Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Madách Színház a nehéz helyzetbe került színművészeken segítene

    2021. január 30., szombat 09:12

    A Madách Színház Akciótervet készített, amely megoldást kínál a Harmadik Magyar Musical Pályázat országos megismertetésére, valamint a nehéz helyzetbe került színművészek számára is.

    A Madách Színház tavaly nyáron indította útnak harmadik Magyar Musical Pályázatát, mely több szakaszból áll. A második forduló után 31 aspiránsból 16-an jutottak tovább, akik március 22-ig nyújtják be teljes pályaművüket. Az utolsó, döntő fordulóba ezek közül várhatóan 8-9 mű kerül majd, amelyekből idén nyáron 30 perces keresztmetszet mutatnak be a Madách Színházban.

    Az akcióterv hármas célt szolgál:

    1. A Harmadik Magyar Musical Pályázat 30 perces részleteinek gondos előkészítése és minél sikeresebb színrevitele.

    2. A 30 perces részleteket széles körben mutatják be.

    3. Segíteni szeretnék továbbá a koronavírus-válság miatt nehéz anyagi helyzetbe került színművészeket.

    Ezért társulatot toboroznak a Madách Színház társulatán belül, és a Magyar Musical Pályázat említett keresztmetszeteit május és július között a nézők elé tárják. Így egy kiváló csapat adja elő a pályaműveket, valamint a színészeknek előleget is biztosítanak, amely remélhetőleg átsegíti őket ezen a nagyon nehéz időszakon.

    A Magyar Musical Pályázat sikeres prezentálásának érdekében a bemutatókat a Madách Színház új Online Stúdiójából közvetítik 2021 nyarán. Amellett, hogy a a készülő műveket a nézők országszerte megtekinthetik, a vidéki színházak igazgatói is könnyebben követhetik. Ahogy Szirtes Tamás fogalmazott: „itt valami jó dolog van készülőben.”

    A nézők szavazhatnak, ezzel is elősegítve a pályaművek ismertségét.

    A III. Magyar Musical Pályázat harmadik fordulójába a zsűri döntése alapján az alábbi művek jutottak tovább:

    Egressy Zoltán – Szitha Miklós: A TEGNAP HOLNAPJA

    Kósa Zsolt – Okos Tibor: ÁRVÁCSKA

    Másik Lehel – Pécsváradi Zoltán – Vizeli Csaba: BÉKEBELI KÉMTÖRTÉNET

    Farkas Csaba – Józsa Tamás: DURUZSOL

    Tóth Tamás: EGO

    Bereczky G. Zoltán: GIF

    Punk Balázs – Koscsisák András – Molnár Ervin: HASFELMETSZŐ JACK

    Kövessy Róbert – Olgyai Gábor – Széll-Rózsa Szilvia: HEGYIKRISTÁLY

    Derzsi György – Meskó Zsolt: KAZINCZY – A TIZENÖTÖDIK VÉRTANÚ

    Kiss Ágnes – Szántó Sándor: KELEMEN-KEDŐK

    Havasi Tamás – Stahl-Bohus Hanna: KÉT NAP

    Czető Bernát László – Jenei Szilveszter – Kocsis L. Mihály: MAGYAR VÁMPÍR

    Puller István: ÖRÖKSÉG

    Hegyi György – Tóth Péter: SHAKESPEARE ZRT

    Göndör Dávid – Jeszenszky András – Kuti Gergely – Nagy Dzsasztin: TALÁN ZALÁN

    Balázs Júlia – Balla István – Berger Vivien – Hárs Anna – Wéber András: VÉG/TISZTESSÉG

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram