gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 4., szerda
    banner_bigBanner3

    A Shrek, a musical is jön a József Attila Színház új évadában

    2024. április 17., szerda 10:35

    Hét bemutatót tervez a jövő szezonban a József Attila Színház: elsőként a Luxemburg grófja című operettet tűzik műsorra, majd A lovakat lelövik, ugye? – show című produkciót, a Három férfi és egy mózeskosár című vígjátékot és a Shrek, a musicalt is láthatja a közönség.

    Nemcsák Károly igazgató a színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján először Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, a társulat örökös tagját köszöntötte 90. születésnapja alkalmából. Elmondta: a művészt a társulat nevében este a Nemzeti Színházban köszöntötték, majd szombaton a József Attila Színházban is születésnapi gálaműsort rendeznek tiszteletére. 

    A következő évadban Szente Vajk, Bagó Bertalan, Balázs Zoltán, Lengyel Ferenc és Hargitai Iván is rendezni fog. A színházhoz szerződik Horváth Barnabás és Kucskár Kamilla, a Kaposvári Egyetem végzős színészhallgatója, továbbá új tagjuk lesz Szabó Emília színművész is.

     2025. április 11-én lesz a színház névadója, József Attila születésének 120. évfordulója, tiszteletére Csókol Attila címmel drámapályázatot írnak ki, amelyre műfaji meghatározás nélkül várják a pályamunkákat. A nyertes pályázatot felolvasószínházi formában mutatják be jövőre, április 11-én. Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője kiemelte: a nívós szórakoztatás mellett olyan darabokat is elővesznek, amelyek párbeszédet folytatnak a közönséggel, társadalmi problémákat vetnek fel. 

    A jövő évad bemutatói között lesz a Flamenco – Vérnász című előadás, a Mikve című színmű és Az ötödik pecsét című dráma is.

    Szente Vajk rendező elmondta: még az idei évadban elkezdik próbálni Lehár Ferenc Luxemburg grófja című művét, amelynek bemutatója szeptember végén lesz. A eredeti darabot több mint száz éve írták, német nyelven, ebből készült az új változat új szöveggel, azonban a zene, a történet, a jelenetek, a szereplők ugyanazok, a műfaj operett marad. A Párizsban játszódó történetet impresszionista művészek ihlette jelmezekben és díszletekben láthatja a közönség. A főbb szerepeket Fila Balázs, Fekete Gábor, Horváth Csenge, Blazsovszky Ákos és Tóth Angelika alakítja, a premiert szeptember 28-án tartják.

    A rendező elmondta: színpadra állítja a Shrek, a musicalt is, amelyre a felkészülés már elindult, a próbákat egy év múlva kezdik el. 

    A DreamWorks filmje és William Steig könyve alapján készült produkcióban Shrek szerepét Ember Márk és Zöld Csaba, Fionát Tóth Angelika és Horváth Csenge alakítja, a Szamár szerepében Veréb Tamás és Blazsovszky Ákos, Farquaad nagyúrként Fekete Gábor és Fila Balázs látható. A premiert 2025 nyarára tervezik.

    Bagó Bertalan rendezésében a Három férfi és egy mózeskosár című vígjáték lesz látható. A rendező kiemelte: egy színházat az minősít, hogy a könnyű műfajnak nevezett darabokat milyen színvonalon játsszák el. A Coline Serreau filmforgatókönyvéből Samuel Tasinaje által színpadra alkalmazott darabban többek között Lukács Dániel, Fekete Gábor, Lábodi Ádám, Quintus Konrád és Chajnóczki Balázs játszik. A bemutatót 2025. február 15-re tervezik.

    Lengyel Ferenc, aki Az ötödik pecsét című művet rendezi, kiemelte: ahogyan Fábri Zoltán filmje, Sánta Ferenc regényéből készül a színpadi változat is, amelyet ő maga ír. 

    A darabban, amelyet a tervek szerint 2025. április 12-én mutatnak be, a főbb szerepekben Fila Balázs, Chajnóczki Balázs, Quintus Konrád, Horváth Sebestyén Sándor és Zöld Csaba látható.

    Balázs Zoltán, aki Hadar Galron Mikve című színművét állítja színpadra, kiemelte: intim kamaradarabról van szó, amelyet a stúdiószínpadon mutatnak be. Az előadásban Szabó Gabi, Kónya Merlin Renáta, Fehér Anna és Pikali Gerda játszik, a premiert 2025. április 25-re tervezik. Hargitai Iván elmondta: rendezésében viszik színre Lorca Vérnász című darabját, amelyet a nagyszínpadon, de stúdiókörülmények között mutatnak be Gyulai Júlia koreográfiájával. Az interaktív előadás címe: Flamenco – Vérnász. 

    A főbb szerepekben Molnár Zsuzsanna, Fehér Anna, Pikali Gerda, Kónya Merlin Renáta, Lukács Dániel és Fekete Gábor látható. A bemutató a tervek szerint október 3-án lesz.

    Hargitai Iván állítja színpadra a Lovakat lelövik, ugye? című Horace McCoy-regényt is dramatikus valóságshow formájában, december 7-i premierrel. A történet interaktív show-ként lesz látható, a színpadot tévéstúdióként fogják kezelni, a darabot A Lovakat lelövik ugye? – show címmel tűzik műsorra – mondta el a rendező. A főbb szerepeket Fila Balázs és Pikali Gerda alakítja.

    Fotó: Kállai-Tóth Anett

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram