Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 15., hétfő
    banner_bigBanner3

    A Magyar Színház közleménye: „Sajnálattal fogadtuk Pásztor Ádám váratlan döntését”

    2024. július 10., szerda 15:23

    Az alábbiakban a Magyar Színház közleményét publikáljuk annak kapcsán, hogy a sajtóban több helyen megjelent, Pásztor Ádám színművész szabadúszóként folytatja és csak egy szerepet tart meg a teátrumban.

    „Kedves Közönségünk!

    Ahogy a sajtóban már olvashatták, szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy egyik legkiemelkedőbb színművészünk, Pásztor Ádám, önálló döntése következtében, nem kívánja meghosszabbítani társulati szerződését a következő évadra, és szabadúszóként folytatja pályafutását.

    A Magyar Színház vezetése sajnálattal fogadta Pásztor Ádám váratlan döntését, hiszen évek óta az intézmény meghatározó és egyik legnépszerűbb karaktere volt – a következő évadban is társulati tagként számított rá. Köszönettel tartozunk neki az odaadó munkájáért és a színpadon nyújtott lenyűgöző teljesítményéért.

    A Magyar Színházban – mint állandó társulattal rendelkező teátrumban – a szerepek kiosztása elsősorban a társulati tagok között történik.

    A szabadúszó színészek vendégszereplőként csak egyes előadásokban kapnak lehetőséget. Ez a struktúra biztosítja a társulati tagok számára a folyamatos fejlődést és az állandó szerepkínálatot, míg a vendégszínészek számára lehetőséget teremt arra, hogy különleges előadásokban játszanak. Pásztor Ádám a következő évadban a Jó estét nyár, jó estét szerelem című előadásban lesz látható.

    Bízunk benne, hogy a jövőben több szerepben is láthatjuk őt a Magyar Színház színpadán.

    Üdvözlettel,

    A Magyar Színház Vezetősége”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram