„A szabadság kis körei” címmel írt nyílt levelet az SZFE hallgatóinak és oktatóinak a pécsi Kronosz Könyvkiadó.
„Mert ezt most, ma kell megírni (talán korábban is meg kellett volna, de ma mindenképpen). Bárhogyan alakulhat, az már biztos, hogy veszíteni csak az egyik oldal fog, s nem azok, akikről ez a levél szól.
A „Szabadság kis körei” kifejezés beleégett a mindennapjaimba, több mint egy éve, amikor a mostanihoz hasonló nyílt levelet írtam az 1956-os Intézet és az MTA kutatóhálózatának szétverése ellen. Illetve nem az ellen írtam (persze, de), hanem értük. S már akkor tudtam, s előre konstatáltam, hogy semmi foganatja nem lesz. De meg kellett írni, s most is meg kell, legyen bármilyen következménye. Akkor is, most is: vétkesek közt cinkos, aki néma…
A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején jártam egyetemre, Pécsett. Magyar–történelem szakosként három szemesztert (másfél évet) kvázi a pécsi egyetem természettudományi karán (!!!) töltöttem. Volt ugyanis egy oktató, akinek az előadásaira a termek elosztásáért felelős vezetők nem tudtak más helyet kijelölni, ahova 120-140 ember egyszerre befér. Nem azért, mert ennyi eminens hallgató volt akkoriban, akik minden kötelező órára bejártak. Hanem mert ennyi hallgató volt akkoriban, akik ha egyszer bementek egy ilyen előadásra, ott ragadtak. Nem tudtak nem bejárni. Karsai György volt a hibás az egészért, akkor is (!!!). Beszélt nekünk antik kultúráról, ókori drámákról, Homéroszról, elemezte, magyarázta a szövegeket, magyarul, latinul, ógörögül, de mindig úgy, hogy értsük, ugyanakkor mindig azzal a végszóval, hogy soha ne hagyjuk el úgy a termet, hogy nincsenek kérdéseink, dilemmáink, felvetéseink. A mai napig azt gondolom, hogy ez az oktatás egyik fontos, ha nem a legfontosabb célja, feladata.
Egy diák voltam az akkori (20 évvel ezelőtti) 120-140 diák közül. Nem lettem sem színházi szakember, se irodalmár, se semmi olyan, ami ebből az időszakból egyenesen következne. Az élmény, a hatás viszont a mai napig mindennapi működésem része.
A fentieken kívül semmi mással nem tudom magyarázni elfogultságomat, hozzá nem értő elkötelezettségemet a színházi szakma, a színháztörténet iránt.
Könyvkiadóként 2012 óta igyekszem megszolgálni ezt a muníciót.
Azt sejtem, hogy a Vas utcai diákok nem biztos, hogy tudják, miért is !!! küzdenek. Most mondom: az én 20 évvel ezelőtti emlékeimért, élményeimért. Ezt segítenek megőrizni, a felszínen tartani!
A Kronosz Kiadó az elmúlt években 10 kötetet jelentetett meg a SziTu – Színháztudományi Kiskönyvtár sorozatában, P. Müller Péter sorozatszerkesztésében. Ennek a 10 kötetnek az anyagát elektronikusan teljesen ingyenesen hozzáférhetővé teszem. 10 kötet, közel vagy több mint 3000 oldal, annak tanúsága, hogy többek között az SZFE-n is működő, oktató szerzők munkássága mit bizonyít. Számomra, a szövegeik napi szintű gondozói számára: elkötelezettséget, szakmai hozzáértést, nemzeti elköteleződést, nemzetközi kitekintést, s nem utolsó sorban, a szakma iránti szeretetet, összetartást, életre szóló hivatást. Én ezt szűrtem le belőlük, ha bármelyik bármelyik kötetből hiányozna, abbahagynám a sorozat folytatását. De erre nincs okom.
Nincs közvetlen kapcsolatom a Vas utcával, se a velük/róluk vitázó felekkel. De jelen levél olvasóitól minél több megosztást remélek, hogy ez a levél és a kötetek mindkét félhez mielőbb eljussanak. Különösen Vas utcába. Mert róluk szól…
A 10 kötet elérhető itt, szabadon letölthető, terjeszthető:
https://drive.google.com/…/1v7iyDL1rEvuLmWgltCxRThntF4eILCG…
(ha a letöltéssel kapcsolatban bárkinek problémája adódna, kérem írjon a zsolt.eross@gmail.com email címre, igyekszem megoldani)”
Pécs, 2020. november 6.
Erőss Zsolt
Kronosz Könyvkiadó
tulajdonos, ügyvezető igazgató, felelős szerkesztő ecetera