Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 15., hétfő
    banner_bigBanner3

    A megidézés logikája – Interjú Kiliti Krisztián rendezőasszisztens-dramaturggal

    2023. szeptember 12., kedd 07:13

    Az alábbiakban beszélgetést olvashatnak Kiliti Krisztiánnal a marosvásárhelyi színház Az apostol című előadása kapcsán. Sétálószínház? Petőfi verse alapján? Kortárs drámai szöveg egy több, mint másfél évszázados elbeszélő költeményből? Valószínűleg ezek a kérdések merülnek fel az érdeklődőkben a Tompa Miklós Társulat Az apostol című, rendhagyó produkciója kapcsán, amelynek legközelebbi előadására szeptember 14-én, csütörtökön este 9 órától kerül sor. Épp ezekre a kérdésekre ad választ (többek között) Kiliti Krisztián rendező, a társulat művészeti titkára, az előadás rendezőasszisztense, a szöveg egyik dramaturgja.

    Hogyan született az ötlet? Miért Az apostol?

    – Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából a Tompa Miklós Társulat kérte, hogy vigyünk színre egy Petőfi-szöveget, ők ajánlották ezt a művet. Nagyon kedves gimnáziumi élményem ez a szöveg, két hónapon keresztül foglalkoztunk vele akkoriban. Szabó Róbert Csaba volt a társam a vásárhelyi adaptációban. A színház további kérése volt, hogy alternatív térben, esetleg sétaszínházi jelleggel vigyük színre. Engem már régóta izgatott a színház festőműhelye, egy gyönyörű és hatalmas tér – rögtön arra gondoltam, hogy ott legyen, vagy legalábbis induljon el onnan az előadás. Csabával körbejártuk a színház különböző helyiségeit, és azon kezdtünk el gondolkodni, hogy melyik térhez milyen epizódot adaptálnánk. Igazából a tér hívta elő a dramaturgiát. Ezeken az alternatív színházi tereken egy „idegenvezető” kalauzolja végig a nézőket: Simon Boglárka-Katalin színésznő szerepköre pontosan ez. Bélai Marcel rendezőként csatlakozott a történethez, vele összeállt a szereposztás, és elkezdtük átdolgozni a szöveget. Csaba írt hozzá plusz jeleneteket, nyilván a Petőfi-szöveget használva ugródeszkaként. 

    Miért volt erre szükség?

    – Vannak a szövegben cselekménybeli hiátusok, ezeket akartuk kitölteni. Ez egy elbeszélő költemény, tehát dramatikusan nagyon sok történetet dolgoz fel, de konkrét dramatikus helyzet kevés van benne megírva. És ami meg van írva, azon is érződik, hogy nem színpadra készült. Ahelyett, hogy egy masszív és tömény narrációs szöveggel telezsúfoltuk volna az előadást, megpróbáltuk különböző szituációkban erősíteni ezt a dramatikus vonalat. És ehhez az kellett, hogy a narrációban elmondott szituációkat párbeszédbe sűrítsük. Egyszerre történt az, hogy a költeményben meglévő helyzeteket dramatikus jelenetekké alakítottunk, valamint teljesen eredeti jeleneteket írtunk – olyan esetekben például, amelyeket az eredeti szöveg elintéz annyival, hogy Szilveszter, a főhős elmegy egyik helyről a másikra. Ennek kellett egy dramatikus keretet adni.

    Az eredeti szöveget végig drámai formába írtátok át vagy van narrációs része is? 

    – Rengeteg narráció is maradt, ez ugye az idegenvezető szerepköre, illetve van egy nagyon-nagyon finom áthallás is – mintha a történetet a Szilveszter édesanyja mesélné el. És közben mindez keveredik civil szövegekkel, amelyek konkrétan annak a helyzetnek felelnek meg, hogy mi most nézőként bemegyünk a színház különböző tereibe. Ez színészileg egy bravúros történet, mert megmutatja, hogy ebből a civilségből hogyan lép át a színész abba, hogy közben a történetnek is a része. És ezt Boglárka nagyon szépen viszi végig. 

    A terek váltakozása kíséri a cselekmény váltakozását, minden, ami a versben más helyszínen történik, az eladásban is más térben kapott helyet?

    – Nagyjából. Nem akartuk ennyire logikusan végigkövetni, hiszen ennyi helyszínünk nincs, illetve a színház szépsége magában foglalja azt a jó értelembe vett teatralitást is, hogy bizonyos terek át tudnak minősülni az által, hogy egy másik szereplő lép be, vagy bekerül egy díszletelem, egy másik zene, másik fény. És ezzel mi is igyekeztünk játszani.

    Volt köze a terek kiválasztásának, funkciójának a cselekményhez?

    – Igen, de ez is a megidézés logikája szerint. A hangulat és az érzet alapján feleltettük meg, igyekeztünk nem illusztratívan ábrázolni ezeket a tereket. A séta, az odavezető út érzete sokat számított.

    Te ezt milyen színháznak neveznéd? Persze, tudjuk, sétáló, de mégis?

    – Jobb híján nevezzük sétálószínháznak. A helyzetekben benne van egy nagy adag kortárs színházi jelleg, hiszen kortárs színházi vonatkozásokat és referenciákat is használunk, vannak benne mai zenék és zenei feldolgozások. Kortárs színházi produktum, közel áll az installációhoz, az interaktivitása miatt a performanszhoz is – hiszen akarva-akaratlanul megszólítja a nézőt, aki bevonódik a történetbe. Nagyon sokszor játszunk azzal, hogy a városban megjelenő tömeg, polgárság maga a nézőközönség. Egyszerre interaktív, bevonó, kortárs és installáció az előadás, pontosan azért, mert igyekeztünk annyira, amennyire lehetséges, megtartani a tereket azokban a formájukban, amelyekben mi találtuk őket. 

    Mennyi maradt az előadásban Petőfiből?

    – Nagyon sok. Az előadás végét megváltoztattuk, mert azt éreztük, hogy amiről beszélni szeretnénk, és amit ma egy ilyen figuráról gondolunk, mint a főhős, sokkal hitelesebb és igazabb, ha egy alternatív véget találunk neki. De igyekeztünk minden epizódot megtartani és a narrációk miatt rengeteg szöveg megmaradt. Igyekeztünk tényleg hűnek lenni hozzá.

    Az interjút készítette: Kaáli Nagy Botond

    Fotó: Bereczki Sándor

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram