Sokat változott az időben, hogy mit jelent számomra ez a darab. A felkészülés éve tele volt szorongással: megél-e egy ilyen, puritán zenés játék a hatalmas Vígszínházban? A premiert az emeleti világosító fülkében izgultam végig. Aztán futottam, hogy leérjek a földszintre, mielőtt elnémul a nézőtér. Leértem. És még vagy húsz percig toporogtam szerzőtársaimmal az ügyelőpultnál, míg végül a színészek betereltek a színpadra. Felülmúlhatatlan érzés volt. Angyal szállt el A padlás fölött. És azóta is itt kering

A színház épp kutyaszorítóba került, nem kaptunk meg egy aktuális dotációt, a díszlet csupa korábban használt bútorból, kacatból állt, s így tökéletes, de Fehér Miklós díszlettervezőnek esélye sem volt, hogy bármi mást is kigondoljon. Neki is – akárcsak Jánoskúti Mártának a jelmezekre – fillérek jutottak. A zenét is egyedül játszottam fel, zenészekre sem jutott pénz. Egészen más okból, az előttünk készülő darab csúszása miatt a nagyszínpad helyett a Házi Színpadon kellett próbálni, néhány léc és vásznak jelezték a díszleteket, a színészeknek vigyázniuk kellett, hova lépnek, nehogy még baleset is legyen. Minden előjel erősen billegett. A premier éjszakáján Dusán, Horváth Péter és én – a szerzők – megköszöntük Marton munkáját, s ő azt mondta, »gyerekek, ez egy emlékezetes nap, ez a darab egy kincs«. De azt nem hinném, hogy bármelyikünk is gondolta volna, hogy a Víg több, mint egymillió jegyet ad majd el, és lesz egy 999. A padlás előadás. Nagyon rossz, hogy Marton László ezt már nem láthatja

Rengeteg személyes emlék, barátság köt A padláshoz, hiszen végigkísérte a pályámat. A lányom ezen a darabon nőtt fel, az első előadások egyikén is ott ült a nézőtéren, és amikor színpadra léptem felkiáltott: Ott van Anyukám! A mellette ülő nézők egyike kedvesen beszédbe elegyedett vele: engem is így hívnak. Mire a lányom nagy szemekkel megkérdezte tőle: Tényleg, téged is Süninek hívnak? Azóta persze már az unokáim is többször látták A padlást, de ismerek olyan óvónőt, aki minden csoportját elhozza a darabra, amikor már elég nagyok a gyerekek. Mamóka szerepével kapcsolatban pedig talán az a legkedvesebb emlékem, amikor egy kisfiú az előadás után virágot hozott nekem, hogy megvigasztaljon azért, mert nincsenek unokáim.