Január 20-án reggel, Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatója, írt egy Facebook posztot a személyes oldalára, lévén hivatalos oldala nincs. A lényege az volt, hogy mivel még nem ismert, mennyi pályázati pénzt kap 2022-re a Teátrum, viszont szeretne Tavaszi Fesztivált szervezni, jelentkezzenek társulatok, művészek, és ha bekerülnek a programba, lépjenek fel csak a nettó jegybevételért. A posztot 9-kor rakta ki, rengetegen látták.  Azoknak a társulatoknak is kapóra jött az ajánlat, melyeknek pályázatuk teljesítéséhez játszaniuk kell egy adott előadást, és azoknak is, melyeknek nincs támogatásuk, de szeretnék „tesztelni” produkciójukat Budapesten kívül. A jegybevételt mindkét esetben megkapják.

Lőrinczy szakmai fejesugrásnak minősítette az ötletét, ami viszont annyira bejött, hogy két év után végre ismét Tavaszi Fesztivállal zárja a telet Szentendre. Mert 9 óra 1 perckor elkezdett pittyegni a telefonja. 

Január 20-án felrobbant a telefonod? Hány üzenetet kaptál?

Rengeteget, 60 – 70 között. De még jobban mutatja az ötlet sikerét, hogy délre már két remek fesztiválprogramot tudtam volna összerakni. Nagy volt a szakmai visszhangja, de nem találtam fel a spanyolviaszt: tulajdonképpen lemásoltam a Edinburgh-i fesztiválból azt, hogy bárki jelentkezhet hozzánk. Viszont nálunk van szelektálás, mi nem fizettetjük ki a helyszín bérleti díját és a technikai költségeket, valamint mi álljuk a kommunikációs kiadásokat is. Úgy tűnik, referenciaértékű hozzánk bekerülni, ami nagy örömömre szolgál. 

A 29 programból 15-re a Teátrum invitál. (A többi, a helyi közművelődési társintézmények rendezvénye, van benne mozi, tárlatvezetés, irodalmi beszélgetés.) A Teátrum színházi-zenei-táncos palettája szerintem idén színesebb, mint az eddigi, egyébként kiváló Tavaszi Fesztiválokon. 

Imádok tematikus fesztiválokat csinálni, anno én voltam a Mesterségek Ünnepének programigazgatója, szerveztem például Gödöllőn tematikus kamarazene fesztivált. De ha az ember célzottan, egy város lakóinak csinál programsorozatot, akkor színes műsort kell kínálni. Remélem minden kultúraszerető talál olyat, amire felkapja a fejét, de biztos lesz olyan is, aki némely fellépőt értetlenül fogad. Ez egy ilyen műfaj. 

Karakterében elválasztod a Tavaszi Fesztivált a nyári fesztiváltól?

Annyi az evidens különbség, hogy a nyári szabadtéren van, ahol sokkal több a lehetőségünk. Idén nyáron remélhetőleg több lesz a saját produkciónk, mint tavaly. De visszatérve a tavaszra: lesz pár, ritkán látható, unikális produkció, eddig még nem látott együttműködésben. Az a tervem – egy másik nagyképű, nemzetközi párhuzammal élve -, hogy a színháztermünk működhet off-Broadway jellegű helyszínként, vagyis próbahelyért cserébe nálunk lehet először közönség előtt „tesztelni” vadonatúj produkciókat, a szentendrei közönség örömére. A Kiss Tibi vezette Aranyakkord formáció Dalok a bolhapiacról albumának színpadi változata pontosan ilyen együttműködéssel lesz jelen, vagyis nálunk lehet először látni, a hivatalos MÜPA premier előtt. Izgalmas lenne, ha ez gyakorlattá válna. 

Szerintem egy fesztiválnak legyen sok pénze, erős címe, kiforrott koncepciója. Ha az a helyzet áll fenn, hogy nincs pénz, mint most nálunk, akkor koncepció sem lehet. (nevet) Viszont van ötlet, nyitottság és minőségi elvárás. 

Neked a „sok pénz – erős cím- kiforrott koncepciós” fesztiválokban nagy gyakorlatod van.

Éveken át dolgoztam a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF), ami a húsvét előtti idegenforgalmat volt hivatott fellendíteni. Azt, a régi BTF-et együtt támogatta a főváros és a kormányzat, annak ellenére, hogy akkor sem voltak egy politikai oldalon. Volt idő, amikor Orbán Viktor és Demszky Gábor együtt nyitották meg a rendezvénysorozatot. Szép idők voltak.

Hogy ment tehát ez az újszerű, jelentkezés alapú repertorár összeállítása?

Olyan megdöbbentő ajánlatok jöttek ismert művészektől, melyek ellenállhatatlanok voltak. Például a Duna Művészegyüttes csodálatos folklórműsora, Bársony Bálinték crossover koncertje a Horányban élő világhírű operaénekessel, Molnár Leventével, a László Boldizsár – Nánási Helga házaspár szerelmes operaestje, Kubinyi Júlia népdalénekes fellépése, az itt élő Kollár-Klemencz László lírai dalestje, a KV Társulat megrendítő Médeia előadása, a Fórum Színház varázslatos Tüskevára valamint a A hűtlenség ára Pikali Gerdával, Nagy Sándorral, Németh Kristóffal, a Herzl című darab a Spinozából, Gyabronka Józseffel és Makranczi Zalánnal. Ezek a profi előadások adják a fesztivál gerincét. Amit kiegészítettünk csemegékkel, kisebb produkciókkal. És van a Kár, hogy rák, amivel megint más a helyzet.

Amennyiben? Az egyébként is egy különleges, tabukat döntő darab.

A Kár, hogy rák kakukktojás a programban, mert létrehozásában a Teátrum is közreműködött, mint koprodukciós partner. Ez a darab, szakmai jelentőségén túl, felvállaltan személyes ügyem, mert Lengyel Anna nem csupán nagyon fontos ember volt, de jóbarátom is. Nagyon tisztelem a munkásságát, emberi kvalitásait. Még életében létre akart hozni egy előadást a saját betegségéről. A halála után, a barátai és a kollégái döntöttek úgy, hogy ezt az előadást az általa teremtett színházi nyelven valósítják meg. Ami annyit tesz, hogy interjúkat készítettek vele, az édesanyjával, testvérével, orvosával, és ezek az Annáról szóló szövegek szóról szóra kerültek a darab szövetébe. Ez az úgynevezett verbatim színházi módszer, amivel Anna sok más témáról kreált darabokat. Akik ismerték Anna szabadságharcos, igazságkereső, színházmániás természetét, azoknak különösen katartikus a Kár, hogy rák. A Trafóban volt a bemutatója, sok olyan néző előtt, akik nem ismerték őt. Nekik körvonalazódott egy személyiség, aki szó szerint halált megvető bátorsággal küzdött az életéért, és ezt a harcot teljesen nyíltan vállalta az utolsó pillanatig. Furcsa, hogy ezt mondom, de ez egy igazi sírós-nevetős este, ami felemelően foglalkozik ezzel az érzékeny témával. Nem szomorúan, hanem feloldozást adva, őszintén, humorral, kitűnő színészekkel. 

Szentendrei, környékbeli és budapesti nézőkre is számítasz a Tavaszi Fesztiválon?

Rengetegen laknak itt, ezt nap mint nap tapasztaljuk a 11-es úton. A város közönsége nagyon nyitott, de az egész térségből várjuk a vendégeket. Bízom abban, hogy csakúgy, mint ahogy a Szamos Cukrászdában nagy sikerrel futó Dunakanyar előadásunkra kijönnek a fővárosból, a Tavaszi Fesztiválunk is kiérdemli ezt az érdeklődést, akár egy kirándulós nap lezárásaként.
A Dunakanyar a Teátrum első repertoár előadása, amit rendszeresen játszunk. A nézők egyik fele környékbeli, másik fele pedig Karinthyért és a Szinetár családért Budapestről kimondottan ezért idelátogató vendég. 

Jók az ötleteid! Amíg nem jött a nyílt jelentkezéses fesztivál ötlete, addig mi volt az elképzelésed a Tavaszi Fesztiválról? Szorongtál, hogy miből valósítod meg?

Igen, a nagy tapasztalatom ellenére szorongtam, mert eddig vagy magáncégbe dolgoztam, ahol a cég vagyona biztosította a projekt megvalósítását, vagy nagy állami cégnél, ahol viszont garantált volt a költségvetés. A Teátrum vezetőjeként megint új helyzetben vagyok, ami nem lepett meg, tudtam mire szerződök. De van olyan körülmény, amihez nem tudok hozzáedződni. Rengeteg kultúraszervező kolléga szükségből meghirdeti a programját, úgy, hogy még nincs rá pályázati pénze, remélik majd megjön, majd csak lesz valami, és teltházzal fog menni a program. Vagyis előre menekülnek. Felnézek rájuk, ám én ennél ijedősebb vagyok. Képtelen vagyok úgy megtervezni egy fesztivált, hogy nincs a kasszában pénz, amiből ki tudjuk fizetni a gázsikat. Tiltja a neveltetésem. Így jutottam – lényegében kényszerűségből – arra január 20-án, hogy oké, ez van, de akkor csináljuk másképpen. Ám a rizikónak, amit vállaltam, még nincs vége: a művészvilág már segített, most a nézőkön a sor. Mert ez csak akkor járható út, ha a nézők megveszik a jegyeket. Nehéz lelkületű időszakban van mindenki, néha magamon is azt veszem észre, hogy jobban érdekelnek a bármilyen kicsi, karitatív tevékenységek, például, hogy adományt gyűjtünk az irodánkban, mint a kultúraszervezés.
De valahogy át kell vészelnünk ezt a rettenetes időszakot, előadóknak, nézőknek egyaránt. Ha nem leszünk sikeresek, akkor a művészeknek nem lesz kedve legközelebb is jönni hozzánk. Bízom a nézőkben. Muszáj a hétköznapi örömöknek is teret adni, hogy ne menjünk rá mentálisan arra, ami most történik. 

A tavaly nyári interjúkban azt mondtad, hogy a problémákat kreatív kihívásnak éled meg. Most megint ez történik. 

Igen. Sok pénzből a hülye is tud jó programot csinálni, bár az se biztos. Mindenesetre eggyel egyszerűbb dolga van. (nevet) Nézd, a Karinthy darab színrevitele, a SzentEndrei Szalon életre hívása, a Tavaszi Fesztiválunk mind egy tőről fakad, az alapelvemből, amit mindig elmondok: talán ahhoz van jó érzékem, hogy izgalmas szakmai találkozásokat hozzak össze, olyan konstrukcióban, ami mindenkinek jó. A fesztiválunk fellépői reményeim szerint nem szívességet tesznek, örömmel jönnek, de nekünk is nagy szükségünk van rájuk. Az ilyen win-win helyzetekben, együttműködésekben, egymásba kapaszkodásokban hiszek.

Szerző: Welbach Lola