Megtartották Benoit Solès A kódfejtő c. darabjának premierjét Horváth Patrícia rendezésében a 6SZIN Teátrumban. Az előadásban Mickael Rosst, Arnold Murray-t és Hugh Alexandert játszó Száraz Dénessel beszélgetett tartalmi partnerünk rejtőzködésről, hópárducokról, barlangjukból nehezen kirángatható személyiségekről, az autizmus sajátos világáról, és arról, hogy önmagunk számára mindig saját magunk rejti a legnagyobb és leginkább megfejtendő kódot… Csatádi Gábor kérdezte.
A rejtegetésről, rejtőzködésről mi jut elsőként az eszedbe?
Egy olyan állat, amelyet pont azért nehéz megtalálni, mert rejtőzködik. Mondjuk, a hópárduc.
Rád milyen hatással van a rejtőzködés? Izgalomba hoz, dühít, motivál, frusztrál?
Képes frusztrálni, mert a rejtőzködés nekem is alaptulajdonságom, ugyanis eléggé visszahúzódó vagyok. Ezért aztán lehet, hogy a rejtőzködésről én, saját magam jutok eszembe. Nehéz engem kihúzni a magam alkotta barlangból.
Akkor, ha jól értelek, A kódfejtő “kapóra jött”, hisz ebben a darabban egy olyan főszereplővel találod szemben magad, aki maga is rejtőzködik, nem?
Alan Turing tipikus rejtőzködő. Enyhén autista. Azt hiszem, hogy csak mi gondoljuk és látjuk úgy ezeket az embereket, hogy rejtőzködők, mert nem a mi “normáink” szerint élnek. Közben pedig neki, nekik ez a természetes. Ez a darab sok egyéb mellett azért is jó, mert felmutat valami mást, ami számunkra egyáltalán nem a megszokott. Örülök, hogy olyan karaktereket játszhatom benne – Mickael Ross/Arnold Murray/Hugh Alexander -, akiket ki is billent Turing a “megszokottságaikból”. Hugh Alexander Nagy Britannia sakkbajnoka – de nem zseni. Nem tudja megfejteni az Enigmát, és amikor minden kötél szakad, akkor meg kell keresnie ezt a bogaras Turingot, és meg kell kérnie, hogy törje fel a kódot. Nem könnyű egy olyan emberrel együtt dolgozni, akit ki kell húzni a barlangjából, de nincs más lehetősége Hugh-nak.
Most neked, aki szeretsz a háttérben meghúzódni, Hugh Alexanderként kell valakit előcsalogatnod…
…és ez jó! Ez a Hugh egy extrovertált sakkbajnok, aki azt mondja Turingnak, hogy “Te csak azért leszel ott, hogy elszórakoztassál engem!” – aztán eltelik két év, és még mindig nem történik semmi az Enigmával. Arnold Murray egy utcagyerek, aki kihasználja Turingot, mert Turing homoszexuális. Murray pedig selyemfiú. Egy sikátorban felszedi Turingot, kihasználja, irányítja, ő diktálja a feltételeket Turingnak. Kihasználja Alan jóhiszeműségét. Az autisták világában nincs benne, hogy valaki másnak rosszat okozzanak csak azért, hogy nekik jó legyen. Mick Ross nyomozó, akit megbíznak, hogy derítse ki, Turing voltaképpen mit is csinál, ki is valójában? Talán szovjet kém? Aztán később nagyon jó barátja lesz Alen Turingnak, őszintén megszereti. Három, jól megírt karakter, mindegyiknek alakul, fejlődik a Turinghoz való viszonya, tehát nem csupán arról van szó, hogy ez a három karakter csak azért létezik, hogy Alan Turing karakterét tovább árnyalhassa a játékával. Nem, itt Alan Turinggal együtt négy egyforma súlyú szereplővel van dolgunk. Marhára izgalmas feladat: lemegy egy három perces jelenet, és a következőben már rögtön vissza kell jönnöd egy teljesen másik karakterként.
…és nem kevéssé színészt próbáló…
Kérdeztem is Kornélt (Simon – a szerk.), hogy milyen számára ezt a Turingot próbálni, és azt mondta, hogy fura módon nem nehéz, mert csak a benne ott szunnyadó autistát kell szóhoz juttatnia.
Az autizmus kapcsán már utaltál rá: az autizmuson keresztül megmutatható az előadásban az is, hogy lehet élni máshogy, másként is…
Egy autista ember számára más a természetes. És hogy bár ez más, de nem abnormális. Neki ez a más az igaza. Azt gondolom, hogy ebben, mint sok más dologban is, az emberiség még ugyanolyan gyerekcipőben jár akár a középkorban. Mert ugyanúgy nem fogadjuk el a másikat, ugyanúgy nem tudunk a másik bőrébe bújni. Pont úgy, ahogy a középkorban nem értették meg, üldözték a “boszorkányokat”, pedig csupán mások voltak.
…és a bolondokat.
…és mindenkit, aki egy kicsit is másként gondolkodott, mint az átlag. Csak ott, akkor a középkorban ez legalább nyílt és egyenes volt: kimondták és meg is csinálták! Az legalább egyértelmű volt. Most meg mindent leöntünk a “szabadság mázával”, ami a maga valójában igazából nem valódi, nem igazi szabadság. E szabadságnak a legnagyobb baja, hogy hiányzik belőle az őszinteség. El van fedve minden mással. Kutatjuk az űrt, van mesterséges intelligenciánk, az emberi minőségünk dolgában, a másik másként való elfogadásában pedig nem tudunk előre lépni.
Lehet, hogy A kódfejtőben nem is matematikai feladványokat fejtünk meg, hanem egy ember személyiségét?
Igen! Mert az, hogy én tudósként elmondom, hogy mi az az Enigma, hogy hány rotort kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy feltörjünk egy kódot, az szerintem mellékes dolog. Tudjuk, hogy a németek mire használták az Enigmát, ahogy azt is, hogy az angolok feltörték, és azért nyerték meg a háborút. Ám sokkal fontosabb az, amiről eddig beszéltünk. Nagyon nehéz szöveg, hisz megérteni, hogyan működik az Enigma, az már eleve megterhelő egy nem műszaki végzetségű színésznek. Pedig értened kell, hogy el tudd magyarázni később, mi hogyan is működik. Ehhez ezt nagyon sokat, sokszor kell elpróbálni. Horváth Patríciával jó dolgozni: igazi “színészdarabot” csinálunk, mert ránk bízza, hogy egy-egy karakter szerintünk milyen is, hogy épp a konkrét karakter szerintünk hogyan is nézzen ki. Azt gondoljuk, hogy könnyű olyan embert játszani, akiben nem él a vágy, hogy bárki, bármi ellen álarcot viseljen. Hogy ne legyen benne a füllentés, az álcázás, a hazugság a “kódrendszerében”. Van egy rész a darabban, amikor azt gondolja, hogy ezt “így szokták”. És azt hiszi, hogy hazudnia “kell”, de látszik, hogy ez nála mégsem működik. Baromi érdekes ezt így ábrázolni, megmutatni.
Milyen a te karaktereidnek találkozni valakivel, aki nem tud hazudni?
Mindhárom karakter másként viszonyul Alan Turinghoz. A nyomozó, aki a legszimpatikusabb közülük, nem is érti, hogy kivel-mivel áll szemben. Aztán végül megérti, és felnéz rá, “a legnagyobb élmény az életemben, hogy magát megismerhettem” – mondja Turingnak. Az a legjobb talán, hogy három karakteren keresztül mutathatom meg azt, hogy az emberek hogyan is gondolkodnak minderről.