Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én Budapesten: apja, az Operaház híres baritonistája, Ódry Lehel balett-táncosnő feleségével négy fiúgyermeket nevelt.
Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én Budapesten: apja, az Operaház híres baritonistája, Ódry Lehel balett-táncosnő feleségével négy fiúgyermeket nevelt. A másodszülött Árpád 1898-ban kapta meg a diplomáját a Színiakadémián, s ezután vidéki évek következtek: Kolozsvárott, Debrecenben Kassán és Temesváron játszott.
1904-ben szerződött a budapesti Vígszínházhoz, amelynek játékstílusába nem sikerült beilleszkednie. Végül levélben ajánlotta fel tehetségét Somló Sándornak, a Nemzeti Színház igazgatójának, így lett a következő évben az ország első társulatának tagja, 1912-től rendezője, 1923-tól örökös tagja, 1931-1935 között az intézmény főrendezője.
1920-1922 között a ő volt a Budapesti Színész Szövetség alelnöke, 1925-től elnöke. 1929-ben lett a Színiakadémia tanára, 1930-tól igazgatója, 1917-ben a Fészek művészklub igazgatójaként működött. Tagja volt a Kisfaludy Társaság Shakespeare-bizottságának, 1929-től a Magyar Rádiónál dramaturgi és főrendezői feladatokat látott el. Színészként elsősorban tragikus szerepeket osztottak rá, III. Richárd-alakításáért 1928-ban Greguss-díjat kapott.
Legnagyobb sikereit Shakespeare és Ibsen hőseiként aratta: Lorenzo (Shakespeare: A velencei kalmár), Mercutio (Rómeó és Júlia), Laertes (Hamlet), Prospero (A vihar), III. Richárd, Rank doktor (Ibsen: Nóra), Rosmer (Rosmersholm), Löfborg (Hedda Gabler) Solness (Solness építőmester). 1912-től haláláig negyvenöt darabot rendezett a Nemzeti Színházban, többek között Schiller, Strindberg, Ibsen, és Shaw-drámákat.
A Nyugat kritikusa, Schöpflin Aladár 1930-ban “csaknem egyetlen jelenség”-ként jellemzi: “Színész-tehetségekben elég gazdag korunkban Ódry magábanálló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása. A par excellence intellektus-színész. Megérző ösztönei tiszták és érintetlenek, de ő nem bízza magát rájuk, a tudat szigorú fegyelme alatt tartja őket. A mi színészeink túlnyomó többsége ennek fordítottját csinálja, az ösztönre támaszkodik és az ész tudatos fegyelme csak homályosan ellenőrzi munkájukat. A nyers ösztönnek ez az uralma majd minden színészünknél egyenetlenségre vezet; ritka nálunk a logikusan átgondolt és formailag pontosan felépített alakítás.”
Eredeti beszédhibáját nem kis nehézségek árán küzdötte le, utána a tökéletességig fejlesztett beszédkultúrájával tűnt ki, s tanárként is a tiszta, kulturált beszédstílus átadásán fáradozott.
Az első színészek egyike volt, aki a klasszikus szerepeket is realisztikusan, pátosz nélkül adta. 1918-ban egy kritika így ír Ódry versszavalásáról: “Eggyé válni a verssel, hogy az úgy jöjjön ki belőle, mint a hegedűből a melódia, mintha spontán, most szemünk előtt készülő valami volna, mintha a költő szava közvetlenül hatna keresztül az előadón, a hang, a beszéd kifejező képességét odáig fokozni, hogy a vers minden árnyalata, minden titka benne legyen a kifejezésben s az egész mégis egységes, zárt legyen, elhatárolt az egész többi világtól -, ez a nagy feladata annak, aki versek szavalására vállalkozik. Ódry mestere ennek a művészetnek, a legkiválóbb, akit magyarul hallottunk. Hatalmas szellemi munka, amit szavaló estélyével végzett. Hosszú és bensőséges tanulmány előzte meg előadását, elmélyedés a modern magyar költészetbe, az egyes költők hangjába és egyéniségébe, az előadandó művek kiválogatása és kipróbálása.”
Jóvágású, szép szál férfi volt, aki szép bariton hangjával elsősorban a hölgyközönséget bűvölte el. Ő maga is nagy hódolója volt a női nemnek, megnősülni azonban nem volt hajlandó.
A gyengébb nem egyetlen képviselőjéhez ragaszkodott csak: házasságon kívül született leányához, akiről élete végéig gondoskodott, és javait is rá hagyta. Ígéretes karrierjét különféle betegségek szakították meg. 1906-ban a szemévek voltak problémák, majd a gégéje gyulladt be, végül tüdőbaj támadta meg, amit aztán Egyiptomban kezeltetett. Ettől kezdve vigyázott magára, odafigyelt az egészséges életmódra, több időt szakított a sportolásra.
Szeretett utazgatni, a nyarakat a Tátrában vagy a Balatonnál töltötte, túrázott, úszott. A felfokozott életritmus azonban így is az egészsége rovására ment, élete utolsó szakaszában már rendszeres orvosi megfigyelés alatt állt. Szívrohamban hunyt el 1937. április 5-én. Az ő nevét viseli az a művészotthon, ahol idős művészek töltik napjaikat, 2020-as megszüntetéséig pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem színpada is Ódry Színpadként híresült el.
Forrás: Wikipédia, OSZMI, MTI