gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 27., hétfő
    banner_bigBanner4

    „A mai magyar színházban ritka a kísérletezés” – Interjú Geréb Zsófiával és Závada Péterrel

    2022. február 10., csütörtök 06:00

    Február 17-én láthatja újra a közönség A széplélek című produkciót a Stúdió K Színházban. Závada Péter szövegéből Geréb Zsófia rendezett szokatlan előadást, amelyben egy mai idegenvezető (Nagypál Gábor) kalauzolja végig a nézőt a Neuschwanstein kastély termeiben, kibontva az építtető, Őrült Lajos (Homonnai Katalin) történetét – mindezt a Stúdió K zsebkendőnyi színpadán. A két alkotó az előadás egyik központi kérdéséről, a művészet és a politika kapcsolatáról osztotta meg a gondolatait. Miért bátrabb a német színház a magyarnál? És mit adhat ehhez mégis hozzá a kelet-európai hagyomány?

    Homonnai Katalin és Pallagi Melitta/ A széplélek / Stúdió K. / Fotó: Vass László

    A széplélek címszereplője Őrült Lajos, a 19. századi bajor uralkodó, aki az ország háborús kudarcait követően kivonult a politikából, majd saját fantáziavilágot alkotott maga köré Wagner operái alapján. Az előadás egyik központi motívuma így művészet és politika viszonya, ill. a politikából való kivonulás lehetőségei. Ti alkotóként hogy álltok most ezzel a kérdéssel?

    Geréb Zsófia: Szerintem politizálni kell, csak Magyarországon nagyon óvatosak vagyunk abban a tekintetben, hogy mikor válik propagandává vagy didaktikussá egy előadás, még akkor is, ha egy egyértelműen „jó” ügy érdekében született. Ezzel szemben Németországban sokkal több az olyan társulat és produkciós iroda, amelyik nagyon konkrétan reagál egy-egy helyzetre. Például a menekült-krízissel kapcsolatban alig félévvel annak erősödése után már színpadon voltak előadások, ez nagyon gyors. 

    Jól sikerült előadások lettek ezek?

    GZs: Van, amelyik igen, van, amelyik nem, mint bármely más témában. Egy rosszul sikerült próbálkozás nem jelenti azt, hogy önmagában az aktualitásokra reagáló színházzal van a baj. A széplélek is politikus előadás, még ha elemelten is. 

    Homonnai Katalin és Nyakó Júlia / A széplélek / Stúdió K. / Fotó: Vass László

    Závada Péter: A széplélekben számomra a két ideológiai nézőpont megértése a fontos. A két fő karakternek, az idegenvezetőnek és Lajosnak, ha töredékesen is, de megismerjük a gyerekkorát, és a múltjuk bizonyos pontokon megmagyarázza a jelent. Bár nincs direkten kimondva, de az ő történetükkel párhuzamosan, a mai Magyarország helyzetéről is szól a darab. Az ellentétekről, a sérelmekről, a kibeszéletlenségekről, a felelősséghárításról. Ugyanakkor az előadásban nem a címkézés a célunk: próbáltuk elérni, hogy akár az idegenvezető erősen jobboldali nézeteit hallva is egy kicsit mindenki nézzen magába, reflektáljon, és próbálja meg megérteni, ha mást nem, a lélektani okokat. Hogy rájöjjön, egyes helyzetekben bizony ő is kissé rasszista vagy xenofób. Az idegenvezető és Lajos doppelgangerei egymásnak: mind a kettőjüknek volt egy traumája a gyerekkorában, csak az egyiküket ez szélsőséges nacionalizmusba, a másikukat szélsőséges idealizmusba sodorta. Mind a kettő bukott helyzet.

    Az előadás műfaja „térdráma”, amelyben a tér szervezi a dramaturgiát és nem a szereplők közötti viszonyok lélektani realizmusa. Miért egy magyar hagyományban szokatlannak ható formát választottátok ezekhez a gondolatokhoz?

    GZs: A közös munka – amelyből elsőként a Je suis Amphytrion született meg – úgy indult, hogy a Szabó Ervin könyvtárban összefutottunk Petivel, akivel addig csak futólag ismertük egymást. Egy ideig eludvariaskodtunk, majd egyszer csak szóba került, hogy én éppen a szakdolgozatomhoz keresek anyagot, amit Elfriede Jelinekről írok. Ennek kapcsán arról kezdtünk beszélgetni, hogy mennyire érdekelnek mind a kettőnket a nem-hagyományosan dramatikus szövegek és hogy mennyire jó lenne egy ilyet írni, hogy ne csak az osztrák szerzők műveit játsszuk a magyar színházakban.

    Nyakó Júlia és Homonnai Katalin / A széplélek / Stúdió K. / Fotó: Vass László

    ZP: Ami azért is izgalmas, mert ezek a szövegek élesen szemben állnak a Magyarországon uralkodó, realista hagyománnyal, ahol a színpadi helyzetek és a dialógusok a legtöbbször a hétköznapi élethez hasonlóan valóságízűek, keresetlenek és egyszerűek. A Jelinekéhez hasonló drámák sokkal közelebb állnak a költészethez, gyakran a nyelv képisége vagy zeneisége kerül bennük előtérbe. Tulajdonképpen a nyelv válik akcióvá a színpadon.

    GZs: Nekem ezzel kapcsolatban meghatározó élményem volt a 2009-es Budapesti Őszi Fesztiválon Münchner Kammerspiele Rechnitz című előadása, amelyet Jelinek kifejezetten a társulat felkérésére írt. A színészi játék közvetlensége, a tér minimalizmusa, a másik oldalon pedig a szöveg elemeltsége egy olyan elegáns kombináció volt, ami a klasszikus zenéhez hasonló katarzist tudott okozni a számomra. Elkezdett érdekelni, hogyan működik ez a hatás. Apró adalék, hogy én a Színművészeti előtt bölcsészkarra jártam, ezért van egy máig nagyon erős esztétikai érdeklődésem, így lenyűgöz, ha három szójátékba bele tudják csempészni az egész kultúrtörténetet.

    Homonnai Katalin / A széplélek / Stúdió K. / Fotó: Vass László

    ZP: A hazai színész- és rendezőképzés (már ameddig erről viszonylag egységesen lehetett beszélni) meglehetősen távol tartja magát az elmélettől, a színházcsinálást leginkább gyakorlati oldalról közelíti meg. Ezzel pont ellentétes tendencia figyelhető meg a német színházban, ahonnan közvetetten Zsófi is jön. Elég csak a giesseni egyetemre gondolni, ahol 1987-ig Hans-Thies Lehmann is tanított, és ahol a képzés erőteljesen alapoz az elméletre. Olyan fontos alkotók jönnek innen, mint Réne Pollesch, a Gob Squad, a She She Pop, vagy a Rimini Protokoll. És itt a legkevésbé sem a műveltség vagy a teoretikus tudás kérdése a fontos. Ezek az elméletek a színházi kreativitásra hatnak megtermékenyítőleg. Elég elolvasunk mondjuk Kittler Optikai médiumok című médiaelméleti alapművét, máris eszünkbe juthat, hogy a színpadon sok mindent mást is lehet csinálni azon kívül, hogy dramatikus alakok realista párbeszédeit hallgatjuk, olykor kamerázunk és kivetítünk valamit, vagy nagy nehezen lebontjuk a negyedik falat. A legszomorúbb, hogy a mai magyar színházban ritka a kísérletezés. Ennek bizonyára anyagi okai is vannak. De nem csak azért nem valósulnak meg bizonyos projektek, mert nincs rájuk pénz, hanem mert nincsenek, akik a hagyománnyal szemben új dolgokat mernének kipróbálni. Bevonni a multimedialitást, az internetet, a képzőművészetet, a zenét, a tudományos kutatást, az utca emberét, a társadalom perifériáján élőket. Természetesen vannak üdítő kivételek, mint például Kelemen Kristóf, Fekete Ádám, a Stereo Akt, Pass Andrea, Szenteczki Zita, Nemes Anna, a Tünet Együttes, a Metanoia Artopedia vagy Goda Gábor.

    Zsófi, neked mit szóltak a mestereid, amikor ilyen típusú előadásokat kezdtél el csinálni?

    GZs: Számomra ez nem egy szembenállás. Szeretném azt gondolni magamról, hogy ötvözöm a német és a kelet-európai hagyományt. Utóbbinak az előnye, hogy sokkal technikásabb, sokkal jobban megtanultuk, hogyan kell színészeket instruálni, mint az inkább elméletre fókuszáló németek. Akik pedig a már említett intellektuális megközelítés révén sokkal direktebben és gyorsabban tudnak reflektálni a társadalmi problémákra, viszont gyakran előfordul, hogy az előadásaik élettelenebbek és így unalmassá válhatnak. A mestereim, Székely Gábor és Bodó Viktor egyébként nagyon nyitottak voltak a kísérletezésemre és kiváló pedagógusok voltak abból szempontból, hogy az ötleteimet mindig úgy vizsgálták, hogy az én célkitűzéseim szerint működnek-e, nem pedig a saját esztétikájuk szerint.

    Nagypál Gábor és Sipos György / A széplélek / Stúdió K. / Fotó: Vass László

    Zsófi, a prózai színház mellett operarendezőként is alkotsz: összeér valahol a nem-dramatikus színház és az opera? Péter rád hatással volt Wagner zenéje a szöveg írásakor?

    GZs: Mivel ezek erősen költői szövegek – A széplélek például különösen – nagyon fontos a zeneiségük is, így jó, ha a rendezőnek van erre füle. Másrészt az operarendezés miatt gyakran dolgozom a realizmustól nagyon távol álló szituációkkal – például, ha egy szólista perceken keresztül ugyanazt az egy sort énekli – így fel vagyok készülve arra, hogy megtaláljam ezeknek is a jelentését és jelentőségét akár az operában, akár egy nem-dramatikus prózai darabban.

    ZP: Az, hogy A szépléleknek zenei dramaturgiája legyen, a kezdetektől ott volt a fejemben: drámaíráskor is legtöbbször szabadversben gondolkodom, és annak mindig van egy belső gondolatritmusa, ami olyan, mint egy zenei szerkezet. Wagnerrel kapcsolatban pedig tudtam, hogy egyszer el fog jönni a pillanat, amikor meg kell ismernem. A címszereplőnk, Őrült Lajos a wagneri operák rajongója, a germán mítoszok világában él, így egy kis időre én is megmerítkeztem bennük. Szerencsére Zsófi operarendezőként sokat tudott segíteni.

    Készítette: Kónya Klára és Hajnal Márton

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram