Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Rektori Konferencia elnöke: „Szerencsésnek tartottuk volna, ha a kuratóriumban az SZFE jelöltjei is helyet kapnak”

    2021. február 15., hétfő 08:13

    „Az SZFE-n kívül más intézményeknél nem lát problémát az egyetemi modellváltás megvalósításával, de az ELTE nem akar változtatni a jelenlegi fenntartói struktúrán” – mondja Borhy László, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, az ELTE rektora a Magyar Narancsnak.

    Szeptemberben a cseh, a német, a lengyel, a szlovén és az osztrák rektori konferencia felhívást intézett a magyar kormányhoz, sürgetve, hogy állítsák vissza az SZFE autonómiáját. A kérdésre, az MRK miért nem csatlakozott a kezdeményezéshez, Borhy László elmondta: „Ezen országok rektori konferenciáitól rendszeresen kapunk felhívásokat, az MRK-nak azonban minden hazai felsőoktatási intézmény a tagja; funkciónkból fakadóan az SZFE esetében a felek között megrekedt tárgyalásokban próbáltunk közvetítői szerepet vállalni, egészen addig, amíg egy cseppnyi reményt is láttunk a megoldás felé történő elmozdulásra. Nyolc tárgyalási körben, különböző felállásokban találkoztunk a hallgatói önkormányzat vezetőjével, az SZFE akkor már lemondott, de felmondási idejét töltő vezetésével, a kuratórium tagjaival és elnökével. Sajnos nem sikerült mindhárom oldalt egyben, egy asztalhoz leültetni.”

    Borhy szerint nehéz belátni a meglévő feszültségek mögé: „Bizonyos felmérésekből kiderült, hogy az SZFE hallgatói nem elsősorban a modellváltás tényét utasították el, hanem a kuratórium összetételét nem tartották elfogadhatónak. Ilyen típusú személyi problémákat külső szemlélőként nehéz kezelni. (…) Azt láttuk, hogy jelentősen könnyítette volna a helyzetet, csökkentette volna a feszültségeket, ha a kuratóriumot, illetve a fenntartó alapítvány felügyelőbizottságát kibővítették volna az SZFE által javasolt tagokkal. Ha ez a kérésünk teljesül, talán létrejöhetett volna egy érdemi tárgyalási helyzet.”

    Az SZFE akkori legitim vezetése egyértelműen ellenezte az erőltetett modellváltást. Arról szólva, nem az lett volna a feladatuk ebben a helyzetben, hogy az egyik tagszervezetük véleménye mögé állnak, azt felelte: „Az MRK-nak az állami tagozat mellett van egy magánintézményi tagozata, amelyhez a modellváltás útjára lépő intézmények csatlakoztak. Ezek az egyetemek üdvözölték a modellváltási folyamatot, sehol nem merültek fel olyan aggályok, mint az SZFE-n. A többi modellváltó intézmény véleményét is figyelembe kellett vennünk az állásfoglalásaink kialakításakor azzal együtt, hogy valóban szerencsésnek tartottuk volna, ha a kuratóriumban az SZFE jelöltjei is helyet kapnak. Ennek az MRK közleményében hangot is adtunk.”

    Azt is elárulta, hogy látja az SZFE jövőjét, lehet-e ekkora belső feszültségekkel működtetni egy egyetemet: „Ezeken a feszültségeken akkor lehet túllépni, ha az egyetemnek végre lesz újra szenátusa, lesz a szenátus által megválasztott és a kuratórium által jóváhagyott rektora. A konszolidáció irányába tett fontos első lépés lenne a törvényes állapot helyreállítása.”

    A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
    Magyar Narancs 2021.02.11 – 8,9,10. oldal

    Fotó: Vörös Tamás / Elte online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram