra váltásakor eljössz, vagy régebben érett már benned a gondolat?

Létay Dóra: Amikor váltani kell, én gyorsan döntök. De erről nem szeretnék beszélni. 

Hiányzik a társulati lét?

Létay Dóra: Nemrég halt meg Hegyi Árpád Jutocsa, aki Miskolcra szerződtetett főiskolásként, a kilencvenes években. Előtte ugyan játszottam a Budapesti Kamarában, de az igazi, komoly társulati létet, ahol a világ szinte összes klasszikus női főszerepét megkaptam, és úgy bántak velem, mint ahogy kell bánni egy fiatal, kezdő színésszel, azt ott, Miskolcon éltem meg. Azután elmentünk Szegedre, ami még szintén jó volt, majd egy évet Zalaegerszegen töltöttem, sokkal magányosabban. Ezután sokáig szabadúszó voltam, forgattam, játszottam vendégként, majd társulati tagként is. De már nem ácsingózom társulat után.

Sokaknak fontos a folyamatos jelenlét. Neked nem?                                                                       

A folyamatos jelenlétet a pandémia óta senki nem élheti meg. Megtanultuk a covidból, hogy ha nincs is folyamatos jelenlét, akkor is fel kell találnunk magunkat. Nekem most nagyon jólesik, a Zsazsa kapcsán, hogy több éve nem látott ismerősök eljönnek, gratulálnak, és biztatnak, hogy írjak.                

Mindig is fontos volt és öröm számodra az írás. tervezel újabb színpadi szöveget írni?                

Gyerekkorom óta írok. De a legnehezebb ahhoz visszatalálni, ami legfontosabb nekünk. Persze, folytatom.

Szerző: Marton Éva

„Létay Dóra ideális választásnak tűnik erre a szerepre, mégpedig azért, mert Zsazsa sebezhetetlenségét, hofis szavakészségét és kópéságát éppúgy hozni tudja, mint érzékenységét, érzelmességét, és soha nem gyógyuló sebek hordozójaként is bemutatja. Hofi gyakran eszembe jut, ha valaki egyedül van a színpadon, és azzal a kihívással néz szembe, hogy elég érdekes tud-e lenni másfél órán át. De Létay és Zsazsa kapcsán nemcsak emiatt emlegetem a hofisságot, hanem azért is, mert Zsazsa született „show-women” volt, és karrierjének felívelését kevésbé a színésznői képességeinek, mint tévés szerepléseinek tulajdonította. Úgy gondolta, ő akkor volt a legjobb, amikor magát adta” – írta a produkció kapcsán a Kultúra.hu.

„És valóban jó pár olyan mondását, aranyköpését jegyezte fel az utókor, amely eredeti elmének, szellemesnek és nem mellesleg szemtelennek, minden tekintéllyel, szabállyal, korláttal dacolónak mutatja. Abban is nagy volt, ahogyan önmagát kitalálta, és ahogyan a Zsazsa-jelenséget a piacon értékesítette. Bizonyos értelemben a standup elődjeként is felfogható, amit művelt, és az Én, Zsa Zsa is standupos erényeket mutat fel” – fogalmaz Kiss Péter.