Ötven éve, 1973. június 20-án halt meg Keleti Márton háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, akinek nevéhez a magyar filmtörténet olyan sikerdarabjai fűződnek, mint a Mágnás Miska vagy A tizedes meg a többiek.

Keleti Márton 1905. április 26-án született Budapesten. Pályafutását 19 évesen színházi segédrendezőként kezdte a Városi Színházban (a mai Erkel Színházban) Sebestyén Géza mellett; drámai művek, zenés darabok és operák színre állításában és a látványtervezésben is részt vett. Az 1930-as évek elején, a hangosfilm megjelenése után Fejős Pál és Vajda László asszisztenseként tanulta ki a filmkészítés mesterséget. Néhány év múlva önállósította magát, és már első filmje, az 1937-ben forgatott Torockói menyasszony című vígjáték elnyerte a közönség tetszését.

Keleti rövid idő alatt a legkedveltebb rendezők közé emelkedett, vidám filmjeire tódultak a nézők. Ilyen volt a Csathó Kálmán kisregényéből filmre vitt Te csak pipálj, Ladányi és a Borcsa Amerikában, ennek külső felvételei New Yorkban készültek. Ezután több év kényszerű szünet következett, származása miatt 1939-től nem dolgozhatott, csak a második világháború után jutott újra lehetőséghez.

1945-ben ő rendezte a világháború utáni első magyar játékfilmet Bródy Sándor A tanítónő című drámájából. A filmgyártás államosítása után ő lett az egyik legtermékenyebb rendező, aki minden műfajban magabiztosan és otthonosan mozgott. A könnyedség mellett nagy szakmai biztonság jellemezte, csalhatatlan érzékkel válogatta és irányította a színészeket. Komolyabb tárgyú és felhőtlenül szórakoztató alkotásaival is a legszélesebb közönséget célozta meg, de soha nem az olcsó siker érdekelte. Olyan, máig népszerű filmeket készített, mint a Janika, a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, a Fel a fejjel, A csodacsatár (ebben Puskás Ferenc is szerepelt) és a Mágnás Miska – utóbbi 1948-as elkészülte óta tízmillió nézőjével a legnézettebb magyar film. A vígjátékok mellett komolyabb tárgyú filmeket is készített, Mikszáth Kálmán regényeiből a Beszterce ostromát és a Különös házasságot, Erkel címmel életrajzi filmet a magyar nemzeti opera megteremtőjéről, a Himnusz megzenésítőjéről.

1957-ben Két vallomás címmel bűnügyi filmet forgatott, amelyet vetítettek a Cannes-i Filmfesztiválon. 1959-ben a Dobozy Imre forgatókönyve alapján készült Tegnap című alkotásban az elsők között dolgozta fel az 1956-os forradalom és szabadságharc témáját, a kötelező propagandának megfelelő végkicsengéssel, de nem sematikus módon, kiváló színészi alakításokkal. Sajátosan csempészte be a politikát ifjúsági filmjeibe – mint a Pár lépés a határ vagy a Puskák és galambok –, ezek kalandfilmes keretek között elevenítik meg a munkásmozgalom hivatalos történetét. 1962-ben romantikus drámát forgatott Esős vasárnap címmel.

A hatvanas években is készített hatalmas közönségsikert arató, mára klasszikussá érett filmeket. 1963-ban forgatta a keserédes Hattyúdalt, Páger Antal jutalomjátékát, amelyet filmdalok is színeztek. Két évvel később készült Dobozy Imre forgatókönyve alapján a frenetikus sikert arató A tizedes meg a többiek, amelynek két és negyed millió nézője volt, az első Magyar Játékfilm Szemlén megkapta a legjobb vígjáték díját, később az 1945 után készült tizenkét legjobb magyar film közé sorolták. A film több szállóige forrása, mint például a Major Tamás alakította komornyik bejelentése:

vagy a „mi még megadni sem tudjuk magunkat”.

A Butaságom története című vígjáték szatirikus, fanyarul derűs korábrázolás, amelyben Ruttkai Éva és Básti Lajos mutatja be egy művészházasság játszmáit. 1970-ben szovjet-magyar koprodukcióban nagyszabású zenés filmet készített Liszt Ferenc életéről Szerelmi álmok címmel. 1964-től a televíziónak is rendezett politikai dokumentumdrámákat és kalandfilmeket (Az idegen ember; Én, Prenn Ferenc; Az aranykesztyű lovagjai).

Keleti Márton, aki 1950-től a Színház-és Filmművészeti Főiskola filmfőtanszékének vezetője volt, az abszolút profizmus megtestesítőjeként, a biztos siker védjegyeként vonult be a magyar filmtörténelembe, nevéhez mintegy negyven magyar filmsiker fűződik. Munkásságát három alkalommal – 1951-ben, 1953-ban és 1954-ben – ismerték el Kossuth-díjjal, 1952-ben lett érdemes művész, 1965-ben kiváló művész.