A művészet azoknak való, akik – A Homo Ludens Project előadásáról ír Ferencz Hedvig
2022. július 31., vasárnap 10:30
A Homo Ludens Project Szövegkönyv egy nemlétező, ám lehetséges instrumentális színészre című előadásával vett részt az idei Thealteren. A fesztivál blogján Ferencz Hedvig számolt be a produkcióról.
![](https://i0.wp.com/wp.szinhaz.online/wp-content/uploads/2022/07/schaeffer4-768x512-1.jpg?resize=768%2C512&ssl=1)
Ajánló az előadás elé:
Azt mondják, nagy fába vágja a fejszéjét, aki egy Bogusław Schaeffer szöveghez nyúl. Schaeffer zseni, a szövegei komplexek, zeneszerzőként viszonyul a színházhoz, játékra hívja az alkotókat. Pontosabban fogalmazva, kihívás elé állítja őket. Ugyanis felül kell emelkedniük a megszokotton, a könnyűn, a népszerűn és a biztonságoson. Ha ez sikerül, cserébe igazi színházzal jutalmaz meg.
Mi egyenesen rajongunk az ilyen kihívásokért, így esett a választásunk az alábbi szövegkönyvre. Mert humoros. Mert aktuális. Mert meglepő. Mert vitára sarkall. Mert máshogy szemléli a színházat, mint ahogy azt megszokhattad. Ha szeretsz nevetni, ha szeretsz gondolkodni, gyere el, és ismerd meg a lengyel zeneszerző és drámaíró világát.
egy nem létező, ám lehetséges instrumentális színész: Ács Tamás
alkalmazott hangjáték készítő: Szilágyi Szabolcs
alkalmazott zenész: Szilasi Tamás
alkalmazott fény és látvány mester: Nahóczki Viktor
alkalmazott rendező: Benkő Imola Orsolya
egy nagyon is létező fordító: dr. Pászt Patrícia
![](https://i0.wp.com/wp.szinhaz.online/wp-content/uploads/2022/07/schaeffer2-768x512-1.jpg?resize=768%2C512&ssl=1)
Ferencz Hedvig: A művészet azoknak való, akik
A Homo Ludens Project előadása izgalmas kezdése a fesztiválnak: felteszi a kérdéseket, amelyekre a következő napokban minden bizonnyal meg is kapjuk az érvényes válaszainkat. Egyáltalán mit keresünk itt, mit csinálunk, miért csináljuk, miért jó ez? Mi a művészet, műalkotás, mi a szerepük az életben?
Fikció és valóság határán vagyunk – olvashatjuk az előadás felvezetőjében. A határok valóban elmosódnak a Bogusław Schaeffer darabját feldolgozó előadásban: hol vált a nézők várakozása az előadás kezdésére, honnan kezdődik a nézőtér és ér véget a színpad? Sehol sem húzódik éles határ.
Ács Tamás a valódi (…) kezdés előtt hangosan készül előttünk, beszédgyakorlatokat mond, eltörölve a meghatározó pillanatot a még fényben ülő nézők és az épp lekapcsolt lámpa között. Összeköti a tereket, bejárja a színpadot és a nézőteret egyaránt, sőt rövid jelenetek erejéig bevonja a nézőket is az előadásba.
Ezúttal a szövegkönyv is „nálunk” van, nem a végterméket látjuk, végigkísérjük a dráma megírásának folyamatát, így érteni kezdjük a színész, a szövegkönyv és a szerző viszonyát. Az előadás alapja egy kimérten, precíz artikulációval előadott szöveg, ami művészet és társadalom viszonyára reflektál, hol gúnyosan, hol pedig mély sajnálattal beszélve róla.
![](https://i0.wp.com/wp.szinhaz.online/wp-content/uploads/2022/07/schaeffer3-768x512-1.jpg?resize=768%2C512&ssl=1)
Schaeffer szövege mélyen elméleti, klasszikus zenei példákkal gazdag, így az előadásban rendkívül fontossá válnak a szövegen kívül eső elemek, hang- és fényeffektusok, vagy az elmélkedés olyan megszakításai, amikor a színész artikulálatlanul üvölt a szövegkönyv utasítására. Bár mi is halljuk a szövegkönyvet, ezek a jelenetek mégis hirtelen érkeznek, Ács Tamás radikálisan vált szerepről szerepre, átmenet nélkül változtatja az arckifejezéseit, megszólalásának hangnemét és akcentusát – nincs állandó és egységes karaktere.
Benkő Imola Orsolya rendezése rendhagyó módon közelíti meg a kísérleti szöveget: a szövegkönyv utasításait gyakran kísérik zajok, radírozás emlékeztet az éppen előttünk történő alkotásra, és mintha egy felhúzhatós játék szólna a háttérben – s mintha a színészt így is képzelné el ez a nemlétező, előttünk megszülető szövegkönyv.
Felhúzza, utasítja, a színész meg az ő kedve szerint táncol, eszik böfögve, üvölt, vagy éppen csellózik egy gitáron. Próbára teszi a színészt, megmutatja, hogy bármit megcsináltathat vele, s Ács Tamás némi alkudozás után mindent végre is hajt. A végtelenségig megismétel vagy megszakít jeleneteket – állja a kihívást, gördülékenyen vált. A szövegkönyv távolból-felülről érkező megszólalásai isteni beavatkozásként egyszerre nemesítik a műalkotást, azonban szembe is mennek azzal a közben futó elméleti monológgal, amelynek alapja a művészet autonómiájának, autenticitásának hangsúlyozása.
Hogy ez valóban meg tud-e valósulni, mennyire determinált a modern ember, a művész bosszút vagy megnyugvást keres-e, és hogy kinek való a művészet, mindez jelenetenként ingadozik, talán csak egy konklúzió van, ami igaz lehet: akik nem bírnák nélküle.
(Homo Ludens Project: Szövegkönyv egy nemlétező, ám lehetséges instrumentális színészre)
Fotó: thealterphoto2022