A pécsi színház vezetése megalapította a Balikó Tamás nívódíjat

A Pécsi Nemzeti Színház vezetése megalapította a Balikó Tamás nívódíjat. Ezt a művész születésnapján, az augusztus 24-i évadnyitó társulati ülésen jelentette be Lipics Zsolt igazgató.

A díjat évente adják át a társulat legkiemelkedőbb művészi teljesítményét nyújtó művészének.

“Balikó Tamás pályakezdő és ismert színészként, de 1993-2011 között a színház igazgatójaként is a Pécsi Nemzeti Színház hírnevéért fáradozott. A társulatba vetett hite, magával ragadó lelkesedése, minőségre törekvő művészi elhivatottsága példaértékű. A díjjal emléke előtt adózunk!” – közölte a teátrum.

Balikó Tamás 1958-ban született Miskolcon. Színházigazgató, színész, rendező. 1981-ben diplomázott a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán, 1990-ben a rendező szakán, 2000-ben pedig DLA-fokozatot szerzett.

Még főiskolásként rendezte a Teljes napfogyatkozás-t Balkay Gézával és a főiskolás Kaszás Gergővel. 1991-ben színházi vállalkozásba kezdett Cserhalmi Györggyel Labdatér Teátrum néven.

1993-tól 2011-ig a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. Közben, Jordán Tamás főigazgató mellett, a Nemzeti Színház művészeti tanácsadójaként dolgozott. Rendezett is a Nemzetiben, két különösen emlékezetes munkája A Senák ősbemutatója és a Tizenkét dühös ember című előadás volt. Utolsó nagy sikerű rendezését, A kripli-t, Győrben mutatták be.