KulisszaVígszínházSzarvas JózsefHegedűs D. GézaBródy VeraMácsai Pál
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 25., hétfő

    “A szabadság mozzanata” – Hegedűs D. Géza beszéde

    2020. június 21., vasárnap 16:21

    Hegedűs D. Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára is felszólalt az egyetemi autonómiáért zajló tüntetésen. Az ő beszédét olvashatjàk.

    Szervusztok!

    A diákok küldöttsége megkeresett, hogy röviden szóljak én is hozzátok.
    Megtiszteltetés ez nekem.

    Éppen öt éve álltunk itt, az Ódry Színpad előtt és ünnepeltük az egyetem 150. születésnapját, majd átmentünk koccintani az Uránia Moziba, s ott felemlegettük a hajdani Hatvani utcai, a mai Semmelweis utcai bérházat, ahol Egressy Gábor, Gyulai Pál, Paulay Ede, 1865-ben megalapították egyetemünket. Gondoltunk persze az őket követő korszakos Mesterekre is, Hevesi Sándorra, Ódry Árpádra, Nádasdy Kálmánra, Major Tamásra, Várkonyi Zoltánra.

    Vajon tudják-e az egyetemünket tulajdonolni akaró ismeretlen idegenek, hogy kik voltak ők? Tudják-e ki volt Balázs Béla, Radványi Géza, Illés György, Máriássy Félix, Fábri Zoltán, Simó Sándor, Makk Károly? Nem valószínű.

    De azt valószínűleg tudják, hogy a mi erőnk éppen ebben a másfél évszázados töretlen történetben rejlik. Mert ebbe nem lehet behatolni, ezt a történetet nem lehet tőlünk elvenni, visszamenőleg átírni, meghamisítani. Ez az origója a magyar színház-, film-, és televíziós-történetnek. Egyetemünk története, nemzeti kultúránk kitörölhetetlen része.

    Hegedűs D. Géza

    Felbecsülhetetlen értékeinek hordozói, folytatói ti vagytok, meg azok az előttetek járó nemzedékek, akik ma a színházakban, televíziókban, rádiókban, és a mozikban folyamatosan teszik a dolgukat.

    Velük együtt ti vagytok az élő bizonyosság, hogy egyetemünk felbecsülhetetlen érték, s benne, a legkiválóbb tanárok oktatói tevékenysége nélkülözhetetlen.

    Azzal is tisztában vannak az idevágyakozó, türelmetlen, hatalommal felruházottak, hogy természetes úton, e történet részesei csak akkor lehetnének, ha tehetségüknek köszönhetően kivívták volna maguknak a jogot, hogy egyetemünk polgárai lehessenek. Majd pályájukon, évtizedes, szívós művészi munkával bizonyították volna tanári, vezetői rátermettségüket.

    De nem tudhatjuk, hogy kik ők, azt viszont igenis érzékeljük, hogy a bankszámlák nulláinak buborékjai mögött, csak az erőben hisznek: szándékuk szerint törvénybe akarják iktatatni, hogy a mi, másfél évszázados történetünk nincs többé.

    Azt akarják, hogy szeptember 1–ével új történet kezdődjön. Az ő történetük. És ez velük kezdődjön. Elzárva létezésünk eddigi természetes folyamatát, elvágva bennünket cselekvésünk terepétől, eddigi értékeinktől. De ezt nem fogadhatjuk el. Ez maga az arctalan, csüggesztő, minden reménytől megfosztó totalitás. A nagy terv készítői a saját, indusztriális horizontjukon túl nem látnak, nem tudják, hogy a művészet helyszíne, csak nagyritkán, fikciós vagy dokumentum filmben lehet robotizált, ipari összeszerelő csarnok.

    A mi természetes tartományunk az ember sorsának, bukásának és felemelkedésének egyetemes színtere, a színpad, és az objektíven látó kameralencse.

    A mi, korról-korra megújuló, minden innovatív színházi, és mozgóképes törekvést integráló, tehetség alapú, személyre szabott oktatási módszerünk, homlokegyenest ellenkezik a nagyipari összeszerelő üzemek elvárásait kiszolgáló, minden bizonnyal nagy anyagi haszonnal járó, tömeges képzéssel

    A mi egyetemi képzésünk középpontjában éppen a kis létszámú, a személyiség integritását tisztelő, tehetséggondozó oktatás áll, ahol egyes-egyedül az egyéniség, az összetéveszthetetlen individuum a fontos.

    Igen, az a fiatal művész a fontos, aki az egyetemet elvégezve – a közönség örömére, az emberek életét segítve -, átlagon felüli alkotások létrehozója, művésze, gyakorlati szakembere és szellemi közvetítője lesz. Ez a Színház- és Filmművészeti Egyetem létezésének értelme 155 éve.

    Kertész Imre szavaival fejezném be mondandómat:
    “A totális történelem csüggesztő, minden reménytől megfosztó jelenléte idején, a tudás az egyetlen méltóságteljes menekülés. A tudás az egyetlen jó. Csakis a megélt tudás fényében tehetjük fel a kérdést: teremthet-e értéket mindaz, amit elkövettünk és elszenvedtünk. Pontosabban fogalmazva: tulajdonítunk-e értéket a saját életünknek….

    A nagy felismerések mélyén…mindig ott rejlik a szabadság mozzanata, amely valami többlettel, valami gazdagsággal árasztja el életünket, ráébresztve létezésünk való tényére és az érte való felelősségre.”

    Az a közösség, “amely nem mondja ki világosan az értékeit, vagy amely e kinyilvánított értékeit cserbenhagyja, az a pusztulás, a végelgyengülés útjára lép. Akkor majd mások fogják kimondani ezeket az értékeket, s e mások szájában azok már nem értékek lesznek többé, hanem megannyi ürügy a korlátlan hatalomra, a korlátlan pusztításra.

    Értékeinket magunknak kell megteremtenünk, napról napra,

    s azzal a kitartó, bár láthatatlan etikai munkálkodással, amely ezeket az értékeket végül a napvilágra hozza, s új európai kultúrává avatja.”

    Budapest, 2020. június 21.

    Hegedűs D. Géza

    ÖSSZEFOGLALÓT A TÜNTETÉSRŐL ITT OLVASHAT.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -