A My Fair Ladyt mutatta be a Kolozsvári Magyar Opera

Frederick Loewe és Alan Jay Lerner My Fair Lady című musicaljét mutatta be a Kolozsvári Magyar Opera. Az előadást 2024 januárjában és februárjában is játssza a társulat.

Szép Gyula igazgató elmondta: az egyik legsikeresebb musicalt Béres László rendezésében, Jankó Zsolt vezényletével láthatja a kolozsvári közönség. A bemutatót november 30-án, csütörtökön tartották, és a két következő előadás is teltházas.

Az először 1956-ban bemutatott musical napjainkban is aktuális, mivel a társadalmi és egyéni felelősségvállalás kérdéseit veti fel. Azért is “áthallásos”, mivel ma is egocentrikus világban élünk, és az erkölcsi, morális kérdések egyre ritkábban vetődnek fel – mondta Béres László. Jankó Zsolt szerint ez a musical a szerzőpáros legsikeresebb együttműködése, jó slágerek, markáns dallamok jellemzik.

Szép Gyula elmondta: nagy csapat vett részt a színpadra vitelében, mivel két szereposztás van, és a teljes énekkar és balettkar közreműködik benne.

A koreográfiát Jakab Melinda, a díszletet Bocskai Gyopár, a jelmezeket Ledenják Andrea tervezte. Mint mondták, a színpadi mozgás a polifoniára épül, míg a díszlet a sok utcakép miatt mozgatható, így könnyen váltják egymást a külső és belső terek. A jelmezek az 1912-es London hangulatát idézik.

Szép Gyula igazgató szerint a díszlet mozgathatósága amiatt is fontos, mivel egyedüli erdélyi magyar operaként a társulatnak “kötelessége” kiszállásra menni, így ezt más színpadokon is fel kell tudni építeni.

A főbb szerepekben látható Mányoki László, Szilágyi János és Modra Noémi énekesek azt emelték ki, hogy mivel színészcentrikus musicalről van szó, külön kihívás volt, hogy a szöveget énekelve is ugyanazt a hatást érjék el, mintha mondanák.

A Kolozsvári Magyar Opera december 7-én Gaetano Donizetti Szerelmi bájital című operáját is műsorra tűzi Palló Imre karmester vezényletével, Kürthy András rendezésében.

A karácsonyi előadások is nagyobb hangsúlyt kaptak idén: december 19-én Mézeskarácsony címmel Kolozsvár Magyar Gyerekkórusának hangversenyét, míg 21-én a Tokos Zenekar Karácsonyi Népi Koncertjét hallgathatja meg a kolozsvári közönség.