Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A nevetséges sötétség – A Freeszfe előadása az Átriumban látható Fekete Ernővel

    2022. március 20., vasárnap 08:46

    A Freeszfe Egyesület A nevetséges sötétség című előadását március 27-én 15 órától láthatják először az Átrium színpadán, Dohy Balázs rendezésében.

    Kezdetben mindent sötétség borított, és nem volt semmi, és Isten így szólt: ez a sötétség és ez a semmi nem elég. És Isten megteremtette a gépfegyvert, és megteremtette a platós furgont, és megteremtett egy német céget fényjelző lőszer gyártására, és rászerelte a gépfegyvert a platós furgon rakodófelületére, és a fényjelző lőszerrel lövöldözni kezdett, mint egy őrült, a sötétbe, és így lett megteremtve az égbolt.

    ”Egy német katona megőrül a dzsungelben. Nincs más megoldás, mint felkutatni őt és megadni a koordinátáit a műveleti központnak. Pellner főtörzsőrmester feladata, hogy felhajózzon a Hindukuson – ami (nem tévedés) egy sötét, lassan hömpölygő folyó. Csak Stefan Dorsch kíséri el, aki a járőrhajót kormányozza…Wolfram Lotz hangjátéka alapján

    Szereplők: Fekete Ernő, Fekete Ádám, Kövesi Zsombor, Rohonyi Barnabás, Samudovszky Adrián

    Rendezőasszisztens: Gerstmár Anna

    Zene: Weil András

    Dramaturg: Komán Attila

    Látvány: Juhász Nóra

    Rendező: Dohy Balázs

    Jegyek még kaphatók:https://atrium.jegy.hu/…/a-nevetseges-sotetseg-wolfram…

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram