gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    A padlás – Meglepetés közvetítéssel készül a Jászai Mari Színház gyereknapra

    2020. május 26., kedd 07:30

    Május 31-én, vasárnap 10 órától és 17 órától A padlás című musicalt vetíti majd a tatabányai színház. A félig mese – félig musicalt 9-99 éves korig most együtt nézheti az egész család.

    Figyelem! A Jászai Mari Színház előadásai csak ezekben az időpontokban elérhetőek, 30-40 perces ráhagyással a később bekapcsolódók kedvéért, de sajnos ennél tovább jogi okokból nem áll módjukban közzétenni őket.

    Az előadást IDE kattintva nézhetik majd meg.

    Fotó: Jászai Mari Színház

    A musicalben mások mellett Dévai Balázs, Erdélyi Timea, Egri Márta, Kardos Róbert, Juhász Levente, Szabó Emília, Mihály Csaba, Megyeri Zoltán, Végh Péter, Honti György, Maróti Attila lép színre.

    Az előadást Harangi Mária rendezte, koreográfiáját Bóbis László jegyzi.

    Egy a fontos: a szellemeket csak az láthatja, akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyermekeké.

    „…Szuperintelligens számítógép, körözött betörő, időzített bomba, rádiójelek fényév távolságra, és persze holdfény, pókháló… Egy ócska padlás, csak olyan, mint százezer másik, iszonyú piszok van… És mégis: ez az a hely, ahol kelet és nyugat összeér, ahol a fény a sötéttel összefér, ahol minden szellem látható, és minden szólam hallható, ahol nem fáznak a csillagok, s ahol emlékünk majd élni fog.

    A hely, ahová tartozunk, s ahol néha másról álmodunk. Így hiszi a négy elfelejtett mesehős, s itt várják be a Révészt, aki átsegíti őket oda, ahol ők élnek: az örökre szépek. S persze eközben az is kiderül, miért jó embernek lenni, a földön élni – szeretni, vágyódni, gondoskodni valakiről, szilvásgombócot enni vagy épp csak az unokák miatt zsörtölődni…”

    A padlás Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicalje. Az ősbemutatójára 1988. január 27-én került sor a Vígszínházban, Marton László rendezésében.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram