Az augusztus 23. és 29. között a Trafóban megrendezésre kerülő a Görög Befogadás – migrációs történetek tegnap és ma elnevezésű Liberty Fesztivál első napján debütál az Éneklő fiatalok című Staféta nyertes kórusszínházi előadás Kelemen Kristóf NIKÉ, szabadságunk szobra című előadásával közös est keretében. Az interjú a Böröcz Judit, Pálinkás Bence György és Szigeti Máté alkotta szerzőhármassal készült.

Hogyan született meg az előadás ötlete? 

Pálinkás Bence György: Barda Bea azzal keresett meg egy évvel ezelőtt, hogy az 50-es években Magyarországra érkező görög menekültekkel foglalkozó új produkciókat fűznének össze egy fesztivállá. Az egyik görög menekült Makrisz Agamemnon volt. Ő készített egy Éneklő fiatalok című szobrot 1953-ban a Népstadion elé. Amikor megláttam a szobrot, és utánaolvastam a történetének úgy tűnt, egyből összeáll egy színházi projekt, adja magát az előadás műfaja, témája is. A szobor története összeköti a Rákosi-korszakot a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amiben a Puskás Aréna beruházás keretében rendbe hozták a szoborparkot. 

Böröcz Judit: Elkezdtünk az ötvenes évek és a kétezertizes évek zenéivel és kultúrpolitikai megszólalásaival foglalkozni, és kerestük azt a rendező elvet, ami összeköti a stadionokat, a fiatalokat és a populáris zenét a propagandával és azt, hogy mindez hogyan ragadható meg a ma felől.

Pálinkás Bence György: Arra gondoltunk, hogy mi is kivennénk a részünket a dalgyártásból. Megénekeljük a grandiózus stadionok építését, az állami kultúrairányítás rafinált módszereit, a közösségépítést, az ellenséggyártást. Vannak a darabban kifejezetten nevetős, szatirikus részek, meg olyanok, amiktől több hét próba után is szomorú leszek, ha meghallom. 

Szigeti Máté: Például szórakoztató gondolatnak tűnt elsőre, hogy zeneszerzőként tömegdalírók köntösébe bújhatok 2021-ben, de annak felismerése, hogy ez a pozíció egyébként is mennyire jelen van a kortárs nemzeti kultúrában, már kevesebb derűre adott okot.   

Hogyan indult az együttműködésetek?

Böröcz Judit: Produkciós vezetőként dolgoztam Bencével a Magyar akácban, az idei OFF-Biennáléra társalkotókként készítettük A kis olvasztótégely című performatív hangsétánkat. A 2020-as Staféta pályázatra együtt adtuk be az Éneklő fiatalokat.

Szigeti Máté: Én Peternák Anna révén kerültem a produkcióba. Ő mutatta meg Bencének az Új magyar ének a kultúra magasságairól és mélységeiről című kantátámat, amit Balog Zoltán egy megnyitóbeszédére írtam még 2017-ben. Ez alapján úgy gondolták, hogy zeneszerzőként közreműködhetnék az előadásban. 

Pálinkás Bence György: Több évvel ezelőtt a projekt előtt hallottam Máté munkáját, és azóta ott volt a fejemben, hogy milyen szuper lenne együtt dolgozni vele valamikor.

Miért érdekes Makrisz Agamemnon Éneklő fiatalok szobra?

Böröcz Judit: Úgy érdekes, mint szemtanú vagy felület, amin keresztül sokféle dolgot lehet vizsgálni. Két rendszer felépít két ilyen hatalmas, reprezentatív épületetet mint a Népstadion és a Puskás Aréna, amik a propaganda mezején is értelmezhetőek, mindeközben ott áll ez a szobor, ami mind a kettőnek díszleteként szolgál. Minket a jelen felől érdekeltek a korábbi rendszerek és azok a mechanizmusok, amiken keresztül az ifjúságra általában nagy hatást gyakorló populáris zenén keresztül a hatalom a politikai üzeneteit közvetíti. Tulajdonképpen a kultúrpolitikával foglalkoztunk. 

Szigeti Máté: Ráadásul szerintem az is izgalmas a kétszeres életnagyságú alumínium énekesekkel kapcsolatban, hogy ez egy olyan szoborkompozíció, ami mintha folyamatosan mozgásban lenne, és ezen keresztül hozná mozgásba a köré rendeződő társadalmat is. Ez máig élénk, élő hatást kelt. Ezt a mozgalmi jelleget céloztuk meg a korábbi mozgalmi- és úttörődalok kultúrájának felidézésével, valamint olyan, a mai társadalom tagjai által énekelt dalokra történő hivatkozásokkal, amelyek egyrészről a rendszert reprezentálják, másrészt hasonló megmozdító erejük van. Minderre tovább erősít Vadas Zsófia Tamara koreográfiája is.  

Pálinkás Bence György: Minket nem egyes számok érdekeltek, hanem az, hogy bizonyos területekről mit állítanak a két korszak zenéi. Ezért inkább szétbontottuk a dalokat, és megnéztük, hogy egy-egy fogalomról, mint a összetartozás vagy az ellenség, mit énekelnek. Ezekből a szövegdarabkákból állítottunk össze újabb, saját szövegeket, és a zenék sem átvételek, hanem stílusokat és motívumokat recikláltunk. Például van egy rész, ahol azt néztük meg többszáz zeneműben, hogy hogyan nevezik meg az ellenséget, mit csinál az ő ellenségük, és mi az, amit majd ők fognak az ellenséggel csinálni.

Szigeti Máté: Az volt a kiindulópontunk, hogy megpróbáltuk azokat a szövegbeli és zenei eszközöket, szimbólumokat, kifejezéselemeket felkutatni mindkét rendszerben, amelyek kontextus nélkül is fel tudják idézni az adott  korszakot. Vannak szavak, amelyeknek hívó erejük van, tehát ha például azt mondjuk, hogy lengő gabonánk, az olyan szókapcsolat, ami rögtön az 50-es éveket juttatja eszünkbe, annak ellenére, hogy nincs konkrét idézet vagy szövegkörnyezet mellette. A szövegkompozíció egy része ilyenekből áll. 

Böröcz Judit: A 2010 és 2020 közötti zenék kapcsán meghatároztunk kritériumokat, amiknek megfelelve valami NER-pop. Ilyen például, ha állami kitüntetést kapott az énekes vagy zenekar, ha fellépett pártrendezvényen, vagy ha rajongói körében népszerűsítette a kormánypártot. Az 50-es években tudható, hogy mi az, ami állami befolyás vagy irányítás alatt volt, gyakorlatilag minden, de ma nem ilyen kendőzetlenül jelennek meg ezek a kapcsolódások.
Beszélgettünk a projekt indulásakor személyes élményekről is, olyan dalokról, amiket tinédzserkorunkban sokat énekeltünk, de nem gondolkodtunk azon, mit is énekelünk és mára a szöveg, vagy az előadó egyéb szövegei, nyilatkozatai miatt már nem érezzük ezeket közel magunkhoz, vagy éppen hogy nagyon távol állnak tőlünk. 

Az Éneklő fiatalok kórusszínházi előadás. Kik alkotják a kórust?

Szigeti Máté: Abban mindhárman egyetértettünk az elejétől fogva, hogy szeretnénk fiatalokkal dolgozni, akik úgy jelennének meg a színpadon, hogy nem egyes szerepeket játszanak, a darab legnagyobb részében nem testesítenek meg konkrét közéleti személyeket például, hanem valóban kórusként állnak fel, hol a társadalmat, hol az ideológiai rendszert képviselve, vagy akár a tömeget, amit egy hatalom eszközként használ. 

Pálinkás Bence György: A kórus a nemzet és a nép ideáját testesíti meg. Nagyon szuper énekesekkel dolgozunk együtt. Bozi Benjamin, Fehérváry Péter, Jurin Maxim, Mezei Katalin, Sokhegyi Eszter, Szilvay Máté alkotják a kórust.

Böröcz Judit: Van egy szuper kórusvezetőnk, Fehérváry Péter, aki betanítja a hattagú kórust, és ő maga is szerepel az előadásban. Az énekesek közül legtöbben a Zeneakadémiára járnak vagy jártak, van, akinek színházas múltja, jelene van, és van olyan is, aki más területen dolgozik. Különböző hátterűek az előadók, de mindenkinek van kórusban szerzett tapasztalata. A zene nagyon erős és izgalmas, visz magával. Egy külön rendszer a maga belső logikájával, utalásaival, poénjaival, ami interakcióban van a mozgással, és a szöveggel együtt lélegzik.
Nem is gondoltam, hogy hat ember hangja hangosítás nélkül így betölti a Trafó nagytermét!

Milyen forrásokból, dokumentumokból dolgoztatok?  

Böröcz Judit: Elsősorban nyilvánosan elérhető dokumentumokat használtunk: dalszövegeket, kottákat, újságcikkeket, beszédeket, tanulmányköteteket, interjúkat. Illetve mi is interjúztunk, beszélgettünk Makrisz Agamemnon lányával, Makrisz Clióval és Fokasz Nikosszal, a hazai görög közösségben meghatározó szerepű szociológussal.

Pálinkás Bence György: Tokaji András kötete fontos forrás volt, aki kvantitatív kutatást készített a 1945-1956 közötti tömegzenéről.

Szigeti Máté: Folyamatosan alakult a szövegkönyv, mert mindig új szövegforrásokat biztosított számunkra a politika alakulása, az újabb és újabb közéleti nyilatkozatok. El tudom képzelni, hogy ha három év múlva dolgoznánk ezen a projekten, akkor egészen más szövegeket dolgoznánk fel, és másképp látnánk azt, ami jelen van. Sokszor azt éreztük feladatunknak a szövegek összeválogatásánál, hogy azt, ami most történik, gravírozó mesterként bevéssük, ha nem is márványtömbbe, de zeneszínházi megfogalmazásba, így a szövegkönyv mint egy korlenyomat marad fenn.

Pálinkás Bence György: Például Demeter Szilárd egy-egy nyilatkozata három órára tud csak vezető hír lenni, de az ő döntései, a mai rendszer jellegéből és a betöltött tisztségeiből adódóan, hosszú időre meghatározhatják a magyar kultúrpolitikát. Úgy gondoltuk, érdekes elidőzni a popzenéről alkotott néhány gondolatánál, történeti kontextusba helyezni azokat, és elénekelni.

A szobrász, Makrisz Agamemnon élete is bekerül az előadásba?

Pálinkás Bence György: Igen, őt azért is akartuk megjeleníteni, mert érdekelt minket, hogy egy személyesebb nézőpont ebben a kultúrpolitikai légkörben, hogy mik lehettek valakinek a motivációi, mi az, amivel egyetért, vagy nem ért egyet adott esetben.

Böröcz Judit: Izgalmas megfigyelni, hogyan alakul egy külföldi művész pályája a Rákosi-rendszerben és a NER korában, hogyan tud valaki érvényesülni, ha kívülről jön, illetve hogyan működik a társadalmi közeg egy kívülről jövővel szemben. Felhasználtuk hosszabb ideig itt élő görög emberek visszaemlékezéseit is. Ezek valamennyire leképezik azt, hogy ők hogyan érezték magukat a magyar társadalomban. 

Hogyan segítette a munkátokat a Staféta pályázat?

Pálinkás Bence György: A Trafó és az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatása azt tette lehetővé, hogy egy kórusművet hozzunk létre, a Stafétára azért pályáztunk, hogy kórusszínház legyen belőle. A Staféta így egy léptékugrást tett lehetővé. Például a Stafétának köszönhetően tudunk együtt dolgozni a koreográfusunkkal, Vadas Zsófia Tamarával.

Böröcz Judit: A pályázatbeadás előtti napokban sokat haladtunk a koncepció kitalálásával.

Milyen további terveitek vannak az előadással?

Böröcz Judit: Szeretnénk utaztatni. Külföldön is érdekes lehet mind tartalmilag, mind formailag és a zene, az ének önmagában is működik, jó hallgatni.

Szigeti Máté: Olyan témát dolgoz fel az előadás, amit nemzetektől függően minden társadalom a saját bőrén tapasztal: ellenségkép gyártás, a hatalom és a társadalom viszonya, közösségek ideológiai alapon történő meghatározása, amelyek nem magyar sajátosságok. A darabon keresztül azt is vizsgáltuk, hogy a bevándorláshullámokkal a két külön korszak, vagyis a Rákosi és a NER társadalma, illetve politikai vezetése mit kezdett. Ez is olyasmi, ami egy globális folyamatként van jelen. Nagyon is sokat mondhat más országok közönségének. 

Szerző: Bordás Katinka

fotó: Ember Sári és Pék Dániel