gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    A MagyaRock Dalszínház is ott lesz a II. Szabadtéri Játékokon, a Skanzenben

    2022. május 31., kedd 11:01

    A második Össz-nemzeti Szabadtéri Fesztiválon, június 17-26-ig egy ősbemutatót tartanak és három vendégelőadás is érkezik Szentendrére az ország több társulatától. A MagyaRock Dalszínház előadásában a Szép nyári nap című Neoton-musicalt láthatják Vizeli CSaba rendezésében.

    Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig, Vándorének. Ugye mindenkinek ismerősek ezek a slágerek? A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek sikerzenekara, a Neoton dalai nagyszerű alapul szolgálnak a Szép nyári nap – a Neoton-musicalhez.

    Igazi bulira készülnek a fiatalok, akik a hetvenes évek egy forró júliusi napján “önkéntesen” utaznak a jugoszláv határnál lévő Bácsszentmáriára, építőtáborba. Persze, korán kelnek, a reggeli torna után dolgoznak a paradicsomüzemben, de leginkább szórakozni akarnak, táncolni-énekelni, egymást ugratni, és megtalálni a szerelmet… A tábor vezetője, Tóth Antal és helyettese, Panni néni, az orosztanárnő, éberen figyeli a diákok minden lépését. Közben ő maga is nehéz helyzetbe kerül, mert lánya beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki renitens fiatalnak tűnik. Az építőtábor többi lakója drukkol a párnak, hisz’ mindenki egy emlékezetes nyarat szeretne. A Szép nyári nap, harminc évvel a rendszerváltás után, közelmúltunkban nosztalgiázik, s mindemellett egy igazi forró retrobuli.

    Főbb szerepekben: Faragó András, Török Tamás/Mészáros Tamás, Kuczmann Ágnes/Tar Gabriella, Bodnár Vivien/Kecskés Tímea, Enyingi Zsófia, Fejes Szandra/Tóth Dorottya.

    A Szép nyári nap című előadás a Pentaton Koncert- és Művészügynökséggel kötött megállapodás alapján kerül bemutatásra június 20-án.

    A Skanzenben megrendezett II. Szabadtéri Játékokon egy másik zenés színdarabot, az Apácákat is megtekintheti június 24-án. Dan Gogin musicaljét a Zenthe Ferenc Színház előadásában tűzik műsorra mások mellett Kökényessy Ági és Vándor Éva főszereplésével.

    Ötvenkét nővér arccal a mérgező levesében! Így talál rájuk egy balul elsült gombavacsora után a zárdába visszaérkező öt apáca, akik egy Bingo-party miatt maradtak le az „utolsó vacsoráról”. Elhatározzák, hogy a hirtelen megboldogult nővéreket méltó körülmények között búcsúztatják el. A temetéshez azonban rengeteg pénzre van szükség. Egy sugallatnak engedve vallásos témájú képeslapok gyártásába fognak. És bár a vállalkozás jól megy, az összeg így sem teljes. Végül egy adománygyűjtő előadást szerveznek, ahol ők maguk lépnek színpadra.
    A show egyszerűen mennyei, és közben arra is fény derül, hogy bár született apácák, mégis mindegyikük színpadra termett…

    A 2021-es pandémiás időszak után nagy örömmel és bizakodva rendezi meg az Ivancsics Ilona és Színtársai a második nyári színházi fesztiválját. 2022-ben is az a céljuk, hogy a műfajok sokszínűségét felvonultatva, minőségi színházi élményt nyújtsanak a nézők számára, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Szabadtéri Játékok egyéb előadásairól és a jegyvásárlásról részletes információt ITT találnak.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram