2015-ben mutatta be az Örkény Színház Bagossy László Tartuffe rendezését. A nagy sikerű produkció most az eSzínház oldalán vált elérhetővé március 16-tól 19-ig! Ez adott apropót ahhoz, hogy megszólítsuk a főszereplőt, Nagy Zsoltot, aki arról is mesélt, hogy mi történt abban a nyolc évben, amióta sor került a bemutatóra.

Milyen kritikákat kaptatok az előadásról?

Igazán mély nyomot az előadásról írt kritikák nem hagytak bennem, talán azért sem, mert nem lehetett róla túl sok minden írni, annyira nem rugaszkodott el ez a Tartuffe. Azért, mert másmilyenek a falak, másmilyenek a ruhák? Vagy talán azért, mert Parti Nagy Lajos újra fordította és újra rendszerezte a szöveget? Csak jót tett neki. Csodálatos nyelv, nagyon szeretem, de ez személyes ügy is. Parti Nagyot ismerem, kedvelem a költészetét. De nagyon sok minden történt azóta ezzel a társulattal, ebben a társulatban, a világban. Nyolc év nagyon sok idő.

Ez az elmúlt nyolc év – politikai, gazdasági, színházi válság van, kitörtek háborúk – mennyire hat a produkcióra, arra, ahogy most játszod? Ott van-e az előadásban az elmúlt évek tapasztalata?

Igen, de a szövegben mindez nem jelentkezik. Nagyon szabálykövetőek vagyunk és egyébként is kevés a színházunkban a teljesen improvizatív előadás, talán nincs is. Parti Nagy annyira szabályos és rendszerezett, hogy nem is engedné meg a direkt aktualizálást, mi sem szeretnénk erre törekedni. Ha most Znamenák István itt lenne velünk, s játszhatnánk tovább a Tartuffe-öt – sajnos a betegsége miatt most lekerült a műsorról – akkor most is összemondanánk a szöveget. Minden előadás előtt leülünk és a zúzosabb részeket átnézzük. Mindig foglalkozunk a darabbal, mert nagyon fontos nekünk, jó kondícióban szeretnénk tartani, azt a minőséget, amit nyolc éve megteremtettünk, meg kell őrizzük. Ez a közösség miatt is fontos a benne résztvevőknek.

A ti Tartuffe-ötök tele van nyelvi leleménnyel, a nyelv, mint humor forrás mennyire határozza meg az előadásotokat?

Egyértelműen. Számomra a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy tudom megszólaltatni ezt a furcsa nyelvet, ezeket az őrületes fordulatokat. Sok szerepben játszottunk már együtt a színészekkel, ismerjük egymás kvalitásait, ez esetben kevésbé érdekes, hogy mi mit tudunk, kevésbé fontos, mert annyira jó az előadás szerkezete, annyira pontosan átgondolt, hogy semmi sem akadályoz minket abban, hogy az adott keretek között játékként éljük meg a darabot. De Parti Nagyot el kell tudni mondani, fitten kell tartani a szöveget, hogy tökéletesen hangozzon el, hogy követhető legyen a szerző és a fordító gondolkodásmódja, hiszen néha megfordítja a mondatszerkezetet, máshová rak jelzőket, mint ahol várnánk a felbukkanásukat. Egy-egy szóval fogalmakat, sőt, fogalmi rendszereket ír le. Parti Nagy lényegében kitalált egy új nyelvet, amit meg kell érteni, ami tele van utalásokkal és nekünk vezetnünk kell a néző figyelmét, hogy rátaláljon ezekre.

Mintha a hangsúlyok is máshova kerültek volna. Némiképp átalakultak a szereplők viszonyai…

Mire gondolsz?

Például Tartuffe és Orgon bensőségesebb, szinte már szerelmi viszonyára.

Ez félreértés, nincsen közelebbi viszony, csak egy kényes helyzetben Elmira ezt a gondolatot Orgon ellen felhasználja. Az egész darab arról szól, hogy milyen a hazugság. Hazugságok hazugságait hazudozzák össze-vissza hazug emberek. Habony Árpádról mintáztam aTartuffe figuráját, aki az egyik kezével kiveszi a zsebedből, a másik kezével berakja a saját zsebébe, s azt mondja, sosem volt a tied. Tartuffe kinyitja a hűtőt, eszik belőle, s azt mondja, megette a szolga. Annyira pofátlan, mint amilyen pofátlan az, ami ebben az országban történik. Két kézzel megy a lopás. Mit lehet tenni egy színésznek: eljátssza ezt, megfogalmazza a színpadon és vagy leesik a nézőnek vagy nem. Mindeközben tudom, hogy pótolhatók vagyunk. Senkit nem érdekel egy színész véleménye, semmilyen fordulatot nem hozunk. Kiállsz, beállsz, senkit sem érdekel. A baloldalt sem érdekli a kultúra sorsa. Sőt, a baloldali kultúrában szereplőket sem érdekli igazán. Ha így lenne, nem mennének el olyan filmekbe forgatni, mint a Petőfi.

Ez érzékeny, nehéz kérdés – pálcát törni…

Ez a baj, hogy senki nem tud pálcát törni a másik felett, itt nincs hagyománya a helyes viselkedésnek sem. Mindenki beszél a lázadásról, de kevesen csinálják. Pedig az jellemez minket a leginkább, ahogy kiállunk az ügyeinkért a színházban. És persze az is, ahogy felkészülünk, ahogy végezzük a munkánkat. Mindenesetre nem tudtunk kiállni egységesen a művészeti TAO eltörlése ellen sem, noha az egész szakma vesztette el a megélhetésének egyik jelentős forrását. A Színházi Olimpiába csak az Örkény Színház és a Katona nem szállt be. Miért? 6 milliárd forintból az egész színházi szférát rendbe lehetett volna rakni… Közben gigantikus összegeket kapnak bizonyos emberek tájolásokért. Közben eltűnnek szellemi közösségek. Bármi is történjen, én nem fogom eladni magam és mindig el fogom mondani, amit gondolok. Ki is vagyok nyírva.

Fontos neked, hogy az Örkény kimaradt a Színházi Olimpiából?

Nagyon fontosnak tartom. Beszéltünk erről Mácsai Palival. Benne a nézők miatt felmerült, hogy esetleg elmenjünk. Én azt képviseltem, hogy szavazásra kell bocsátani az ügyet. Jó vezetőként azt felelte: természetesen, mert az Örkény mindig demokratikus hely marad. Ezért nagyon tisztelem.

A színházadban mennyire szeretik a megszólalásaid, kiállásaid?

Sehol nem szeretik, ha valaki pofázik. Sándor Máriát is végül mindenki magára hagyta. Ugyanez történik mindenkivel, velem is. Ilyen ez az ország, de ide születtem, itt nevelkedtem, nagyon nehezen hagynám el. Itt vannak a gyökereim.

Színészként előadásokkal, szerepformálásokkal mennyire tudod képviselni azt, amit gondolsz, gondoltok?

Személyiségfüggő. Van, aki kerüli, hogy belerakja a személyes érzelmeit, dühét egy előadásba. Én meg nem tudok máshogy működni, csak úgy, ha fel vagyok töltve. Gondolkozom folyamatosan, aktívan, és egyre inkább sért, amit magam körül látok. Ez beszivárog az előadásokba, beszivárog az életem minden területére.

Azt látom, hogy az Örkény társulatában megtaláltad a helyed, de a Krétakör után bármi nagy váltás lehetett… Most mutattátok be Kárpáti Péter Szaturnusz gyűrűje c. darabját. Visszahozott valamit a Krétakörös időkből?

A Krétakör semmi máshoz nem hasonlítható. Huszonévesen kezdtük el, bejártuk a világot, óriási svungja volt. Azt csináltuk, amit szerettünk, külföldön is felfigyeltek ránk, támogattak minket, rengeteg pénzt kaptunk. Aranyidőnek számít.

Ott maradt a hiány, tud még fájni?

Miért fájna, amikor kaptál tíz olyan évet, amit mások talán egész életükben nem kapnak meg? Elképesztő szerencsések vagyunk, az a tíz év, az minden! Nagyon kemény, de fantasztikus időszakot éltünk meg a Krétakörben. Utána már nem ezt keresed. Azt a tapasztalatot, amit kaptál megpróbálod bevinni utána a Nemzetibe, az Örkénybe, de ha ugyanazt keresed, mint régen, akkor folyamatosan falakba ütközöl, mert az már elmúlt.

Alföldinél ebből sok minden működhetett.…

Nem. Ég és föld. Két másik félteke. Teljesen máshogy gondolkoznak Árpáddal, máshogy látják a színházat. Semmi közös nincs bennük, de ez tök jó. Kárpáti Péter, a vele való munka olyan szagú volt, mint a Krétakör. De ott is meg kellett értenem, hogy nem kereshetem a múltat, Pétert kell megtalálnom, s vele a közös hangot. 

A legtöbb szereped a zsigeri, ösztönös Nagy Zsoltra, az erőteljes alkatodra épít. Ez mennyire zár be téged? Vágysz-e arra, hogy másfajta szerepeket is eljátszhass?

Az emberek nagy százaléka azt gondolja rólam, amit most említettél, de van egy csomó munkám, amiben mást játszom, másként.

Főleg a filmes szerepeid...

Igen, de az ugyanúgy a mesterséghez tartozik, hogy miként alakítom a saját sorsom és a szerepeim. Engem egyáltalán nem érdekel a zsigeri, ösztönös Nagy Zsolti színész. Nem izgat. Megcsinálom, mert sokan ezt kérik, de ez az ő szűklátókörűségükről szól, arról, hogy ennyit látnak bennem. Persze az alkatom is befolyásolja, hogy ki miként tekint rám, hogy gondolkodik bennem. Azért én azt szeretem, hogy bennem van ez az állat, akitől egy kicsit tartanak. De nem tudom, mi a félelmetes bennem. Talán az, hogy szembesítem őket a vacakságaikkal. Azokkal a vacakságokkal, amik bennem is megvannak.

Törekszel arra, hogy szembesülj saját magaddal, többszörisőszintén beszéltél az életedről, a nehézségeidről, a gyerekkorodról.

Nem tudok máshogy viselkedni. Ez vissza is üt. Kihasználják. Emiatt veszítettem el barátokat és persze munkákat. Filmezni például nem nagyon fogok a következő években, azt elkaszálták. Ameddig be nem zárják, addig itt vagyok a színházban, tartozom ennek a társulatnak ennyivel. De úgy látom, az egész magyar színházi kultúrát tönkre fogja tenni a Teátrumi Társaság. Aztán ha vége lesz, ha kikerülünk az utcára, akkor elmegyünk és munkát keresünk. Ennyi. Én így tudnám összegezni a gondolataimat.

Kérdezett: Marton Éva

Az előadást 2 részben, egy szünettel játsszák, hossza kb. 150 perc 
Megtekinthető: 2023.03.16. 19:00 – 2023.03.19. 23:59 (CET)
A 2021. február 8-i előadás felvétele.
A megváltott jeggyel az előadás 2023.03.16. 19:00 és 2023.03.19. 23:59 (CET) között tekinthető meg felvételről.

fotó: Gordon Eszter