Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    A Magyarázat mindenre már több bevételt hozott, mint a Blokád vagy a Hadik

    2023. november 2., csütörtök 11:48

    Október 5-én mutatták be Reisz GáborMagyarázat mindenre című filmjét, mely állami támogatás nélkül készült el (ha nem számítjuk, hogy kis részben a szlovák állam támogatta), és a hónap utolsó hetében is a tíz legnézettebb magyar mozifilm között található, ezzel összesen már mintegy 55 ezer néző váltott jegyet a filmre, mely összesen eddig 112,7 millió forint bevételt hozott, derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete heti összesítéséből.

    Ezzel a film már megtermelte a nagyjából 35 millió forintos, a riválisaihoz képest filléres összeget, melyből készült, és mint a Hvg.hu cikke rámutat, már több bevételt hozott, mint az 1,6 milliárdból (közpénzből) készült Hadik, vagy a szintén kiemelt állami projektként kezelt kurzusfilm, a Blokád, melyet ugyan 63 ezren láttak a tavalyi bemutatója óta, de csak 107,6 millió forint bevételt hozott a mozikban.

    A HVG a Magyarázat mindenre című filmről írott kritikája itt olvasható. Az állami filmtámogatás sajátosságairól és a hivatalos út elkerülésével elért sikerekről ebben a podcastben beszélgettek Reisz Gáborral és a szintén független filmrendező Hajdu Szabolccsal.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram