Bucz Magor zeneszerző számos rangos hazai és nemzetközi zenei díj birtokosa. A Térszínház igazgatója társulatának új előadásával, a Švejk című dark operett, avagy zenés monarchiasiratóval érkezett a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára. Ennek kapcsán kérdezte Oláh Zsolt.

Önmagad által is bevallottan a klasszikus zenéből kiindulva és ahhoz kapcsolódva érdekelnek a különböző, akár könnyűzenei stílusirányzatok is. Hogyan jelenik meg ez az alkotói látásmód a Švejkben?

Vörös István költővel, a dalszövegek szerzőjével és Kaj Ádám rendezővel inspirálón hatottunk egymásra a próbafolyamat során, az előadás hármunk alkotómunkájának az eredménye. Ahogyan nekem alkalmam nyílt hatni például a rendezésre, úgy István és Ádám meglátásait magam is beépítettem a zenei anyagba. Így az általad említett nyitottság elsősorban az alkotótársaim irányában nyilvánult meg, és természetesen ebből fakadón meghatározta a zeneszerzői munkámat is, vagyis a közönség alapvetően könnyűzenei élményt kap, de ha hegyezi a fülét, vagy klasszikus zenei tapasztalatokkal bír, akkor felfedezhet különböző zenei utalásokat. A zenetörténet korszakai, dallamok, hangzatkapcsolatok, egyéb megidézett részletek is megjelennek az előadásban. Csupán egy példa: a nyitány a császári himnusz és a cseh himnusz keveréke, ami jazz bandre hangszerelve szólal meg, vagyis basszusgitáron, zongorán, szaxofonon és dobon. Mindemellett a közönség találkozhat a sramli, az operett, de a pop világával is, és az egészet az tartja össze, ahogyan mi viszonyulunk a Švejkhez.

Mi a legfontosabb számodra a darab főhősével kialakított alkotói viszonyodban?

Az, hogy szeretem, az összes hülyeségével együtt. Akár róla énekel egy szereplő, akár neki, vagy éppen ő maga fakad dalra, az minden esetben „švejki kontextusban” került megfogalmazásra, amiben a karakter szeretete vezérelt. A zenei anyagban egyébként is adott több, önmaga jelentésén túlmutató vezérmotívum, amelyek – külön dramaturgiai ívet kirajzolva – végig nyomon követhetők az előadásban.

A hangszeres művészek nem csupán a zenei alapját adják a produkciónak, de színpadi dramaturgiai szerepet is kapnak. Miért tartod ezt lényegesnek?

Amíg apám élt (Bucz Hunor, a Térszínház alapító-igazgatója, a szerk.) és együtt dolgoztunk, már akkor is kísérleteztem azzal, hogy létrehozzak a koncertszínház felé mutató előadásokat, amelyekben a zenekar szerves része a színpadi történéseknek. Itt egy kocsmát látunk, amitől elválaszthatatlanok a zenészek. A mi világunk kissé burleszk, hiszen bizonyos szempontból egy halott katonazenekar jelenik meg a színpadon. Sokáig kerestük az előadás műfaji meghatározását, és azért lett végül dark operett, avagy zenés monarchiasirató, mert ezzel a kissé behatárolhatatlan megnevezéssel is szerettük volna inspirálni a kollégákat, hogy a formát megtöltsük tartalommal. Az így létrejött zenei világban helyet kap az improvizáció is.

A színházvetés viszont nem improvizáció, igazgatóként hogyan látod a Térszínház jövőjét?

Gyermekkorom óta meghatározó számomra a Térszínház, hiszen ebben a környezetben nőttem fel. Amikor átvettem az igazgatást, az első célom az volt, hogy felkutassak jó néhány jelentős alkotót és művészt, akik meghatározók voltak a színház működésében és ismét bevonjam őket az előadások létrehozásába. Óriási értékek rejlenek abban az örökségben, amit tovább viszek, viszont ezt szeretném megújítani. Fontos számomra a tradíció, de tovább gondolom mindazt, ami a Térszínház szellemiségét jelenti. Ennek jelenidejű állomása a Švejk. Hiszem, hogy apámnak is tetszene.

Szerző: Oláh Zsolt

Forrás: https://kisvardaifesztival.blogspot.com/