KulisszaJózsef Attila SzínházHerczeg TamásSZFECrespo RodrigoHorgas PéterRadnai Márk
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 21., csütörtök

    A Régimódi történet is színre kerül Szolnokon – 5 nagyszínpadi bemutatót tartanak

    2020. június 14., vasárnap 15:49

    Öt nagyszínpadi bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a 2020/2021-es évadban – közölte pénteken a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott évadzáró társulati ülésen a színház igazgatója.

    Balázs Péter elmondta: szeptemberben mutatják be Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi Kaviár és lencse című komédiáját Málnay Levente rendezésében. Vérbő és temperamentumos olasz vígjátékról van szó, a szélhámosságot művészi szinten művelő Papagatto szerepében Mihályi Győzővel – tette hozzá.

    Szörényi Levente, Bródy János, Sarkadi Imre és Ivánka Csaba Kőmíves Kelemen című rockballadája októberben kerül műsorra, a darabot Radó Denise rendezi. A Szigligeti Színház társulata ezzel az előadással emlékezik a trianoni békediktátum századik évfordulójára.

    Balázs Péter

    December elején Szabó Magda Régimódi történet című művét mutatják be Csiszár Imre rendezésében. Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István Egy csók és más semmi című zenés vígjátékát, Molnár László rendezését februárban láthatja a közönség. A szezon utolsó bemutatója március végén a nagyszínpadon Herczeg Ferenc Déryné, ifjasszony című színjátéka lesz, amelyet Balázs Péter rendez. 

    A Szín-Mű-Helyben októberben tartják két egyfelvonásos vígjáték – Zilahy Lajos A házasságszédelgő és Anton Csehov Leánykérés című darabja – premierjét Eperjes Károly rendezésében. Jövőre Hunyady Sándor Bakaruhában című művét is bemutatják a Szín-Mű-Helyben.    

    Balázs Péter elmondta: a bérleteket augusztus elejétől árulják a tavalyi áron. 

    Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) az évadzárón elmondta: a színház költségvetése stabil, bérfejlesztésre is lehetőség nyílik. Szólt arról, hogy a színház épületében folyamatosak a munkálatok, amelyek idején a társulat továbbra is az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartja előadásait. 

    - Színházi pillanatok az Instagramon -