Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A magyar labdarúgás aranykorára emlékező kiállítás nyílt a Győri Nemzeti Színházban

    2021. december 15., szerda 06:14

    A Magyar Labdarúgás Aranykora – az Aranycsapat, Puskás, Czibor, Kocsis, Kubala címmel kiállítás nyílt a Széchenyi István Egyetem gondozásában a Győri Nemzeti Színházban a Puskás című musical helyi bemutatója előtt.

    A magyar labdarúgás hét évtizeddel ezelőtti aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferencnek, Kubala Lászlónak, Kocsis Sándornak és Czibor Zoltánnak emléket állító tárlaton trófeákat, korabeli újságcikkeket, érmeket és személyes tárgyakat lehet megtekinteni. Egyebek mellett például Kubala László útlevelét.

    Fotó: MTI/Krizsán Csaba

    Kovács Barnabás volt barcelonai főkonzul megnyitó beszédében felidézte, hogy a kiállítást először 2018-ban Barcelonában mutatták be, és azért hozták Győrbe, mert Balogh Balázzsal, a Puskás Intézet igazgatójával úgy vélték, hogy a kiállítás és a musical erősítik egymást.

    Balogh Balázs hozzátette: a kiállítás tárgyai által a néző betekintést nyerhet az Aranycsapat korába. Emlékeztetett rá, hogy nagy anyaggal rendelkeznek az Aranycsapatról, elsősorban Puskás Ferencről, de több olyan darabot, relikviát is sikerült megszerezniük más játékosoktól, melyeket szívesen mutatnak meg a nagyközönségnek. Jelenleg Kőszegen is van egy kiállításuk – közölte.

    Fotó: MTI/Krizsán Csaba

    Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete azt mondta: a kiállítással a múltat úgy elevenítik fel, hogy azzal az új generációnak is üzennek, bemutatva az egykor világszínvonalú magyar labdarúgó kultúrát. Kitért arra is, hogy Puskás és Kubala között sok párhuzamot lehet vonni, azon túl is, hogy egy évben születtek, továbbá mindketten a spanyol labdarúgás ma is ismert játékosai. Puskásnak Madridban, Kubalának pedig Barcelonában állítottak szobrot.

    Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy a kiállítást január 15-ig lehet megtekinteni.

    Fotó: MTI/Krizsán Csaba

    Szente Vajk, a Puskás című musical rendezője azt hangsúlyozta, hogy kézzelfoghatóvá próbálták tenni az Aranycsapat korát azáltal, hogy elmesélik Puskás Ferenc történetét. Szabó László producer arról beszélt, hogy 21 előadást tartanak Győrben.

    „A musical nem a labdarúgásról szól, hanem a magyarságunkról, arról, hogy amikor a magyar nemzetről beszélünk, mit tartunk a legfontosabb értékeknek” – tette hozzá.

    Budapest és Szeged után Győr a harmadik város, ahol a musicalt kőszínházban mutatták be.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram