Jubileumi beszélgetésnek is tekinthetjük ezt az alkalmat, hiszen alig néhány hónapja volt tíz éve, hogy a Miskolci Nemzeti Színházba került. A zeneszerző-karmestert Juhász Ferenc, az mnsz-blog.gportal.hu főszerkesztője kérdezte. Köszönet a másodközlés lehetőségéért!

Silló István, akit tisztelek és szeretek, a diplomám utáni nyáron említette, hogy úgy néz ki, Miskolcon lesz zeneigazgató, majd mindenképpen szeretne hívni Verdi Nabuccoját vezényelni. Én ennek nagyon örültem, de valahogyan aztán nem beszéltünk róla. Sokáig nem is találkoztunk. Egyszer csak felhívott, üljünk le beszélgetni. Elmondta, mik a tervek Miskolcon, végigsorolta, Chicago, Nabucco, Operácskák… ez egy áprilisi napon volt, éppen tíz éve, és megkérdezte, vállalnám-e, hogy én legyek a zeneigazgató. Kapkodtam a levegőt, hiszen ez nagy dolog. Neki változtak a tervei, nagyon alaposan végiggondolta, ki az az ember, akire nyugodt szívvel bízhatja. Rám gondolt. Nagyon hálás vagyok neki.

Foglaljuk össze az Olvasóknak, mit is jelent zeneigazgatónak lenni!

Szervezésből és gyakorlati dolgokból áll. Egyszerűen fogalmazva az összes zenei szakterületért kell felelni. Az összes zenész állományban lévő énekkari- és zenekari tagot kell irányítani. Szervezni, rendezni, próbálni velük, célokat kitűzni és azokat végrehajtani, alkalmazkodva a színház programjához és műsorpolitikájához. Kiválasztani az igazgatósággal és a művészeti tanáccsal együtt az évadok zenés produkcióit. Meghallgatásokat kiírni, szervezni a betanulási folyamatokat. A zenekarral majdnem mindig én próbálok. Van egy váltó karmester társam, Philippe de Chalendar, de a zenei vezetését az itt bemutatott zenés daraboknak én csinálom.

Mit jelent a zenei vezetés?

Szervezést, próbálást, alkotást. Nem csak azt, hogy betanítom, próbálom a darabot a zenekarral, hanem a színészekkel, énekesekkel kell dolgozni konkrétan, a zenés számokon, és a kórussal is, külön. Ez az egyik része. A másik pedig, nagyon sokszor olyan feladatok is vannak, hogy írjak egy számot, vagy keressek, azt írjam le és hangszereljem meg. Ez irodában ülős, hosszabb munka, ehhez képest viszont nagyon aktív rész, amikor a zenekari próbákon, illetve rendelkező próbákon a rendezővel együtt hozzuk létre a zenés darabnak az egész stílusát, irányait, tempóját. 

Bulgakov: A Mester és Margarita című regényének Szőcs Artur rendezte színpadi változatának Ön írta a zenéjét. Laikus, de zenét szerető ember vagyok. Én a következő hatásokat, stílusokat véltem felfedezni: liturgikus zene, orosz zene, kortárs opera, hangszereket is sokszor emberi hanggal pótolva, na és ott vannak még a különböző zseniális effektusok, hangutánzások, mint például a sirályok hangja.

Jól látja, elég pontos a megfigyelés. A liturgikus rész – Bach: János passiójának egy-egy pillanatát kiragadtam és feldolgoztam, megharmonizáltam kicsit máshogy, hiszen ez az egész passió történet A Mester és Margaritában végig ott van. Mindenképpen szerettem volna valahogyan a pravoszláv hagyományt is belerejteni. Alfred Schnittke volt rám nagy hatással, Tizenkét bűnbánati zsoltár című monumentális kórusciklusa. ugyanakkor van egy egyéni stílusom, ami már amióta kórusműveket írok, több mint 20 éve, jellemez. Ahogyan a szöveg hat rám, amikor elkezdek írni, annak a hangulata, világa is benne van. A kortárs opera jelleg – a villamos jelenet például egy komplex operajelenet, minden pillanata zenében történik. Effekteket maga az előadás nem használ annyit, mint amennyi elkészült. Rengeteget vettünk fel. Vannak például ezek az éjszakai atmoszféra zenék, tücsökciripelések, minden hangot mi csináltunk Rákai András barátommal és kollégámmal, aki itt vezető korrepetitor, órákat napokat töltöttünk a stúdióban. A hangszerjátékossal is sok mindent felvettünk és élőben játszik rá, ez is egy új dolog, amit kipróbáltam és szerintem nagyon erős hatással kiegészíti az énekkart.

Az énekkar nagyon szerves, szinte végig jelenlévő része a produkciónak. Hogyan fogadták? Volt alkalmam az egyik előadást a takarásból végignézve egészen közelről látni őket, én úgy éreztem, szeretik. 

Az olvasópróba előtt több mint egy hónappal elkezdtem velük dolgozni. Jó nagy előkészítés és ráfutás volt, ami nagyon ritka. Különböző feladatokat kaptak (például kottaolvasás, reneszánsz motetták) és elkezdtem abba az irányba orientálni őket, hogy ez nem egy átlagos feladat lesz, hanem az eddigi legnehezebb. Nagyon sokat próbáltunk, rengeteget dolgoztunk azon, hogy jó legyen. Megharcoltak vele és komolyan, nagyon szépen veszik. Nagyon jó fül és gyakorlat kell ahhoz, hogy ezeket a disszonanciákat tévedés nélkül meg lehessen szólaltatni, de nagyon jól megcsinálják.  

Mennyire szólhat bele, élhet saját javaslatokkal a zeneigazgató a következő évad zenés műsorába? 

Mindig lehetőségeket nézünk és a rendezőkkel tárgyaljuk meg. Az operákban talán nekem nagyobb a beleszólásom, ha én valamelyik operát nagyon szeretném, meg lehet beszélni. Musicalek terén inkább a rendező szándéka érvényesül. A szereposztásnál figyelembe vesszük, hogy mik a képességek a színházban. Ezeknek a szempontoknak ütköztetésével jön létre végül is egy konszenzus. Nagyon szeretném, hogy a Miskolci Nemzeti Színházban legyen három opera egy évadban, dolgozunk ezen. Szerintem nagyon fontos. A társulatnak is, egyáltalán a színháznak is, azt hiszem. Örülnék, ha az elmúlt évadban bemutatott Selmeczi György operából, a Veronból is lenne még néhány előadás.

A színház rangját jelzi, hogy itt zajlott ez az ősbemutató. A zenéje pedig sokkal populárisabb, mint amire elsőre gondolna az ember, ha kortárs operáról van szó.

Igen, minden szegmensében. A nézőnek, befogadónak nincs nehéz feladata, érti a nyelvezetét. Talán nem tódult a közönség, de ezt a műfajtól való, szerintem alaptalan idegenkedés okozta. Nyitottnak kell lenni és nem félni attól, hogy rossz élmény lesz. Ez egy nagyon szép darab és nagyon nemes a mondanivaló. Az egésznek a zenei és színpadi világa pedig egyszerűen magával ragadja az embert. Aki itt volt ezen az előadáson, mindig nagyra becsülte, lehetett érezni, amikor az ember a végén kiment a tapsrendnél. Mindig azt éreztem, hogy átélték és jól érezték magukat.  

Olyan családból származik, ahol nagy hagyománya volt a zenének, de volt a képzőművészetnek is. Eleinte festő akart lenni. Hogyan dőlt el, hogy mégsem és milyen kapcsolata van ma a képzőművészettel?

Nagyon szerettem rajzolni, festeni – most is nagyon szeretek. Festészet és zene – mindkét vonal erős volt bennem. Nagy hatással voltak rám a közösségi élmények, amikor együtt énekeltünk. Mindig olyan euforikus alkalmak voltak, azt hiszem, ez volt az, ami arra felé billentett, hogy közösségben alkothassak. A festészet csendes, meditatív dolog, nyugtató hatással van rám. Festek ma is. Az elmúlt évben négy új kép készült, akrilfestékkel, eszméletlenül jó élmény volt. Vannak terveim is, nyilván idő kell hozzá, de festékem is van, vásznam is van, foglalkoztat. 

Képeinek van kapcsolata a zenével?

Régebben szürreális, elképzelt, álombeli dolgokat festettem, a színek, a kép világa még egy arckép esetében sem volt realista. A mostani képek nonfiguratívak, színek és formák a meghatározóak. A témáimat tekintve nincs zenei kapcsolat. Inkább fordítva van, érzek valami képet a fejemben, amit aztán hangokba öltök.

Miskolcon, a Művészetek házában mutatták be 6. szimfóniáját: Az éjszaka szimfóniájacímmel.

Amikor megkaptam a felkérést a zenekartól, hogy írjak nekik darabot, a Magyar Rádiótól is volt felkérésem egy önálló műre, ami maximum negyedóra hosszúságú. Úgy terveztem, olyan tételt írok, ami önmagában is egy koherens valami, de majd a hatodik szimfóniába belekerül. Megcsináltam egy vázlatot és elküldtem. Ez lett a szimfónia elsőnek megírt, de 3. tétele, a Midnight (Éjfél) című. Édesapám súlyos beteg volt, az volt a tervem, hogy az ő szenvedéseit írom meg, végigkövetve egészen a halálig. Ezt bemutattuk, majd jöttek a következő tételek (a bemutató dátumát el kellett tolni a pandémia miatt). Az első is éjszakai képekből áll, de sokkal kevésbé komplex mint a harmadik. Nagyon erős hangulata van, szenvedélyes és zaklatott. Kirobbanások vannak benne, amelyek azután szépen elhalnak, fények, illatok, erős benyomásaiból származó felkiáltások. A második tételt az Éjjeli imádságot pedig konkrétan az ukrán invázió és háború hatására kezdtem írni és egy Bach korálelőjátéknak a harmóniái kerültek bele, bizonyos megszakításokkal. Az volt a kép bennem, hogy ez annyira embertelen és elképesztő, hogy már imádkozni sem lehet, nincs már erő ahhoz sem. A végén jön egy mindenféle előadói utasítás nélküli, „zörgő“ vonószenekari szakasz, ami egyébként A Mester és Margarita egyik motívuma, az Ó, megfáradt ember.

Nagyon szép sikere volt a bemutatónak a zenekar és a  közönség részéről is. Sokszor visszatapsoltak, lehetett érezni, hogy tudják, a sok disszonancia, indulat, fájdalom nem öncélú.

Én azt gondolom, hogy a művészetnek nem szabad hazudnia vagy leplezni a dolgokat, befogadóként pedig tilos általánosítani, hogy ami szép az jó, ami csúnya az rossz. Hagyni kell megérteni magunkban, mi, miért olyan, amilyen és mit jelent. A zenének általánosságban is nem csak az a lényege, hogy gyönyörködtessen, hanem hogy érzéseket váltson ki. Azt mondani, hogy Mozart azért jó, mert szép dallamot írt – ez nem igaz. Nem azért jó. A komolyzenét sokan talán azért nem szeretik, mert meg kell mozdítani az intellektust és befogadóvá kell válni. Kétoldalú dolog. De ettől csak jobbak leszünk, nyitottabbak.

És ez ugyanígy van a színházzal is! Miért jó éppen Miskolcon lenni zeneigazgatónak?

Van zenekarunk, ami nagy dolog. Ehhez nagyon ragaszkodunk, mert egészen más feladatkör egy színházi, mint egy szimfonikus zenekar. Teljesen máshogy kell reagálni, még viselkedni is. A zenekari zenészek nem mindegyike szeret árokban muzsikálni. A színházi zenészek szeretnek, jól érzik magukat ebben a közegben, ismerik a színpaddal való együttlélegzést, és az egy különleges dolog. Erősek a színházi hagyományai, a múltja, mindig fontos volt itt a társulatnak az ereje és az együttérző képessége. Mindig érzem, hogy itt az emberek kapcsolódnak egymáshoz, nem csak mint szereplő, hanem egyébként is. És ez is elengedhetetlen talán ahhoz, hogy az előadások minősége, átélt jellege, kifejező ereje hatványozódjon. Összességében azt mondom, a kohézió, ami ezt a színházat erőssé, tényleg mindig frissé és hitelessé teszi.

Forrás: mnsz-blog.gportal.hu