Az A című Staféta nyertes előadás ősbemutatóját tartják november 26-27-én a MU Színházban. Laboda Kornél rendezővel és Dékány Barnabás társrendezővel Znajkay Zsófia A című színdarabjáról, a főszereplő Albertről és a társrendezésről beszélgetett Bordás Katinka.

Eddig azt figyelhettük meg, hogy Znajkay Zsófia rendezi meg a saját színdarabjait (Az ölében én, Rendezői változat), most viszont nem ez történt. Hogy alakult, hogy odaadta neked az A c. darabot?

Laboda Kornél: Az előző színdarabjait sem akarta kifejezetten ő megrendezni, csak aztán valahogy így alakult mindkét esetben. Az ölében én-nél én biztattam, hogy rendezze meg ő, neki ez volt élete első rendezése és szerintem szuperül csinálta. A rendezői változatnál már nem emlékszem, hogy lett az, hogy ismét ő rendezi. Most viszont elköltözött egy távoli szigetre, szóval az A esetében már esély sem volt arra, hogy ő legyen a rendező. Mi egyébként nagyon közeli viszonyban vagyunk Znajkával, ott voltam az első két darabjának a születésénél, ennek a harmadiknak az írási folyamatát is tulajdonképpen végigkövettem. Az első két előadásban színészként játszottam. Znajka úgy tekint erre a három darabra, mint egy trilógiára, és azt éreztem, nem szeretnék kimaradni ebből a harmadikból sem, szóval nem volt más választásom, mint hogy megrendezzem. A személyes ismeretség miatt van valamiféle „autentikusságom” olyan értelemben, hogy ismerem a háttértörténeteit, és talán egy ősbemutatónál ez előnyös lehet. Persze nem feltétlenül szükségszerű. Znajka annak is örülne, ha olyasvalaki foglalkozna a darabjával, aki őt nem ismeri személyesen, kíváncsi lenne rá, hogy mi olvasható ki úgy belőle. Talán legközelebb ez is megvalósul.

Hogy alakult, hogy társrendezőként csatlakoztál a produkcióhoz?

Dékány Barnabás: Eredetileg színészként vettem volna részt ebben az előadásban, végül Kornél felkért maga mellé rendezőnek, hogy inkább így segítsek a folyamatban, aminek nagyon örültem, mert mostanában foglalkoztat a rendezés. Znajkával dolgoztunk már együtt, de kevésbé ismerem, mint Kornél. Ettől függetlenül első olvasásra megszerettem a darabot.

Mi fogott meg a darabban?

Dékány Barnabás: Elsősorban Albert, a főszereplő, egy tízéves lány, akinek ez a vezetékneve, és ugyan ez így nincs kimondva, de érzékelhetően rajta van az autista spektrumon. Znajka darabja átélhető helyről mutat meg egy bonyolult és sokak számára idegen észjárást, és egy olyan érzelmi bázist, emberi működést, amivel azonosulni lehet. Én azokat a műveket szeretem, amik hatnak rám, a saját szervezetemen tudom lemérni, hogy mi mennyire működik. Régen éreztem azt, hogy egy szöveg ilyen erősen elkapja a szívemet, és közben ennyi gondolatot beindít. Ennek sok oka van: a helyzetek, a szereplők, az ötletek, a fantáziavilág.

Milyen együtt rendezni?

Dékány Barnabás: Organikusan szerveződött a dolog, de tiszteletben tartjuk, hogy Kornél nyerte meg a Staféta pályázatot. Én a próbafolyamat első felében vettem aktívan részt, abban a fázisban, amikor igyekeztünk megtalálni a szereplők, helyzetek igazságát és működését. Miután lerendelkeztük a darabot, hátrébb léptem. Most Kornéllal fejlesztik tovább a jeleneteket. Összpróbákra benézek, de az észrevételeimet, ötleteimet már csak neki mondom, a hajót ő kormányozza révbe.

Laboda Kornél: Fontos megemlíteni, hogy ez (is) egy Covid által sújtott produkció: eredetileg tavaly mutattuk volna be, és amikor idén nekikezdtünk volna próbálni, nem éreztem magamban annyi erőt, hogy egyedül végig tudjam csinálni, mert fejben nem ott voltam már, ahol egy évvel ezelőtt, közben máshova került a fókusz az életemben. Ezért kértem fel Barnabást, hogy csináljuk közösen az A-t. Valóban organikusan alakult a folyamat, Barnabás vitte az elejét, a motor berúgását, a jelenetek felrakását, a színészek irányba tételét. Én ekkor inkább dramaturgi minőségemben voltam jelen. Ebben a második fázisban én vagyok ott, és viszem tovább azokat a jeleneteket, amiket Barnabás feltett, vagy együtt feltettünk. Az utolsó héten ismét közösen dolgozunk majd. 

Dékány Barnabás: Egy főpróbahét folyamatos problémaelhárítás, mondtam Kornélnak, hogy abban is szívesen részt veszek, mert valamiért különösen élvezem.

Miről szól az előadás, és ki a címszereplő A?

Laboda Kornél: A nem címszereplő, hanem egy betű. Az első betű az abc-ben. Ezzel kezdődik az iskolai karrierünk. Valamint ez a történet középpontjában álló 10 év körüli lány nevének a kezdőbetűje. Albert egy elég nehéz sorsú kislány, a családja éppen darabokra hullik, de nem ez áll a dráma fókuszában. Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, akkor Albert kálváriájáról szól ez a történet. Egy nagyon érzékeny és gazdag fantáziavilággal megáldott emberről, akit nem tud befogadni, tolerálni egy ilyen szigorú rendszer, mint az iskola. A 90-es évek Magyarországán játszódik a darab, de nem hiszem, hogy olyan hatalmas változás történt volna azóta pozitív irányban. Erőteljesen megjelenik tehát a darabban egy intézménykritika, de megint csak nem ez áll egyedül a fókuszban. Szól ez a történet valamelyest az autizmusról is, de szintén nem ez a központi téma, mert még csak el sem hangzik ez a szó az előadásban. Van egy pedofil szál is a történetben, de megint csak nem erről szól a darab. Sokfókuszú, több olyan súlyos téma van benne, amikkel külön-külön előadásokban lehetne foglalkozni. Ráadásul egy sci-fi sztorit futtat mellékszálként, ugyanis a kislány fejében űrlények élnek. Tehát válaszolva a kérdésedre, hogy miről szól ez a darab: mindezekről egyben, és még ennél is többről, az emberi létezés alapvető bizonytalanságáról, az életünk közegéül és alapanyagául szolgáló nagy semmiről, amiről nem szeretünk tudomást venni. Ami fantasztikus benne, hogy nem széttartó, hanem fókuszált, sűrű szövetű, ahogy Znajka előző darabjai is, de ez a legsűrűbb, legpolifónikusabb, legbonyolultabb szerkezetű, és rendezésileg ez elég sok kihívást jelent.

Dékány Barnabás: Ez a sokszínűség a nehézsége és egyben a szépsége a darabnak. Nagyon sok hangulat keveréke alkot egy reális, irreális, humoros és hátborzongató szövetet. És mindennek ellenére az az érdekes, hogy mégis van egy egységes, speciális világa.

Mesélnétek az űrlényekről?

Dékány Barnabás: Az űrlények Albert különleges és egyedi fantáziájában léteznek. Ottlik Jikkával, az előadás jelmeztervezőjével hosszan beszélgettünk arról, hogy vajon hogy néznek ki ezek a figurák. Arra jutottunk, hogy valószínűleg 80-as évekbeli sci-fi filmek VHS felvételei adnak számára inspirációt, és mivel Albert vizuálisan gondolkodik, valószínűleg sokszor le is rajzolja őket.

Laboda Kornél: A két űrlény Albert két agyféltekéje, kétféle hozzáállás, kétféle hang a fejében. A két tanárfigurát játszó színész jeleníti meg őket. A valóságban látott figurákból képződnek meg ezek az űrlények.

Dékány Barnabás: Az előadás során időnként belelátunk Albert fejébe, amin belül két fülke található, egy pilótáé és egy másodpilótáé. Albertből sokszor hiányzik a racionalitás, az érzelmi jellegű, jobb agyféltekés működésben sokkal erősebb, az irányító funkciót is ez az oldal tölti be eleinte, aztán a képlet tovább bonyolódik. A két űrlénynek semmi köze egymáshoz, mintha két külön bolygóról jöttek volna, vagy két különböző rajzfilmből léptek volna elő. A darab egyik fő konfliktusforrását a közöttük lévő kapcsolódás hiánya adja.

Hogyan segítette a Staféta pályázat a munkátokat?

Dékány Barnabás: Figyelemfelkeltő arculata van a Stafétának, felismerhető jelentés tartozik hozzá. Amikor Stafétás előadásokat látok, azt szoktam érezni, hogy jelen van egy speciális figyelem a nézők többsége részéről. Tudják, hogy műhelymunka végeredményét fogják látni, amiben vállaltan sok keresés zajlott a próbák során.

szerző: Bordás Katinka

További információk az előadásról.